Jót röhögtek a berlini magyarok a kormány no-go zonáján

Szerdán írtunk arról, hogy a magyar kormány létrehozott egy honlapot a kötelező betelepítési kvóta elleni reklámkampányhoz, és ezen többek között az szerepel, hogy Európában több mint 900 úgynevezett no-go zóna van, ahol "a hatóságok nem, vagy nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani. Ezekben a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái alig érvényesülnek".

Azt is megtudtuk, hogy a Külügyminisztérium információi szerint ilyen zónák vannak többek között Berlinben, Párizsban, Stockholmban és Brüsszelben is. A minisztérium indoklásáról és forrásaikról itt lehet többet olvasni

Mi ezekután arra kértük olvasóinkat, hogy ha megfordultak ezekben a no-go zónákban, ahova még a hatóságok sem mernek bemenni, vagy ne adj isten éltek is ott, akkor küldjenek nekünk beszámolókat. Egyetlen nap alatt rengeteg levelet kaptunk, ezek közül pedig olyan sok szólt a berlini Neuköllnről, aminek a kormány álláspontja szerint egy övezete no-go zóna, hogy úgy döntöttünk, ebből máris összerakunk egy cikket.

De a további no-go zónáknak gondolt városrészekről, legyenek azok Párizsban, Londonban, Stockholmban vagy bárhol máshol Nyugat-Európában, 

továbbra is várjuk olvasóink beszámolóit a megirom@444.hu emailcímre. 

Ezekkel egy külön cikkben fogunk foglalkozni hamarosan.

A leghosszabb leírást a három éve a kerületben élő Csaba küldte. Interkulturális szociális munkásként dolgozik a környék bevándorló családjaival és fiataljaival. Beszámolójából részletesen idézünk:

"Neuköllnben több talán a hidzsábos (fejkendős) nő, mint máshol, viszont nem több a burkás vagy csadoros (egész arcot takaró fátylas). Egymást váltják az utcán a mindenki előtt nyitott arab vizipipázók, többnyire alkoholt is áruló török kisközértek, ún. spétik, valamint a fancy bárok és kézműves borozók, kézműves kávézók, kézműves kutyafülék, utóbbiak alaposan felárazva, nem a helyiek pénztárcája szerint. És bizony a tini- és oviscsoportok, iskolai osztályok, lakóházak közösségei is sokszínűek: a mi bérházunkban van három német, egy olasz, egy török, egy arab, egy török-német és egy magyar család (ezek vagyunk mi). Tipikusnak mondható. Nálunk mindenki kedves mindenkivel, a kisgyerekesek együtt játszanak és grilleznek a kertben, Karácsonykor megajándékozzák egymást (igen, a muszlimok is). Sok a környéken a lengyel, bolgár és román bevándorló is, de sok honfitársunk is ideköltözött. Jó a közlekedés, sok a park és semmivel sem veszélyesebb az utca, mint mondjuk pár kerülettel arrébb."

Ettől persze még léteznek valós problémák, amivel persze az ott élők is pontosan tisztában vannak:

"Tény, hogy bár valóban egyre markánsabb a dzsentrifikáció - néhány év alatt duplájára nőttek a lakbérek, egyes, korábban tisztán munkásosztálybeli utcák mostanra teli vannak Airbnb lakásokkal és amerikai/ausztrál hipszterekkel – a kerület híre még mindig nem a legjobb. A falhoz közeli nyugat-berlini kerületek, északról dél felé haladva Reinickendorf, Wedding, Moabit, Kreuzberg és Neukölln a fal közelsége miatt nem voltak elegánsak az egyesítés előtt, emiatt leginkább szegény bevándorlókat és sok esetben még szegényebb, gyakorta pszichés beteg vagy fogyatékkal élő németeket telepítettek ide. Mivel az integráció ekkoriban még gyerekcipőben járt (mai napig vannak bőven hiányosságai), sokan szegények és könnyen radikalizálhatóak is maradtak közülük. És míg a 80-as években kábítószerező és nácikra – vagy éppen egymásra - vadászó utcai bandákba tömörültek az agresszívabban kallódó „bevándorló hátterű” tinik, addigra mostanra reális veszély lett a szélsőséges iszlamizmus is. Viszont közel sem látható és nem érint tömegeket, még ha fájdalmas és valóban veszélyes is a jelenléte."

Dzsentrifikáció ellenes grafitik Neuköllnben Fotók: olvasóinktől

De Neukölln ennek ellenére egy nagyon élhető hely Csaba szerint. Azoknak, akik nyitottak az élhetőségre: 

"A már említett dzsentrifikáció az amúgy is balos környéket nem félemlíti meg, rendszeresen összefognak a kiez-ek a kilakoltatások és hasonló ténykedések ellen. Minden utca teli antifa grafitivel és matricákkal, rendszeresek az aláírásgyűjtések és demonstrációk."

"Egyébként is, hogy lehet No-Go egy környék, ahol mindenhol park van (Körnerpark, Hasenheide stb), rengeteg a család, gyerekek, és mindenféle óvoda, katolikustól Waldorfig, evangelikustól kurd-német kétnyelvűig? "

"Na jó, tény, hogy itt van a legtöbb bolond/os figura, aki őket nem szereti, nem fogja bírni Neuköllnt sem. Színes, vagy épp egyszínű rongyokba öltözött, vagy akár állatjelmezes, vikingruhás emberek, és nem legénybúcsús britek, hanem meglett nagymamák/nagypapák... Hatvanéves punkok és rapperek, metálosok és raverek."

Egy neuköllni tetőkert Fotó: Andreas Lehner Flickr

"Itt van a második legnagyobb berlini melegbár. Óriási és rettentő divatos. Amikor megnyílt, a fenntartók kicsit féltek, mi lesz, ha a helyi arabok betámadják a helyet – nem történt semmi ilyesmi. Azt mondják muszlim fiatalokkal dolgozó, nyíltan meleg kollégáim, hogy sok keményvonalas, konzervatív muszlimot sem izgatnak az azonos nemű párok, kivéve, ha ők is az Iszlám világából jönnek. Ha nem vagy része az Ummának, a muszlimok nagy közösségének, lehetsz körülbelül bárki és bármi, nem számít. Viszont tény, hogy előfordulnak melegek, vagy nők elleni erőszakos cselekmények az itteni muszlim családokon belül. A nem muszlimokon belül is, és nem csak itt."

Neuköllni üzlet (Fotó:Andreas Lehner Flickr)

"Alternatív turizmusban is dolgozom, eddig elsősorban a Nyóckerbe és Koszovóba vittem kollégáimmal interkulturális élményprogramokat. Lehet, hogy a magyar Külügyre ráférne egy Neukölln belsejében zajló hasonló esemény? Talán. Ami tény, hogy Neukölln jó hely szerintem, és mások szerint is. Nem veszélyesebb, mint mondjuk a Blaha, vagy akár a Széll Kálmán tér."

Csaba ugyan jóval részletesebben írt, de rengeteg levelet kaptunk, ami rövidebben, de hasonló dolgokról számolt be.

Fotó: olvasónk

Fruzsi a környék leghíresebb parkja, az egykori reptér, Tempelhof mellett lakik. Szörnyű állapotokról mesélt:

"Amint véletlenül kisüt a nap, zombiként árasztják el a parkot mindenféle jöttmentek. Itt grilleznek a családjukkal meg barátaikkal, sárkányt eregetnek, sőt többen fogták magukat és mindenféle zöldséget telepítettek ide. És még arra is képesek voltak, hogy összeálljanak, és népszavazással megakadályozzák, hogy luxuslakásokat építsenek ide, rendes gazdag embereknek. Elég gáz."

A Tempelhof reptér Fotó: olvasónk

Jelentkezett nálunk Gábor is, aki egy tavaly alapított berlini boros startupnál dolgozik, és épp a jövő hétre szerveznek egy borkostolót. Elég bátrak, mert pont Neuköllnbe. 

Egy másik Gábor a harmadik legnagyobb magyar városból, Berlinből írt nekünk. Ő is a Tempelhofra jár nyaranta grillezni a haverjaival. És szerinte lehet, hogy régen little Istambulnak nevezték ugyan a kerületet, de erről már rég szó nincs. Az évente Berlinbe költöző 30 ezer fiatal közül sokan még Neuköllnben tudja megfizetni az albérletárakat. Több olvasónk is említette a szociális bérlakás-rendszert, aminek köszönhetően Berlinben még mindig reális lehetőség maradt egy pályakezdő fiatalnak, hogy albérletet találjon magának. Szemben mondjuk azzal, ami Londonban vagy Párizsban megy.

Fotó: olvasónk

"Köszönöm, hogy megírtátok, hogy a magyar kormány no-go zónának tekinti Neuköllnt. Nem is tudom, hogy az elmúlt másfél évben, amióta itt élek, hogy nem jöttem rá magamtól is erre, hogy ez mennyire veszélyes hely."

- írja levelében J., aki szerint lehet annyi a lényeg, hogy a kormányban a veszélyesség mértékének megállapításához csak a bevándorlók számát nézik meg.

"Az köztudott, hogy ebben a kerületben él az egyik legnagyobb számú bevándorló Németországban. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne teljesen élhető a hely. Igaz, az is sokat segít a dolgon, hogy az itteni kormány nem a különböző kultúrák közötti gyűlöletkeltésből akar politikai erőt kovácsolni."

- írja J, majd így folytatja:

"Lehet, hogy a kerület egy átlagos Fidesz-szavazó rémálma, de ha az ember nem arra koncentrál, minden erejével, hogy mindent erőteljesen elítéljen és elutasítson, ami kicsit is különbözik az általa megszokottól, akkor az itteni életet nagyon lehet szeretni."

Gergő többször, több időt is töltött már el Berlinben, és ő sem érti, hogyan lett Neukölln bármelyik része no-go zóna.

"Számomra Budapesten sincsenek olyan helyek, ahova ne mernék gyalog elmenni, de Berlinben még annyira se volt érezhető bárminemű veszély, mint itthon. Teljesen mindegy, milyen kerület, az utcákon egyértelműen rend, nyugalom volt éjjel. Az általunk előszeretettel látogatott Tresor klubból - ami Kreuzberg északi felén van - hajnali akármikor hazasétálva a legkisebb jelét se láttuk annak, hogy akár muszlimok, akár helyi suttyók, akár túlpörgős rendőrök által mi veszélyeztetve lennénk. Akármelyik éjjel-nappali hamburgereshez, vagy curry-wurstoshoz beülve/beállva bármikor tudtunk enni, bármit tudtunk csinálni, utcán iszogatva is minden kb olyan volt, mint egy szombat későeste a Király utcában. Talán a közparkok lehettek elsőre ijesztők, ahol az eldugottabb részeken négerek egy kupacban füvezgettek, de ha valaki a Nyugati aluljárótól nem kap szívrohamot, akkor ettől se fog."

Tempelhof (Fotó: Andreas Lehner Flickr)

Írt nekünk egy lengyel olvasónk, Jan is, aki csak 2010-ben költözött Budapestre, akkor tanult meg magyarul, de azóta tovább költözött már Berlinbe. Nagyon boldog, mert Neuköllnben keresett lakást és végül sikerült is találnia. Ez pedig egyáltalán nem könnyű feladat, annyira sokan akarnak ugyanis a kerületbe költözni

"Miért? Mert egy nagyon élénk, zöld, barátságos kerület, ahol nagyon gazdag a kulturális élet, van hova menni vacsorázni, sörözni, és egy vidám multikulturális hely. Ezt kérdezem magamtól, hogy vajon mi annyra zavar Orbánéknak ezekben a "no-go zónákban"? Mi olyan veszélyes? Hogy ide költözött török családok? "Bevándorlók" (Egyébként vannak cuki helyek ahol kapnak itt segítséget menekültek, sok kávézókban/sörözőkben láthatóak "Refugees welcome" feliratok)? Azt, hogy együtt laknak itt összhangban emberek a különböző kulturális háttérből? LGBTQ bárok? Talán alternatív galériák és művészek? Igen is, néha egy kicsit ápolátlan és idegesítőek hipszterek, de összességben ez egy nagyon cuki kerület!"

Fotó: Olvasónk

Egyéves gyerekét neveli párjával közösen Berlinben Niki, aki évek óta Neuköllnben él. És felháborította, hogy a kormány no-go zónának tekinti a környéket. Soha semmiféle atrocitás nem érte, pedig a kerület több részén is lakott már.

"Mi tudjuk, hogy ez egy szuper zöld, multikulti, gyerekbarát környezet, de a mi a helyzet az otthoniakkal? 

Ezeket az agymosott híreket kapják az arcukba folyton, és akkor persze, hogy az ismerősök aggódva hívnak, hogy ugye jól vagyunk, és hogy a mostani helyzet miatt inkább elhalasztanák az utazást.

Úgyhogy bravó, reformok, fals hírek, népbutítás működik. Mindegy, nekünk jó itt, mert ez az ideális környezet egy gyermek felnevelésére, mert itt tudjuk nézni a naplementét a csatorna partjáról, mert itt bicajozhatunk ki a remek Tempelhofra, és mivel itt él a legtöbb külföldi, a németet se kell használni, úgyhogy mi itt érezzük magunkat biztonságban:)"

Bár Neuköllnben (Fotó: Andreas Lehner Flickr)

Több olvasónk is írt, aki csak turistaként fordult meg a negyedben. És mind ugyanarról számoltak be: ha eltévedtek, azonnal odaugrott valaki, hogy segíthet-e, kéz a kézben járó meleg párok a rengeteg arab között, pezsgő éjszakai élet, ahol egymást érik a bárok és a titkos technobulik, közben pedig ládákban állnak a virágok, amiket nem tapos le senki. 

Akadt olvasónk, akinek egy kicsit már sok is Neukölln: Gábor egy évet dolgozott egy olyan multinál, amelyiknek Neuköllnben van az irodája. És szerinte a negyed kezd hihetetlenül hipszter lenni, ezzel pedig irracionálisan mennek fel az árak is. 

"A véleményem az hogy igen, itt nagyon szélsőségesek néha az emberek, a neonácik TÉNYLEG neonácik, a migránssimogatók TÉNYLEG hasonlóan vakok, de nincs olyan része Berlinnek ahová egyenlőre nem mennék szívesen. Na jó van, a külső panel-dzsungelbe be nem tenném a lábam de hogy egy vad környék no-go zóna lenne, pont a migránsok miatt, ez szimpla félelemkeltés."

Gábor szerint a teljesen törökök vagy muszlimok lakta részre senki nem jár át szívesen, és arról is írt, hogy nem sikerült integrálni ezeket az embereket. De ez nem jelenti azt, hogy félni kéne tőlük, és amúgy sem kér a Fidesz féltéséből. Szerinte a kormánynak előbb inkább otthon kéne rendet tennie. 

Fotó: Andreas Lehner Flickr

Végül pedig volt egyetlen levélírónk, akivel konkrét bűncselekmény történt Neuköllnben, még öt évvel ezelőtt. Már kicsit részegen futott bele egy szerb fiatalokból álló társaságba, akik amikor megtudták, hogy magyar, nagyon összeverték és kirabolták. Mint mondja, ennek ellenére nagyon szereti Berlint, és inkább fogja fel a történetet annak, hogy rossz helyen volt rossz időben. Levelét azért küldte el, hogy tudjunk róla, ilyen is előfordul Berlinben.

És ez persze nem is volt kérdés, egy sokmilliós világvárosban mindig lesz bűnözés, mindig fognak előfordulni hasonló sajnálatos esetek. De arról beszélni, hogy Berlinben no-go zóna alakult volna ki, ezzel együtt is egyszerű ostobaság.