Vona Gábor az egyik legnagyobb amerikai zsidó lapban mosakszik a Jobbik antiszemitizmusa miatt

vallás
2017 február 09., 07:41
comments 388
Vona Gábor egy 2014. novemberi Jobbik-rendezvényen
photo_camera Vona Gábor egy 2014. novemberi Jobbik-rendezvényen (Fotó: Botos Tamás / 444)

Tldr-méretű interjút közöl Vona Gáborral, a Jobbik elnökével a Forward, a New York-i (és az amerikai) zsidó közösség legfontosabb hetilapja, amelyik angolul és jiddisül is megjelenik. A cikket jegyző Bayer Lili ennek megfelelően címezte fel az interjút, ami szerint 

a magyar szélsőjobbos pártelnök először mutatja meg új oldalát a zsidó média színe előtt. 

Magyar politikakövetők nyílván kevés újdonságot fognak találni a szövegben, ami részletesen bemutatja Vona és pártja múltját, onnan kezdve, hogy 2007-ben megalapítják a paramilitarista Magyar Gárdát, majd Vona fasiszta korokat idéző egyenruhában jelenik meg első nap a parlamentben, de előkerül a cigánybűnözőzés, Gyöngyösi Márton zsidólistázása, és Baráth Zsolt tiszaeszlározása is. 

Felidézi a cikk Vona 2013-as üzenetét Ilan Mor izraeli nagykövetnek, akit azzal vádol, hogy "népe világuralomra tör", ő és pártja viszont nem lesznek Izrael kutyái. 

Vona álláspontja alaposan megváltozott az elmúlt években, és az újságíró kérdésére sem tagadja, hogy szándékosan nyitnak új szavazók felé annak érdekében, hogy meg tudják roppantani a kormányt. 

  • "A magyar zsidók olyan traumákat éltek át, ami megnehezíti velük a közös munkát. (...) Talán a mi generációnk meg tudja ezt változtatni, ha több zsidó származású fiatal kerül felelős pozícióba, ha kezet tudunk nyújtani egymás felé, jobban megérteni egymást, és ezáltal új fejezetet nyitni"
  • "Ha a Jobbik hatalomra kerül, a magyar zsidó közösség ugyanúgy élheti tovább mindennapjait, mint eddig, nem akarunk konfliktust a zsidósággal"
  • "Kritizáltuk a cionizmus egyes vonásait, de sosem kérdőjeleztük meg Izrael létezését" 
  • "Gyöngyösiről a kijelentése után világossá tette, hogy nem zsidók és izraeli állampolgárok, hanem minden a képviselők között minden kettős állampolgárt listázására gondolt"
  • "A XIX. század aranykor volt a magyar zsidók és nem zsidók kapcsolatában, a XX. század viszont tragédiákkal terhelt. Fontos lenne magunk mögött hagyni az előző évszázad viszontagságait, és a közös jövőre koncentrálni"
  • "Az elmúlt két-három évben világossá tettem, hogy nem tűröm az antiszemitizmust a pártban, sőt szankcionálom is.
  • "Amikor egy képviselőtársam zsidózott egyet, leküldtem a Duna-partra, hogy helyezzen el egy virágot a cipők mellé"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.