Félmeztelenül szerepelt az osztályfotón a svéd lány, mert elege lett abból, hogy ezt csak fiúk tehetik meg

külföld
2016 május 05., 08:59
comments 496

Hanna Bolander idén érettségizett Svédországban, Växjö városában. Az év végén készült az iskolai évkönyv számára egy közös fotó is, amin több osztálytársa jelmezbe bújt vagy fura dolgokat csinált. Több srác pedig levette a pólóját, és valaki viccből felvetette, hogy egy lány is levehetné. A 19 éves Bolander ekkor döntötte el, hogy ő lesz az.

Az ügynek persze médiavisszhangja lett, ezután pedig Bolander is megszólalt, aki blogján, ahova a fényképet is feltöltötte, arról írt, hogy mindenki magának kéne megszabnia, hogy mit mutat meg magából, és a nőknek is ugyanannyi joguk van félmeztelenül lenni valahol, mint a férfiaknak.

Azóta is nagyon örül, hogy megtette ezt, mert hatalmas megkönnyebbülést jelentett neki. A kép sztorijához az is hozzátartozik, hogy tudták, a végzős osztályképen a szokásoknak megfelelően valami bolondos képet kell majd készíteniük. Heteken át tervezgették a dolgot, de végül többen nem jutottak semmire. Pár fiúnak ekkor jutott eszébe, hogy akkor ők félmeztelenek lesznek. Ekkor jutott arra, hogy mennyire nem fair, hogy ezt ők ilyen simán megtehetik, letudva az egészet. Ekkor jött az ötlet, hogy egy lány is csatlakozhatna, és erre mondott igent.

Fotó: Facebook
photo_camera Fotó: Facebook

A fényképet aztán engedélyeztetni kellett, végigment az egész iskolavezetésen, hogy ez így megjelenhet-e. Bolandert viszont nem kérdezte meg senki a véleményéről, csak ismertették vele azokat a kockázatokat, amik felmerülhetnek a kép publikálása után.

Bár írja, kétli, hogy hasonló kockázatokat ismertetnének egy férfival is, ha félmeztelenül jelenne meg róla egy fénykép, mégis örül, mert a végén megjelenhetett a kép, átment az iskola vezetőségén. Szerinte ezek az apró előrelépések is nagyon fontosak.

Szerinte a lényegi kérdés az, hogy mindenkinek rendelkeznie kéne a joggal, hogy szabadon döntsön arról, hogy hogyan mutatkozik. Ehhez képest jelenleg az a helyzet, hogy teljesen természetes dolog, ha egy férfi félmeztelenül mutatkozik, addig ugyanez nem igaz a nőknél. Pedig, teszi hozzá, találkozott már férfiakkal, akiknek nagyobb melle volt, mint neki. Mégsem zavart senkit, hogy nem takarják el a melleiket.

"A nők nem tárgyak, a nők emberek. És ha elérjük, hogy a női testet ugyanolyan természetesnek tekintsük, mint a férfit, egy lépéssel közelebb kerülünk az egyenlőséghez", írja a blogján. (via Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.