Két megyében is kihirdették a válsághelyzetet

politika
2015 szeptember 15., 07:46
comments 241

12:30-tól Csongrád és Bács-Kiskun megyében is válsághelyzet van a "tömeges bevándorlás miatt". Erre hivatkozva 2015. szeptemberétől lehet válsághelyzetet elrendelni, a parlament gyorsított eljárásban szeptember 4-én fogadott el erről törvényt.

Tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetben a kormány rendeletben szabályozhatja a területfelhasználás és beépítés feltételeit - vagyis bárhol menekülttábort létesíthet, ahol válsághelyzet van. Állami illetve önkormányzati járműveket is átírányíthat a kormány a menekültválsággal kapcsolatos feladatok elvégzésére, ezeknek nem kell útdíjat fizetniük.

A leglátványosabb változások a válsághelyzettől függetlenül is életbe léptek kedden. Így például bűncselekmény lett a határvédelmi kerítés átmászása és megrongálása. Továbbá a menekültjogért folyamodókat még a Magyarországra való belépés előtt szűrni kezdték: speciális, határmenti tranzitzónákban gyorsított eljárással állapítják meg, hogy egyáltalán beadhatnak-e menekültkérelmet Magyarországon. Ennek gyakorlati következményeként a menekültek túlnyomó többségét visszafordítják Szerbiába.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.