2016 március 18-án 15 óra 7 perckor a Fidesz leszögezte, hogy "A Gyurcsány-korszak oktatáspolitikája megbukott"

POLITIKA
2016 március 18., 14:18
comments 371

A kormánypárt Niedermüller Péter DK-s politikus szavaira reagált így pénteken az MTI-nek. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, a kormánynak be kell ismernie, hogy tönkretette az oktatást, meg kell szüntetnie a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot és vissza kell állítania az oktatás GDP-arányos támogatását a Gyurcsány-kormány idejében lévő 5,5 százalékra.

A Fidesz reagálásában azt írta, a baloldal az önkormányzatokat a csőd szélére juttatta, az iskolafenntartás terhét rájuk hárította, az ehhez szükséges pénzt elvonta. Iskolák százait zárták be, pedagógusok ezreit bocsátották el, elvettek tőlük egy havi bért, és az egyre dráguló tankönyveket a szülőkkel fizetették ki.

Közölték továbbá, hogy a kormány pótolja az oktatástól elvett pénzeket, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelést indította el, fejleszti az iskolákat, a gyermekek nagy részének ingyenes étkezést és ingyenes tankönyvet biztosít. Hozzátették: a gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ezért az egyeztetésen lenne a helye minden olyan szervezetnek, amely felelősséget érez a gyermekekért és pedagógusokért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.