Baji Balázsnak a hatodik gátig esélye volt a csodára

Nem startolt jól, de nagyon jött föl. Aztán a hatodik gáton kicsit fennakadt a lába. Így csak negyedik let a futamában, a harmadiktól mindössze 2 századdal, a továbbjutást jelentő második helytől 16 századdal elmaradva.

Nem volt erős futam - ez külön is bosszantó, a győztes 13,32-es időre Baji is képes -, kevés esély van rá, hogy idővel tovább juthasson. Só volt a sebre, hogy a második, majd a harmadik futam sem volt túl erős, kockáztatás nélküli biztonsági futással tovább lehetett volna jutni.

Ezen a hibán, a hatodik gáton múlt a döntő. MTI Fotó: Kovács Tamás

Nagyon közel volt ehhez, tényleg azon az egy apró hibán múlt csak a döntőbe jutás.

A végén a rontott futásával is 15. lett a végén, pedig az idők alapján még a döntőben is esélye lehetett volna, legalább a pontszerzésre.

„Nagyon jól kezdtem a versenyt, féltávig nagyon jól álltam, ott hibáztam. Nagyon sajnálom, mert nagyon jól kezdtem az évet. De úgy gondolom, hogy lesz még esélyem javítani” – mondta.

„Próbáltam tényleg mindent beleadni, sajnos többet is, mint kellett volna” – mondta,

arra utalva, hogy ha erő helyett technikából próbálja megoldani, akkor talán sikerülhetett volna a bravúr.

Baji futamában a 8-as pályán induló haiti Jeffrey Julmis már az első gáton felborult, egész testével átzuhant rajta.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.