Félreértés vagy előre megfontolt brutális támadás?

migráció
2015 szeptember 19., 07:07
comments 986
  • Szeptember 16-án az eddigi legsúlyosabb összecsapásokra került sor a magyar hatóságok és menekültek egy csoportja között a röszkei határátkelőhely szerb oldalán.
  • Órákon át tartott a harc, több tucat menekült, és a kormány tájékoztatása szerint 20 rendőr sérült meg.
  • Kovács Zoltán kormányszóvivő előre megfontolt, brutális támadásnak nevezte az esetet Magyarország ellen.
  • Magyarország fellépését viszont többek között az ENSZ főtitkára is elítélte, és sokkolónak nevezte.
  • A 444 tudósítói, bár az elmúlt héten a térségben voltak, az összecsapás idején nem voltak jelen. Így szemtanúk, magyar és külföldi újságírók, önkéntesek, és már megjelent beszámolók alapján igyekeztünk rekonstruálni, hogyan szabadultak el a dolgok a határon.
photo_camera MTI Fotó: Ujvári Sándor

A balhé kitöréséhez a fokozatosan növekvő feszültség vezetett. Ahogy egy szír földrajztanár mondta a New York Times tudósítójának, akkor már egy napja erősödött a nyomás. Olyan volt, mint amikor egy lufi egyre csak telik levegővel.

Egyszer ki kell durrannia.

Egy nappal korábban, vagyis kedden léptek életbe az új, szigorúbb magyar törvények. Ezzel együtt lezárták a vonatsínt, ahol eddig a menekültek nagy része közlekedett, kedden pedig zár került mind a két röszkei közúti határátkelőhelyre. Előbb a régi, úgynevezett kishatárt zárták le, majd, miután a migránsok megjelentek az autópályán a szerb oldalon, a magyar rendőrség vaskapuval lezárta azt M5-öst.

Nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem lehet bejutni Magyarországra. Illetve első nap még voltak, akik az itt felállított konténereknél a hivatalos úttal próbálkoztak, de oda egyrészt nagyon lassan engedték be az embereket, másrészt az is gyorsan kiderült, hogy itt szinte semmi esély a sikerre. Eleinte még álltak itt sorban emberek, aztán feladták. És vagy leültek az autópályára, vagy sátrat vertek, és tanácstalanok voltak, merre menjenek tovább.

Energia és elkeseredettség

Az viszont jól látszott már az első nap, hogy a fallal szemben egyrészt rengeteg energia, másrészt rengeteg elkeseredés gyülemlett fel. Előbbire jó példa, hogy fiatalok egy csoportja akkor még azzal foglalta el magát, hogy egymás hátára állva emberi piramist építettek. Utóbbira pedig az a bangladesi férfi, aki, miután megtudta, hogy nem juthat be, azt mondta, ha nem jut el Ausztriába, öngyilkos lesz.

„Az egész egyre inkább kezdett hasonlítani a franciaországi Calais-nél spontán kialakult illegális táborra, a Dzsungelre. Itt azok a migránsok élnek, akik Nagy-Britanniába szeretnének átjutni Franciaországból. A táborban nincs rendfenntartás, nincs ellenőrzés, nincs szervezett és rendszeres ételosztás, nincs megfelelő egészségügyi ügyelet sem” – írta a helyzetről tudósítónk, Sarkadi Zsolt. Elég sokan pedig ezzel együtt is azt gondolták, valahogy úgyis át fognak jutni.

Valahogy úgyis átjutnak

Többektől hallottuk, hogy átjutottak valahogy Görögországon, Macedónián, keresztül Szerbián, itt is át fognak menni. És voltak olyanok is, akik arról beszéltek, egyszerűen nincs hova visszafordulniuk, nincs hova kitérőt tenniük, nincs már pénzük sem, itt kell átjutniuk. Bacskulin István horgosi polgármester a Hír tévének azt mondta, már aznap voltak, akik azt tervezték, nekimennek a határnak. (Közben más csoportok már térképeket nézegettek, és azt tervezgették, a látványosan felpörgött szerb utaztatási piac segítségével hogyan juthatnak el Horvátországba.)

Ebben a hangulatban jött el a szerda, amikor még mindig érkeztek újabb emberek a szerb határhoz. Volt egy részben elkeseredett, részben energiával teli tömeg, miközben a másik oldalon érvénybe léptek az új törvények, és érezhető volt a világos szándék annak demonstrálására, hogy itt márpedig nem lehet átkelni.

Nyissátok ki!

Fontos körülmény, hogy a konfliktus nem az autópályán, hanem a kishatáron robbant ki. A kettő között körülbelül ötszáz méter mező van, ez tele volt sátrakkal és emberekkel. A kishatáron pedig nem az autópályán is használt erős vaskapu volt. A magyar oldalon álló rendőröket és a menekülteket egy kapu és egy kordon választotta el.

Fiatal férfiak (többek leírása szerint leginkább afgánok) kezdtek nekimenni először a drótkerítésnek. Közben zajlottak a tüntetések, open the border, vagyis nyissátok meg a határt, és egyéb skandálásokkal , az egyre dühösebbé váló csoport pedig kora délután szétszedte a kerítést. Ez látható a Blikk videóján:

A hangulat (a videók és beszámolók alapján) részben emlékeztetett a múlt héten Röszkénél látott„kitörésekre”, de lényegesen durvább volt annál. Ennek oka leginkább az lehetett, hogy míg amikor a röszkei mezőkön fogyott el a fiatal migránsok türelme, azt általában levezették azzal, hogy kirohantak a nem túl szigorú rendőri őrizetből, majd elindultak valahova.

Most viszont a feszültségnek volt egy jól látható céltáblája, a kerítés, illetve a kordon. Miután a kerítésen átjutottak, a tüntető migránsok és a rendőrök között már csak egy kordon volt – a migránsok szempontjából ekkor már ennyi (illetve egy rendőrsorfal) választotta el őket attól, hogy Magyarországra jussanak.  Ennek a kordonnak is nekimentek többen, a rendőrség ekkor válaszolt könnygázzal.

Egybehangzó beszámolók alapján ekkor egy elhúzódó, több hullámos csata következett. A menekültek néha előrementek a kerítéshez, újra át akartak jutni, megint visszaverték őket. Közben viszont egyre durvultak ezek a hullámok, mert az egyre agresszívebb, néhány tucat fős csoport tagjai a romos épületek között köveket, beton- és vasdarabokat találtak, amikkel elkezdték dobálni a rendőröket. A rendőrség válaszul vízágyúzni kezdte őket. És a levegőben terjedő könnygáz mellett a füst is megjelent, mert a tüntető migránsok autógumikat gyújtottak fel – az ott készült képek ettől különösen apokaliptikusak lettek.

A visszavonulás

Voltak közben olyanok is, akik csitították a tömeget, legalábbis azt akarták, hogy a kődobálás helyett csak demonstráljanak a kerítéssel szemben. Volt, amikor a dobálás abbamaradt, ekkor duzzadt fel a tömeg, mert erre többen felbátorodtak.

A kulcsjelenet ezután következett. Több, egybehangzó beszámoló (szemtanúk elmondása és tudósítások) szerint a magyar rendőrök hátrálni kezdtek. Volt, aki phalanx, volt, aki U-alakúként írta le a hátrálást, de az biztosnak látszik, hogy így létrejött egy nagy, körülbelül harminc méteres üres terület magyar oldalon a rendőrök, és az ekkor még álló kordon között.

Ez a kordon viszont nem sokáig állt, erre a területre léptek be a migránsok.

Itt válik fontos tényezővé, hogy bár néhány tucatnyian dobáltak, mögöttük volt egy nagyobb tömeg, akik ugyan nem erőszakkal, de szintén elszántan be akartak jutni Magyarországra. A hátrébb állók között is pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy hátrálnak a rendőrök, nyitva a kapu, lehet menni előre. Ezekből a percekből származnak azok a felvételek, amelyeken nagyobb tömegek indulnak meg mindenféle erőszak nélkül Magyarország felé „Thank you Hungary” skandálással.

Azt hitték, nyitva a határ, pedig bűncselekményt követtek el

A kisebb kordonon ekkor már gond nélkül át lehetett kelni, a rendőrsorfallal szemben álló terület pedig megtelt emberekkel. Olyanokkal, akik között ugyan ott lehettek a dobálók is, de a tömeg nagy részét ekkor már olyanok alkották, akik egyszerűen csak előre akartak menni. Szemtanúk szerint ekkor nem volt dobálás - volt, aki takarítani kezdte a romokat, más pedig a kisgyermekével a nyakában ment előre, hogy így jelezze, nincsenek rossz szándékai.

Más kérdés, hogy ebben a pillanatban már mindannyian, akik átkeltek a kordonon, bűncselekményt követtek el a szeptember 15. óta hatályos magyar törvények szerint. Illegálisan léptek át a határon ott, ahol egyébként határzár van. Ami már önmagában is ok lehet arra, hogy a rendőrség fellépjen.

Ütöttek-vertek mindenkit

Jovana Djurovic, a szerb RTS tudósítója, aki ezekben a percekben az első sorok közelében állt, a 444-nek azt mondta, ekkor békés volt a hangulat. Ezt éppen azzal érzékeltette, hogy ha ekkor is dobálás és erőszak lett volna,  nem megy be közéjük. Elmondása szerint viszont – ami egybevág a B92 szerb híroldal, és több más szemtanú elmondásával – a rohamrendőrök hirtelen, figyelmeztetés nélkül léptek akcióba. Elkezdődött az oszlatás, amiről a vajdasági RTV tudósítója úgy számolt be: ütöttek-vertek mindenkit válogatás nélkül. A teljes riport:

Ezt lehet látni az Euronews videójában 0:40-től:

Djurovic azt mondta, ütötték és a földre lökték annak ellenére, hogy azt kiabálta, újságíró.

A vele lévő hangtechnikusnak a kezét is eltörték, ahogy több más újságírót is meggumibotoztak. Nők és gyerekek közül is sokan megsérültek, az például az al-Dzsazíra tudósításában látható:

Felmerül a kérdés, hogy miért voltak gyerekek egy ilyen veszélyes helyzet első soraiban. Ez egyrészt a szülők felelőssége, másrészt amikor elindultak, nem egy balhé első sorába mentek, hanem ők maguk azt gondolták, nyitva van a határ.

Önkéntesek körében terjedt a magyarázat, hogy a balhé egyik oka „félreértés” volt, illetve az, hogy a rendőrök átengedtek egy családot, majd lecsaptak a többiekre. Előbbi természetesen a támadás kezdetét valójában nem magyarázza, a dobálás jóval ezelőtt, ettől teljesen függetlenül kezdődött. Az viszont, hogy sokan elindultak a rendőrök felé, valóban abból a hamis hitből indult ki, hogy nyitva van a határ. Az átengedett családról pedig egy szemtanú, Szegfalvi Zsolt is beszélt, aki a magyar oldalról, a kerítés széléről figyelte az eseményeket. Azt mondta, már azután, hogy a menekültek átjöttek a magyar oldalra, de még azelőtt, hogy a rendőri akció elkezdődött volna, volt olyan család, akit átengedek, erről képet is küldött:

photo_camera Kép: Lukasz Supergan

 

Helyszíni videókon az is látszik, hogy a tömeg, amelyik még a kapu felé tart, nem sokkal később menekül visszafelé (ezekből a 24.hu közölt összeállítást). A sérülteket innentől folyamatosan látták el a mentők, akik jellemzően vajdasági magyarok voltak, de ez a kelet-európai finomság a drámai helyzetben már nem igazán jött át, ezért nekik is Thank you, Serbia-felkiáltással köszöntek. A szerb rendőrök egészen idáig nem avatkoztak közbe, csak az összecsapás után lehetett látni, hogy néhánya felsorakoznak az akkor éppen nyitva lévő határon.

Nem csak a támadók kapták a verést

Az alapján tehát, amit most látunk a történetből, dühös migránsok rátámadtak előbb a kerítésre, majd, miután a magyar rendőrök erre reagáltak, rájuk is. Később pedig a rendőrök visszavonulásával, és azzal, hogy nagyobb csoport átlépte a határt, olyan helyzet állt elő, hogy a rendőrségnek intézkednie kellett a magyar törvények alapján. Más kérdés, hogy azok közül, akik a nagy verést kapták, úgy tűnik, hogy többségében nem azok voltak, akik dobáltak.

Még este is volt körülbelül harminc ember, akik skandáltak a kerítéssel szemben, de nem erőszakoskodtak. Kerítés ekkor nem volt, egy fiatal fiú ezért besétált, és leült a rendőrökkel szemben. A svéd Aftonbladet cikkéből derült ki, hogy az apját elvitték a rendőrök a másik oldalon, neki pedig nem volt hova mennie. Azt akarta, hogy őt is vigyék el. El is vitték végül.

Másnap a kishatárhoz is olyan vaskapu került, amilyen az M5-ösön van.

Pénteken megkérdeztük a rendőrséget, miért vonult vissza a rendőrsorfal a határtól, és valóban figyelmeztetés nélkül kezdődött-e az akció. Egyelőre nem kaptunk választ, de ha megkapjuk, közöljük.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.