Ki ez a dühös egyetemista lány, aki a legkeményebb ellenzéki beszédet mondta?

politika
2016 február 29., 19:04
comments 820

A vasárnapi tüntetés legnagyobb megeleptését Kövesdi Veronika okozta, aki az ismeretlenségből pillanatok alatt sokak kedvence lett szokatlanul szenvedélyes hangú beszédével.

„A hatalom azoké, akik titeket, akiknek a nyakkendője Orbán Viktorok és Habony Árpádok seggéből lóg ki, el fognak zavarni és felelősségre fognak vonni”, mondta például, amivel a helyszínen, és később az interneten is nagy sikert aratott.

Kövesdi Veronikának ez volt az első beszéde. 24 éves, az ELTE médiaszak végzős hallgatója, az Igazmondó Alapítvány nevű korrupcióellenes szervezet önkéntese.

“Százhalombattáról költöztem fel öt évvel ezelőtt Budapestre, akkor láttam először, hogy milyen sok hajléktalan van az utcákon, és milyen nyomorúságos körülmények között élnek. Az emberek pedig sokszor nem mernek felszólalni az igazukért. A barátaim 90 százaléka elhúzott Dániába, mert nem látták itthon a jövőt, én viszont, ha elmegyek, nem ezért akarok elmenni, hanem hogy világot lássak.”

Személyes dühét erősítik az olyan élmények, mint amikor nagyapjának neki kellett bevinni gyógyszert a kórházba, vagy amikor két órát várt az ügyeleten vérző fejű barátja mellett.

Volt gyakornok a 168 óránál, aztán arra jutott,

“amíg diák vagyok, szeretnék valamit tenni azért, hogy hogy jobb legyen, amit a cikkírással nem lehet kimaxolni.”

A Kétfarkú Kutya Párt buliján találkozott Juhász Péterrel, aki mesélt neki az Igazmondó Alapítványról (Juhász itt önkéntes). “Juhászt hiteles és igaz embernek tartom, ezért gondoltam, besegítek neki önkéntesként” - mondja, de sem az Együttnek, sem más pártnak nem tagja. Előadásokat szervez, adatigényléseket és jogsegélyeket intéz.

"Kiábrándító, amikor a hatodik üggyel jönnek oda az emberek, és látom, milyen pofátlanul lehet ellopni a középénzt. A sok feszkó és a sok szar, amit láttam, ebben a beszédben törtek ki.”

És ekkor lendül bele igazán.

“Tudom, hogy korrupció mindig is volt és lesz is, de a pofátlanság mértékét kéne meghatározni, és egy gátat szabni annak, hogy ne lopjanak már el mindent az emberektől.”

De tényleg hisz abban, hogy ez megváltozik?

“Igen, hiszek abban, hogy le lehet őket váltani, ehhez minden embernek, olyan senkinek mint én, azt kell mondaniuk, hogy igenis én ezt így nem akarom, ez így szar, ez így nem működik.”

"Az igazságszolgáltalással az a probléma, hogy nincs igazságszolgáltatás. De minél több ember minél több üggyel fordul hozzánk, annál több ügy jut el az ügyészségig, és ha már odáig eljut, legalább többen értesülnek ezekről" - mondja, mert azt azért pontosan tudja, hogy az ügyészség jelenlegi működése mellett ennél sokkal többre, vagyis tényleges igazságszolgáltatásra nem nagyon lehet számítani.

És arra felkészült, hogy rászáll a kormánymédia? “Kimondtam, amit gondolok, az igazamat vállalom. Nem én leszek az első, és nem is az utolsó, akit fikáz a jobboldali média, de 24 éves egyetemista lány vagyok, nem látom, hogy mit tudnának rólam előszedni.”

A másik oldalról pedig felkészült-e arra, hogy az ellenzék azonnal belelát majd valamit? “Nem készülök politikusnak, nem is a pártpolitikában látom a megoldást. Az olyan emberekben bízom, akiket igaznak és hitelesnek tartok.”

Újabb szereplés helyett Kövesdi Veronika azt mondja, holnap ugyanúgy közbeszerzéseket fog átnézni, ahogy a híressé vált beszéde előtt.

Ács Dániel - Plankó Gergő

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.