A Momentum túl van a 139 ezer aláíráson

POLITIKA
2017 február 16., 17:37
comments 536

Miután csütörtökön a Párbeszéd és az Együtt is leadott 10-10 ezer aláírást a Momentum Mozgalomnak, a szervezet a Rózsa utcai központjában elkezdte összeszámolni a budapesti olimpia rendezéséről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat. 

Kora este a Momentum egyik tagja a 444-nek elmondta, hogy már túl vannak a 139 ezer aláíráson. 

A Momentum Mozgalom Rózsai utcai központja.
photo_camera A Momentum Mozgalom Rózsai utcai központja

Az aláírásokat pénteken viszik el a Fővárosi Választási Irodához, a testületnek pedig 45 napja lesz a hitelesítésre.

A Momentum Mozgalom még tavaly decemberben kezdeményezett helyi népszavazást Budapesten az olimpia megrendezéséről. Azt a kérdést akarják szavazásra bocsátani, hogy

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

Az aláírásgyűjtést január 19-én kezdték, és ettől kezdve 30 napjuk volt arra, hogy összegyűjtsenek 138 ezer aláírást a népszavazáshoz. A gyűjtésben az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és az MSZP is csatlakozott. Az LMP korábban 23 ezer aláírást gyűjtött össze a kezdeményezéshez.

Azt mondták, hogy a 139 ezer egyelőre nem végleges szám, holnap délutánig folytatják a számolást, a szervezők legalább 180 ezer aláírást akarnak leadni pénteken. Ezzel a számmal arra az esetre is bebiztosítanák magukat, ha a választási szervek esetleg úgy értelmeznék a népszavazási szabályokat, hogy a tartózkodási hellyel rendelkezők miatt mégis 150 ezer aláírásra lesz szükség. 

Közben azt is látni, hogy a Fidesz igyekszik hűteni a témát, hogy kisebbnek látszójon a koppanás, ha összejön a népszavazás. Kósa Lajos a párt frakcióvezetője csütörtökön a TV2-n már olyanokat mondott, hogy „az olimpiarendezés fővárosi ügy, nem érinti az egész országot”. Ezzel indokolta, hogy ez a kérdés nem is fog szerepelni az idei évre tervezett nemzeti konzultációban. Kósa Lajos szerint az olimpiarendezés „nem a kormány, nem a parlament ügye”. „Legfeljebb segítheti az olimpia rendezését a kormány, a parlament hozhat olyan döntéseket, ami ezt segíti”. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.