Legalább 15 magyarországi célpontra dobott volna atomot az USA, ha kitör a III. világháború

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár nyilvánosságra hozta az amerikai stratégiai csapásmérő erők - magyarán, az atomrakéták - mostanra a titkosítás alól feloldott célpontlistáját. Ezen - hangsúlyozom, a csak a titkosítás alól feloldott célpontokat listázó - listán 1100 célpont szerepel, köztük

15, az akkor még a szocialista blokkhoz tartozó magyarországi célpontot is.

Azt, hogy a lista nem teljes, a téma iránt érdeklődők már abból is sejthetik, hogy Komárom nem szerepel a célpontok között, pedig ott a szovjet hadsereg atomfegyvereket is tárolt.

Ami még feltűnhet, hogy az ország politikai vezetését nem tekintették tényezőnek, legalábbis Budapest önmagában nem, csak a ferihegyi reptér miatt célpont.

Ferihegy mellett Veszprém - a honi légvédelem parancsnoksága - mellett kizárólag repterek szerepeltek a célpontlistán. A szolnoki helikopterbázis kivételével ezek mind katonai ésvagy polgári repterek:

a berettyóújfalui szovjet katonai reptér mellett a debreceni, a hévizi, a kalocsai, a kecskeméti, a kiskunlacházi, a kunmadarasi a pápai, a szombathelyi, a taszári és a tököli reptér szerepel a most nyilvánosságra hozott célpontlistán.

Magyarország amúgy a maga 15 célpontjával nem számított különösebben kiemelt célpontnak - csak a kárpátalján öt célpont van, illetve csak Prágára és Szófiára három-három atombombát dobtak volna az amerikaiak, ha úgy alakul.

Az interaktív térképen azt is meg lehet nézni, hogy az adott célpontra dobott bomba mekkora pusztítást végzett volna. A ferihegyre dobott bomba például Pesterzsébetig letarolta volna a fővárost, ahol 206 ezren azonnal életüket vesztették volna, 677 ezren pedig megsebesülnek. A tököli reptérre dobott bomba elsöpörte volna Pesterzsébet másik felét, illetve Csepelt, Budafokot és Érdet. A halottak száma ez esetben alacsonyabb, 73 ezer lett volna, de 418 ezren megsebesülnek. Vagyis csak a Budapest közvetlen közelében ledobott két bombának millió sérültje és ~300 ezer halottja lett volna.