A ruandai katolikus egyház elismerte felelősségét a népirtásban

Tbg
külföld
2016 november 26., 07:56
comments 242

Első alkalommal kért elnézést, és ismerte el felelősségét a mintegy 800 ezer ember életét kioltó, 1994-es ruandai vérengzésben az ország katolikus egyháza múlt vasárnap.

A tuszi és hutu népcsoport között kitört véres leszámolási hullámban főleg tuszik és mérsékelt hutuk haltak meg a szélsőséges hutu milíciák és fegyvert fogott civilek keze által.

A civilek között sok pap is volt, akiket eddig a ruandai egyház úgy kezelt, mint akik „egyénileg”, „magánemberként” vettek részt a mészárlásban annak ellenére is, hogy az utóbbi években a ruandai kormány részéről is erősödött a szándék, hogy az egyház ismerje el a felelősségét.

Sokan azért haltak meg, mert azt hitték, ha a templomokba húzódnak, nem gyilkolják meg őket, nem így történt.

„Bocsássanak meg nekünk a gyűlöletért, amelyet saját kollégáinkra is kiterjesztettünk csak azért, mert más népcsoportból valók. Nem mutattuk magunkat egy családnak, ehelyett megöltük egymást”

- fogalmaz a ruandai püspöki kar közleménye. Phillipe Rukamba püspök elmondta, a közleményt múlt hét vasárnapjára időzítették, akkor jár a Ferenc pápa által meghirdetett Megbocsátás éve.

A ruandai tömegmészárlást kutató ruandai Tom Ndahir is üdvözölte az egyház állásfoglalását, mert arra számít, ezzel is erősödik a ruandai nemzeti összetartás. Szerinte az is fontos, hogy az egyház belátta, nem tett semmit azért, hogy megakadályozza a vérengzést. (AllAfrica.com)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.