Csökött agyú zombivá változtatja a gyerekeket a Pokémon Go, akiket amúgy is 5 percen belül el fog ütni az autó, mert állandóan a telefonjukat bámulják az utcán?

Mi, kortárs szülők, akiknek a gyerekei lényegében úgy nőttek fel, hogy a síneken rohangáltak egy rendező pályaudvaron, jobbra-balra ugrálva, ráadásul a beérkező vagonokkal szemben, esetleg hevenyészett barikádokat meg várszerűségeket romboltak le gumis csúzliból kilőtt madarak segítségével, mármint azokban a rövid időszakokban, amikor nem édességeket rendeztek egymás mellé, hogy azok ettől tüstént kidurranjanak, vagy lehulló gyümölcsöket kaszaboltak szamurájkarddal, szóval mi, mobilkárosultak idén nyár elején rettegéssel vegyes rémülettel olvastuk a híreket arról, hogy mindjárt itt a Pokémon Go, a mindenkit beszippantó okostelefonos játék.

Soha többet nem fognak könyvet olvasni, beszélgetni, képet festeni és kutyát sétáltatni -

rettegtek azok a szülők, akiknek a gyerekei persze eddig sem olvastak könyvet, beszélgettek a szájukkal, festettek képet vagy sétáltattak kutyát. Csak éppen a Clash of Clans-ezés meg a snapchetezés miatt. A szülői közvélemény nem kis része ismeretlenül is azzal a felháborodással fogadta a játékot, ahogy a hagyományos drogok rajongói fújnak az újfajta dizájnerdrogokra.

Na de mi a helyzet igazából? A legkönnyebben úgy tudtam kideríteni, hogy a pokémonok magyarországi bejövetelének napján letöltöttem a játékot.

A helyzet annyiban volt különleges, hogy a családból csak az én telefonomon futott a játék, így hetekig közösen játszottunk a két tesztalannyal, Miriammal (12,5) és Borisszal (14), így a szokásosnál közelebbről tudtam megfigyelni, hogy mennyit és hogyan játszanak vele, főleg, hogy nyári szünet van, így az idő nagy részében éjjel-nappal együtt voltunk. Az így levont következtetések egy része ráadásul a felnőtt felhasználókra is igaz.

Kezdem a lényeggel.

A Pokémon Góban az a legjobb, hogy csak olyankor lehet gyaloglással kikeltetni a pokémontojásokat, amikor a játék aktívan fut a telefonon.

Hatodlagos játéktechnikai molyolásnak tűnhet ez, pedig a legkevésbé sem az. Az egész Pokémon Góban az egyik legszórakoztatóbb, hogy ha szereztünk tojást, mászkálással kikelthetjük, és sosem tudni, hogy egy irtó ritka példány vagy egy tucatveréb mászik-e ki belőle. Olyan élvezet ez, mint a Kinder-tojás-bontás, csak ingyen van. De a lépésszámláló csak akkor pörög, amikor a játék aktívan fut a készülékünkön. A gyerekes szülők már nyilván értik a lényeget: ha a gyerek rákattan a Pokémon Góra, legalább abban biztos lehetsz, hogy

amikor az utcán van, nem játszik semmi mással és nem is használ más

appot, különben nem kap Kinder-pokémont.

Aki próbált már csoportcsetelő gyerekkel menet közben beszélgetni, vagy rántott vissza Clash of Clans-összecsapás közben vakon és süketen az autó elé lépő kiskorút, az érteni fogja a dolog nagyszerűségét.

Ez a szuperképesség ugyanis átvezet a következő ponthoz, miszerint a Pokénon Go az átlagos telefonos játékokhoz képest

sokkal kevésbé köti le a figyelmet,

mert csak ritkán kell csinálni bármit is, maga a játékfelület pedig, vagyis a térkép, amiben mászkálunk, olyan végtelenül unalmas, hogy azt a legtelefonbuzibb gyerek sem képes folyamatosan stírölni.

Vagyis simán lehet közben beszélgetni meg hesszelni jobbra-balra. Tény, hogy a függők elég ijesztően néznek ki, ahogy az utcát lassan, zombijárással róva minduntalan a kézben tartott telefonjukra pillantgatnak, aztán egyszer csak kaszálni kezdenek a mutató- vagy hüvelykujjukkal. De az is tény, hogy ennél sokkal ijesztőbb, amikor a hátad mögött megszólal egy síri hang, hogy "Most azonnal váljunk el, te idióta, hát nem jöttél rá, hogy mindent tudok?!", mire te akkorát szökkensz, mint egy pánikbeteg zerge, majd még be is fosol, hogy nem is a csajod az, hanem egy zombi, mielőtt realizálnád, hogy megint egy üres tekintettel a semmibe beszélő mobiltelefonáló rémisztett halálra. És ez ugye teljesen elfogadott dolog.

Mindebből következik az az előny, hogy ha a gyerekeid rákattannak,

több időt fogsz velük tölteni, mintha nem kattantak volna rá.

Az egy dolog, hogy aznap, amikor letöltöttem, a gyerekek hónapok után először jöttek velem kutyát sétáltatni. A dolog hosszabb távon is működik, amennyiben azóta is egy csomószor elkísérnek olyan rövidebb utakra, ahová korábban nem feltétlenül. Ha véletlenül olyan környéken laksz, ahol gyakoriak a szabadban kóborló ritka, értékes példányok, akkor az olyan, ma már csak fekete-fehér filmekről ismerős jelenetek sem kizártak, mint hogy a
gyerek menjen ki a sarki boltba bevásárolni, vagy maga ajánlja fel a kutyasétáltatást. Én magam mindig is szerettem gyalogolni, sőt szoktam is, de amióta még pokémont is kapok érte, olyan boldog vagyok, mint Mészáros Lőrinc tenderbontáskor.

(Izgalmas megfigyelés volt ugyanakkor, hogy az ember hiába nem bánja, ha a gyereke pokémonozik az utcán, a dolog azonnal megváltozik, ha az az utca külföldön van, ráadásul olyan országban, aminek a megközelítéséért egy zsák pénzt kellett fizetni.)

A fentiekból következik a játék azon előnye, hogy

1.) a Pokémon Go fő nyertese minden családban a kutya

2.) a gyerek sokkal többet lesz miatta az utcán, látókörön kívül telefonozva, mint otthon a kanapén. Ahol ugye halálra idegesíti az embert azzal, hogy folyamatosan a telefonját cseszteti.

A kortárs nagyvárosi gyerekek, főleg a budapestiek gyakran nem ismerik igazán jól a lakóhelyüket, mert nem gengelnek annyit összevissza, mint annak idején mi. Hogy miért van így? Mert mi nem engedjük őket. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a játék ezt a tájékozatlanságot is oldja valamennyire. Amennyire egyelőre látszik,a Pgóban a pokémonok eloszlása egy adott területen hosszabb időszakokra nagyjából állandó lehet, vagyis aki csak a háztömbje környékén játszik, egy idő múlva szembesül azzal, hogy van 13256 denevérje, 6300 sárga hipnotizáló tapírja és egy nagyüzemi baromfitelepre való verebe, cserébe sose látta a másik 247 fajta lényecskét. Az ember ilyenkor egyet tehet: elmegy kicsit messzebb, megismerni az ottani pokémonokat.

Szülői szempontból igazi áldás, hogy a Pokémon Go kitalálói - egyelőre legalábbis - nem olyan mohó férgek, mint az átlagos mobilosjáték-fejlesztők, magyarán úgy lőtték be a paramétereket, hogy a cucc akkor is végigjátszható és 100 százalékosan élvezhető, ha nem vásárolunk hozzá dolgokat pénzért. Mindez mondjuk a városlakó játékosokra igaz biztosan, mert vidéken sokkal kevesebb a pokéstop, így elképzelhető, hogy az ember néha kénytelen lehet pokémonbefogó labdákat venni.

A Pokémon Go helyetted neveli le a gyereked az olyan proliszokásokról, mint a tömegközlekedési járműveken történő evés, szörcsögve ivás és hangos telefonálás. Ja, mert helyetted el is kíséri őket a villamoson az iskolába!

Szerencsés még, hogy az átlagos játékkal ellentétben ennél később unja meg az ember a szereplőket, egyszerűen mert olyan rengetegféle pokémon létezik. És az is, hogy jó az egyensúly a játék három fő pillére, vagyis a lénybefogás-gyűjtögetés, a lényfejlesztés és a harcolás között. Egyszerre előny és hátrány, hogy erre rászokhatnak a harcolós, a fejlesztős és gyűjtögetős játékok kedvelői is. A fotelgandhik kedvéért mondom, hogy a harc teljesen absztrakt benne, még csak meg sem ütik egymást a lények.

Csodálatos még a Pokémon Góban, hogy nem fog olyan emberiségellenesen szar gyerekfilm készülni belüle, mint az Angry Birds-ből, mert itt hála istennek előbb volt meg a szar filmsorozat, mint a játék, így nem vár rád egy szájsebészeti műtéttel felérő kétórás kínzás valami plázában.

Az ilyesmire hajlamos gyerekek tényleg úgy rá tudnak gyógyulni a játékra, hogy bárhol vannak, éjjel-mappal azt csinálják. Erre a Pokémon hála istennek nem alkalmas, mert otthon csak eléggé korlátozottan lehet vele szórakozni.

És majdnem elfelejtettem a Pokémon Go legeslegrokonszenvesebb tulajdonságát. Ez pedig az, hogy hiába világszintű divatjáték, nem 100 százalékig biztos, hogy rá fog gyógyulni a gyereked. Egyszerűen azért, mert nem iskolaidőben vezették be, így nem állt fenn az a szokásos és természetes csoportnyomás, hogy aki nem csinálja/nézi/hordja azt, amit az összes többi, azt idiótának nézik és akarva-akaratlan, de kiközösítik. Így, hogy hónapok teltek el a cucc megjelenése és az iskolaév kezdete között, szeptember elsejétől talán nem lesz kötelező játszani, ami mindenképpen pozitív dolog. Ha iskolaidőben jelent volna meg, egyáltalán nem elrugaszkodott gondolat, hogy leállt volna a tanítás és tanár-diák-szülő összecsapások zajlottak volna országszerte.

Ennyi pozitívum után mi lehet benne rossz? Hát az, hogy ez is csak egy debil, időfaló telefonos játék, ami addiktívabb a heroinnál is. Kell-e ennél durvább? Mondjuk az, hogy ez a játék minden sunyi, tolvaj, populista rezsim álma, amennyiben egyszerűen nem engedi, hogy híreket olvass az utcán és a tömegközlekedési járműveken, így a lakosságot fokozatos a teljes tudatlanság állapotába taszítja. Nem lepődnék meg, ha a kampányguruk is felfedeznék a Pokémon Góban rejló félelmetes lehetőségeket. Ha én Fidesz lennék, tuti, hogy egy rakás pénzt fizetnék ki a Nintendónak 2018-ban, hogy a kampány idejére ritka pokémonok falkáival telepítse tele a magyar utcákat. Na és pokéstoppá tenném az összes óriásplakátomat azok kedvéért, akik néha azért felnéznek. De a gyerekek szerencsére nem választók, a fontos híreket meg te is elmesélheted nekik.

A kommunizmus alatt felcseperedett apaként a benyomásaimat úgy tudnám összefoglalni, hogy a Pokémon Go bejövetele olyan, érzés, mint amikor egy kicsit kevésbé véreskezű ruszki gyilkos lett a szovjet pártfőtitkár, mire a felnőttek úgy lélegeztek fel, mintha tényleg történt volna valami igazán jó.


Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.