Saját készítésű óráját vitte be az iskolába a 14 éves muszlim geek diák Texasban, ezért megbilincselték

külföld
2015 szeptember 16., 06:21
comments 327

A texasi Irving városában élő Ahmed Mohamed igazi geek srác, rendszeresen mindenféle elektronikus eszközöket épít otthon magának. Így rakott össze egy órát is, amivel annyira elégedett volt, hogy meg akarta mutatni a technikatanárának. A kilencedik osztályba járó fiatal ezért fogta magát, felvette NASA-s pólóját, és bevitte az órát az iskolába magával. Nem lett jó vége, a rendőrség ugyanis lekapcsolta a diákot.

Az ok annyi volt, hogy az óra úgy nézett ki szerintük, mint egy bomba. A fiatal számos alkalommal elmondta az intézkedő rendőröknek, hogy ez egy óra, de ez nem hatotta meg őket. Mohamed elmondása szerint így zajlott a párbeszéd:

Azzal kezdték, hogy szóval egy bombát akartál csinálni? Mire mondta nekik, hogy nem, egy órát akartam készíteni. Erre egy rendőr:

Számomra ez úgy fest, mint egy bomba a filmekből.

A 14 éves fiút három napra fel is függesztették az iskolában, a szülők pedig kaptak egy értesítést, hogy a MacArthur High School iskolában a rendőrség eljárt egy gyanús kinézetű tárgy miatt.

Miután az esetről beszámoltak a texasi lapok, felháborodott kampány indult a közösségi oldalakon, rengeteg ember állt ki Mohamed mellett. A srác közben arról írt az interneten, hogy soha többé nem fogja egy találmányát sem bevinni az iskolába. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.