link Forrás

Egy Janukovics-közeli ukrán oligarcha nagyon bizarr videókkal próbál meg visszatérni

külföld
2015 október 06., 10:51
comments 45

Az elűzött Putyin-közeli ukrán elnök, Viktor Janukovics legszűkebb köréhez tartozó oligarcha és egykori jövedéki és adóügyi miniszter, Olekszandr Klimenko még nem tett le róla, hogy visszatérjen az ukrán politikába. Ennek egyik feltétele az lenne a 34 éves oligarcha számára, hogy lekerüljön arról a szankciós listáról, amit az EU állított össze, miután Oroszország elfoglalta a Krímet. Ezért rakta össze ezt a fent látható standup-videót, melyben azt kéri az EU-tól, hogy hadd kerüljön le a szankcionáltak listájáról. Mint mondta, bizonyítani szeretné igazát, de egyelőre elveszett az uniós jogi útvesztőben. Ezért most kampányt indított, hogy ügyét többen megismerjék. Ennek első eleme ez az egészen zavarba ejtő felvétel.

Klimenko már a húszas évei végére elképesztő pályafutást hozott össze, milliárdos vagyonra tett szert a földgázbizniszből, mellette pedig mindenben élvezte Janukovics és így közvetve az oroszok támogatását. A jelek szerint annyira nem tehetett jót az üzletnek az uniós szankció, ezért lehetett szükség erre a kampányra. Érdemes Klimenko honlapját is böngészni, akad több zseniális videó is. Például ez a felvétel, amin egy ukrán család vacsoraasztalához ül oda, hogy őszintén beszélgessen velük az ország és saját viselt dolgairól. Többek között arról, hogy igen, nagyon gazdag, de vagyonát még azelőtt szerezte, hogy miniszter lett volna, és gazdagnak lenni amúgy sem bűncselekmény. Majd egy feszengetően kínos és demagóg beszélgetés indul meg az Ország Sorsáról, természetesen megfelelő zenei aláfestéssel. Olyan iránya ez a oligarcha-mosakodásnak, amit nem ismertünk eddig, de csak remélni lehet, hogy terjedni fog:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.