A politikai korrektség puha cenzúrája fojtja meg a szabad véleményt
2015 augusztus 08., 16:28
De hogy az anyámba lett Trumpból elnökjelölt???
Eljött a pillanat, amiről egy éve elképzelni se tudtam, hogy bekövetkezhet, pár hónapja viszont már határozott rettegéssel vártam. És most nem arra gondolok, hogy Donald Trump lett a republikánusok elnökjelöltje, hanem arra, hogy kénytelen leszek legalább megpróbálni felfogni, hogy
hogyan lehet Donald Trump a republikánusok elnökjelöltje.
Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyok egyedül: Trump győzelmét az amerikai elemzők nagy része még március végén is inkább rémisztő, de távoli eshetőségnek gondolta, a kezdet kezdetén pedig Norm Ornstein kivételével senki sem tartotta lehetségesnek. Pedig visszatekintve már nem is tűnik annyira bonyolultnak az egész.
Utólag, amikor már könnyű okosnak lenni, három nagyon egyértelmű előjelét azonosíthatjuk Trump végső sikerének:
- a szokatlanul széles, és teljes mértékben koordinálatlan, így leginkább egymást gyengítő elnökjelölti mezőny;
- hogy a versenyben végül csak a republikánus párt bizonyos szegmenseit megszólaltatni képes riválisai maradtak;
- és Trump elképesztő médiafölénye.
Ez utóbbit a New York Times már márciusban megpróbálta számszerűsíteni. Számításaik szerint az amerikai sajtó február végéig
1,9 milliárd (!!!) dollárnyi reklámidővel felérő ingyen publicitást
adott Trump kampányának, akinek így elég volt egy elnökjelölti kampányban nevetségesen kevésnek számító tízmillió dollárt költeni vásárolt hirdetésekre. A sajtó Trump-mániája az ingyen publicitás mellett azt is garantálta, hogy
folyamatosan Trump tematizálhatta a kampányt,
riválisainak esélyük se volt alakítani a narratívát. Erről még lesz szó, de most legyen elég annyi, hogy ennek hiányában még akkor is nehéz dolga lett volna Trump ellenjelöltjének, ha a republikánus establishment képes lett volna kiállítani egy, a párt támogatóinak széles rétegeit megszólaltató jelöltet. Pedig az elején még három ilyen is volt a versenyben, Jeb Bush, Chris Christie és Marco Rubio. Közülük Christie - az establishment tagjai közül elsőként - még februárban beállt Trump mögé, Bush rengeteg pénze ellenére semmilyen számottevő eredményt nem tudott elmutatni, Marco Rubio pedig előbb a New Hampshire-i előválasztás előtti lenyűgözően rossz vitateljesítményével, majd a szuperkeddi kudarcával kiejtette magát a versenyből.
Így Trumpnak végül Ted Cruzzal és John Kasichcsal kellett megküzdenie – két olyan jelölttel, akikre sehogy se lehetne ráerőszakolni a „republikánusok széles rétegeit megszólító” jelzőt. Cruz a párt radikális jobboldalát tudja csak lázba hozni, Kasich pedig a másik végletet, a mérsékeltek legmérsékeltjebbjeit – már amennyire egy mérsékeltet lázba lehet egyáltalán hozni.
Ennél megosztottabb ellenzéke nem is lehetett volna Trumpnak, aki még így is komoly nehézségekkel küzdött, és március végén, április elején még nagyon is reális esély volt rá, hogy elbukhatja a jelöltséget. Úgy tűnt, hogy a valószínűtlen páros, Kasich és Cruz képes lesz koordinálni kampányát, maximálva a megszerezhető Trump-ellenes szavazatokat, arról nem is beszélve, hogy Cruz ügyesen manőverezett, és hozzá lojális küldöttekkel tudta feltölteni az állami delegációkat – aminek akkor lett volna jelentősége, hogy ha Trump nem tudja elnyerni a jelöltséget a jelölőgyűlés első szavazásán, ahol a küldötteknek még kötött a mandátumuk.
Az első áprilisi előválasztáson, Wisconsinban Trump nagyot bukott. De, mint oly sokszor a mostani választási évben, most sem az történt, aminek történnie kellett volna:
Trump kampánya nemhogy összeomlott, hanem minden korábbinál jobban erőre kapott.
Április előtt Trump egyetlen előválasztáson sem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, bár tény, hogy nagy átlagban maga mögött tudhatta a szavazók harmadát. Azt a harmadát, aki nyitott volt Trump bevándorlóellenes, protekcionista, antifeminista, anti-pc üzenetére: a kiábrándult, a papíron javuló gazdasági adatokat saját bőrén nem, a 2009-es gazdasági válságot viszont annál inkább érző fehér amerikai középosztályt. Azt a középosztályt, ami ugyanúgy egzisztenciális fenyegetésként éli meg a bevándorlást (náluk olcsóbb munkaerő), mint a szabadkereskedelmet (a munkahelyeik kiszervezése), az új polgárjogi mozgalmat (Black Lives Matter) és az amerikai egyetemek mindenen felháborodó, hápogó ifjúságát.
Az április eleji, más szempontból fordulópontnak tűnő wisconsini előválasztást követő összes szavazáson már bőven ötven százalék felett végzett.
Itt kell visszakanyarodnunk a narratívához, amit ugye az egész kampányban szinte kizárólag Trump tudott alakítani. Cruz és Kasich márciusi sikerei ugyanis csak részsikerek voltak. Arra egyiküknek se volt esélye, hogy többséget szerezzen, csak arra, hogy megakadályozzák Trump győzelmét. Ez a gyakorlatban két dolgot jelentett:
Egy vitáktól terhelt, megosztott jelölőgyűlést, ahol mindenki a másik hátbadöfésén dolgozik;
hogy végül megtagadják a jelöltséget egy, az előválasztók többsége által támogatott jelölttől, hogy helyette egy, a párt egyesítésére valószínűleg képtelen jelöltet válasszanak.
Trump ezért kezdett arról beszélni, hogy a republikánus előválasztási rendszer rossz, hogy taktikázással ki akarják semmizni, hogy figyelmen kívül akarják hagyni a választók akaratát. Mindez ráadásul egybeesett azzal a minden előválasztáson bekövetkező pillanattal, amikor
a választók ráunnak az egészre.
Gondoljanak bele: a valódi választás november 8-án, több mint fél év múlva lesz csak, miközben az előválasztási kampány ebben a ciklusban szokatlanul korán, szeptember-októberben elkezdett csúcsra járni. Nem csoda, ha belefáradtak.
Ez pedig a jelek szerint elég volt hozzá, hogy elbizonytalanítsa a Trump-ellenes szavazókat – a Trump-szavazókat a részvételi adatok szerint nem mozgósította, az áprilisi előválasztásokon nagyon alacsony volt a részvételi arány –, így május elejére eldőlt a verseny.
Ahogy a demokratáké is eldőlt már. Kedden ugyan Bernie Sanders újra meglepő győzelmet aratott, de ez ne tévesszen meg senkit: a demokratáknál a republikánusokkal szemben minden előválasztáson arányosan osztják el a küldötteket, így hiába nyert Sanders, igazából még így is romlottak az esélyei.
A hátralevő előválasztásokon már a szavazatok 65 százalékát kéne megszereznie ahhoz is, hogy egyáltalán döntetlenre mentse a versenyt, nemhogy többséget szerezzen.
Vagyis most kéne következnie a novemberi Trump-Clinton párharcról szóló esélylatolgatásoknak. Amihez alap is volna, a nagyobb közvélemény-kutatók az előválasztások kezdete óta mérik, hogy hogyan teljesítenének egymással szemben a potenciális jelöltek. Ez pedig remek alkalom arra, hogy zárójelet nyissak.
Zárójel. Minden eddigi felmérés szerint a republikánusoknak sikerült az a bravúr, hogy egy olyan jelöltet válasszanak maguknak a kínálatból, aki
- egyrészt nem képviseli a párt hagyományos értékeit (a szabadkereskedelmet és az "igazságos háború" koncepcióját ellenző, olykor-olykor abortusz- és államosított egészségbiztosítás-párti Trump nem képviseli);
- másrészt a demokrata jelöltekkel szemben riválisainál rosszabbul teljesít.
Zárójel bezárva.
Mindezt azért írtam zárójelben, mert bár vannak közvéleménykutatások, és ezek Clinton stabil fölényét mutatják,
egy májusi közvéleménykutatásnak szinte semmilyen prediktív értéke nincs egy novemberi választásról.
Így ezekből még akkor se mernék következtetéseket levonni, ha nem egy olyan évben volnánk, amikor egy lehetetlen már bekövetkezett. Van egy rossz hírem az amerikai választásért fanatikusan rajongók számára:
a pártok augusztusi jelölőgyűléseiig vége van a bulinak,
már ha nem történik valami előreláthatatlan és katasztrofális. Mint amilyen az volna, ha vádat emelnének Hillary Clinton ellen az emailügyben, amire azért van némi esély.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.