Megrongálták az Eleven Emlékművet

2016 szeptember 10., szombat 6:26
82

Valaki végigszaggatta péntek délután a Szabadság téri Eleven Emlékmű kiállításai tárgyait, derült ki a csoport Facebookjáról.


Az Eleven Emlékmű a kormány Szabadság térre erőszakolt botrányos szobra elleni tiltakozásként indult 2014. március 23-án. A szervezők felhívására rengetegen hoztak olyan személyes tárgyakat, amik a német megszállás borzalmaira emlékeztetik őket.

UPDATE:

Felhívást juttattak el hozzánk az Eleven Emlékmű szervezői. Ebből kiderül, nem is egy rongáló volt, hanem egy egész csoport, akik az egyik nemzetiszocialista portálon verbuválódtak.

Néhány kisebb incidenst leszámítva, a holokauszt áldozatai iránti kegyelet mindmáig megvédte az ellen-emlékművet a durva támadásoktól. Tegnap azonban megtörtént az, amit eddig senki nem mert megtenni: a Kurucinfón beharangozott módon vandálok gyalázták meg az Eleven Emlékművet. Bár azonnal büntető feljelentést tettünk a rendőrségen és elvárjuk a hatóságoktól, hogy a számos térfigyelő kamera felvételeinek alapján haladéktalanul kerítse kézre az elkövetőket, igazi választ a provokációra nem az államtól várunk.

2016. szeptember 18-án vasárnap du. 16 órára újabb flashmobra várjuk az áldozatok emlékét tisztelő honfitársainkat. Hozzunk ismét köveket, mécseseket, fényképeket, emléktárgyakat, állítsuk helyre és újítsuk meg az Eleven Emlékművet! Mutassuk meg a provokátoroknak, hogy nem félünk és továbbra sem tágítunk a történelmi hazugságok elleni tiltakozástól.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt