Neten terjedő kamufotóval kelt félelmet az állami tévé és az udvari napilap

Hetek óta terjed az interneten egy fotópár, amin egy gépfegyveres férfi van (képaláírás: 2013, ISIS), aki aztán két évvel később zöld, THANK YOU pólóban Európába lép. Iszonyatosan sokan megosztották, a kontextus bármiféle ismerete nélkül, de általában azzal a szöveggel, hogy ez bizonyítja, hogy terroristák szivárognak be Európába.

Ezt a képet szemlézte be kritikátlanul a mai Magyar Idők is (szigorúan egy Asszad-barát "szíriai keresztény" Facebook-csoportra hivatkozva), aztán az M1 híradóiba is mindenféle kérdések nélkül bekerült a kép, azzal a kissé uszító főcímmel, hogy "ISZLÁM TERRORISTÁK ÉRKEZTEK EURÓPÁBA?"

terror_

De átvette a Blikk is. Sőt, még Orbán Gáspár is.

A fenti képen látható emberrel egy, a Magyar Időknél vagy az MTVA-nál néhány ezerszer hitelesebb és megbízhatóbb forrás, az AP csinált egy riportot augusztus közepén, amiből kiderül, hogy ő a szíriai lázadók egyik vezetője volt. (A zöld pólós fotó is ennek a riportnak a keretében készült). A Szabad Szíriai Hadsereg (Free Syrian Army) kötelékében harcolt, az asszadista kormányerők ellen, de az ISIS-féle terroristák ellen is. Rakéta becsapódást élt túl, családját és otthonát elvesztette, nincs biztonságban, ezért menekül a kontinensre.

Bármennyire is könnyű dolog fiatal, barna bőrű gépfegyveres férfiakat terroristázni, legalább a mostani felfokozott helyzetben lehetnének picit óvatosabbak.

(M1 [kb 13. perctől], Magyar Idők, Comment:com)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;