Épp akkor tört ki a legnagyobb botrány Trump körül, amikor Kovács Zoltán a filozófiáját kezdte dícsérni

POLITIKA
2016 október 08., 11:32
comments 141

Pénteken jelent meg egy "exkluzív" interjú Kovács Zoltán kormányszóvivővel a Breitbart londoni kiadásában. A Breitbart az Egyesült Államokban formálódó alt-right mozgalom egyik kitüntetett felülete, leginkább talán egy rasszista összeesküvésblog és egy trumpista kampánylap keverékeként lehetne leírni lényegét.

Kovács interjúja nem csak azért szerencsétlen, mert uniós kormányok tagjai, illetve képviselői alapvetően nem szoktak szóba állni a lappal, de az időzítése is a lehető legrosszabbul sült el.

Szintén pénteken hozta ugyanis nyilvánosságra a Washington Post azt a 11 éves hangfelvételt, amin Donald Trump arról beszél, hogy mivel ő egy sztár, bármit megtehet a nőkkel, azonnal csókolgatni kezdi őket, amint felbukkannak, az se számít ha van férjük, egyszerűen megragadja őket a pinájuknál fogva és ennyi, nem mondanak neki nemet, mivel ő az, aki.

Jellemző persze az amerikai nyilvánosság szerkezetére is, hogy bár Trump eddig is számos vállalhatatlan dolgot mondott és tudni lehet azt is, hogy gyakorlatilag folyamatosan hazudik, de úgy fest, ez lehet az az ügy, ami áttört egy plafont. A hangfelvétel nyilvánosságra hozása óta folyamatosan határolódnak el tőle vezető republikánusok: Paul Ryan lemondta közös szereplését Trumppal, korábban Trumpot nyilvánosan támogató képviselők vonták vissza támogatásukat és egymást érik a felháborodott üzenetek vezető republikánus politikusoktól. Nem véletlen, hogy a hullámokat látva Trump olyat tett, amit eddig nem nagyon, és bocsánatot kért, majd egy videóüzenetben is részletesen szabadkozott.

Kovács persze korábban adta az interjút, nem tudhatta, hogy éppen a megjelenés napján fog kitörni az eddigi legnagyobb botrány Trump körül. De a szerencsétlen időzítés csak még jobban rávilágított arra a tényre, hogy ki körül udvarolgat egy ideje Orbán Viktor.

A meglehetősen rövid interjúban Kovács nem biztosítja nyílt támogatásáról Trumpot, mint mondja, a választás előtt nem akarnak ilyet tenni egyik jelölttel szemben sem, de ennek ellenére a szöveget nehéz máshogy olvasni, mint egy kiállást Trump mellett. A kulcs Kovács megközelítésében természetesen az a menekültpolitika, amit Trump képvisel és mivel Kovács szerint a közeljövő fő témája még mindig a migráció lesz, ezért külpolitikai szinten Magyarország számára a kedvezőbb elnök Trump lenne.

Kovács beszél arról is, hogy a magyar kormány azért nem fogja nyíltan támogatni egyik jelöltet sem, mert nem akarnak belefolyni egy független ország választásába és akárki is lesz majd a győztes, egyik legfontosabb szövetségesünk és stratégiai partnerünk lesz majd a jövőben.

Majd, hogy még világosabb legyen, mennyire nem állunk egyik jelölt mögé sem, Kovács az Obama-kormány kelet-közép-európai politikáját kezdte el szidni. Mint mondta, első kézből tapasztalta meg, hogy az USA hogyan vesztette el érdeklődését és talán a tudását is erről a régióról. Egész Európáról is, de főleg Közép-Európáról.

Szerinte arra lenne szükség, hogy ez a fajta tudás és megértés újra kialakuljon. De persze, teszi hozzá Kovács, udvarias és diplomatikus próbál maradni, hiszen az USA magyar szemszögből egy kiemelt szövetséges. A Breitbart pedig ebből vonta le azt a következtetést, hogy az Obama-kormány gyakorlatilag magára hagyta Magyarországot.

Kovács utalt az Obama-kormány és Hillary Clinton élesen oroszellenes megjegyzéseire is, illetve arra, hogy Clinton nemrég arról beszélt, Vlagyimir Putyin áll a világszerte felbukkanó populista-patrióta mozgalmak mögött. A magyar kormányszóvivő szerint ugyan nagyon hálásak vagyunk, hogy visszanyertük a demokráciánkat és a szabadságunkat, de már túl vagyunk a hidegháborún, ez már nem a hidegháború többé.

Ezért egy rakás dolgot, például a magyar történelmet, Közép-Európa történelmét és az oroszok meg az EU felé irányuló viszonyt is újra kéne gondolni. Kölcsönös új elköteleződésre is szükség lenne az Egyesült Államokkal, de ez nem ment könnyen az elmúlt pár évben.

A cikk még két Orbánt éltető bekezdéssel zárul, például hogy mennyire sikeres népszavazáson mondta ki a magyar emberek 98 százaléka, hogy nem akarják, hogy az EU migránsokat költöztessen be az országukba.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.