Újra kell írni a Quaestor-vád alapját

bűnügy
2017 február 14., 10:52
comments 102

A Quaestor-ügyet tárgyaló bíróság kizárta a bizonyítékok közül azt a szakvéleményt, amit részben a korábban már összeférhetetlenség miatt jogerősen kizárt igazságügyi pénzügyi szakértő írt, közösen egy másik szakértővel. Egyben elrendelte, hogy a vád egyik legfontosabb építőkockájának számító szakvéleményt újra kell írni, amiatt szinte biztosan további hónapokat fog csúszni a 160 milliárd forintos kamukötvény-ügy tárgyalása.

A probléma lényege az, hogy az ügyészség által kirendelt Bakó Anikó szakértő egyszerre dolgozott a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó felszámolójának, a Kvantál Kft-nek, miközben az ügyészség felkérésére szakvéleményt írt a Quaestor-cégek pénzügyeiről. Ennél nehezen lehetett volna összeférhetetlenebb a munkája, mégsem tett róla említést.

Hogy maradhat-e a szakvélemény, abban volt némi bizonytalanság eddig. A szakértő kizárásáról szóló másodfokú döntés ugyanis arra utalt, hogy mivel Ladó Judit és Bakó Anikó együttesen jegyezték a szakvéleményt, ezért elég a nem kizárt szakértő jóváhagyása a teljes anyagra, hogy az egészében megálljon, és felhasználható maradjon bizonyítékként. Az ügyészség is ezzel érvelt. (Ladó és Bakó egyébként a nyomozati iratok között lévő elszámolás szerint 1673 munkaórát fordított a szakvélemény előállítására, ebben a cikkben idézünk az egyébként nagyon alapos munkából.)

Az elsőfokú bíróság viszont nem ette meg ezt, és a másodfokú döntést nem iránymutatásnak, csak véleménynek fogta fel.

Ezért kizárta az egész szakvéleményt, és elrendelte, hogy egy pénzügyi és informatikai szakértőkből álló csapatnak újra kell írnia az egészet.

Idén egyébként eddig ma tartják meg az első tárgyalást, mivel minden eddigi tárgyalási napon beteg volt valaki, vagy valakinek a gyereke. Legutóbb éppen az elsőrendű vádlott, Tarsoly Csaba volt beteg. Egyelőre csak a vádlotti vallomások mentek le, a vád tanúi közül még senkit nem hallgattak meg.

Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án.
photo_camera Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetõper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án (Fotó: Marjai János / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.