Lázár és Semjén olyan törvényt nyújtott be, ami börtönnel fenyegeti a Heineken forgalmazóját

POLITIKA
2017 március 13., 18:42
comments 740

„Az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely — a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben — magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél”

áll annak a friss törvényjavaslatnak az indoklásában, amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyez.

A törvény értelmében ezentúl tilos lenne „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”.

A Btk.-t a törvény úgy szigorítaná, hogy aki a tiltást megszegi, börtönt kaphat:

„ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Mivel az utóbbi időben nem igazán volt nagyobb önkényuralmi jelképről szóló botrány, nehéz nem arra gondolni, hogy ez a Heineken elleni izmozásról szólna. Lázár János például korábban Hódmezővásárhelyen bojkottot is hirdetett a cég termék ellen, miután az Igazi Csíki Sör körül botrányt dagasztottak. (A miniszter egyébként állítása szerint soha életében nem ivott sört.)

A Heineken söreire Hollandiában az 1930-as években került rá a vörös csillag. 1951 után viszont megváltoztatták, és csak a Szovjetunió szétbomlásával, 1991-ben lett újra vörös a csillag világszerte.
photo_camera A Heineken söreire Hollandiában az 1930-as években került rá a vörös csillag. 1951 után viszont megváltoztatták, és csak a Szovjetunió szétbomlásával, 1991-ben lett újra vörös a csillag világszerte – áll a cég honlapján.

A törvény rögzítené azt is, hogy a kormány egyedi határozattal teljes vagy részleges felmentést adhat a tiltás alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy „az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, ami az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti, továbbá a jelkép használatától való tartózkodás súlyos és aránytalan érdeksérelmet jelent a számára”. De „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek, valamint – külön indokolás nélkül – nem jogosít az aránytalan érdeksérelemre történ ő hivatkozásra sem”.

Tehát a törvény a bejegyzett védjeggyel rendelkező Heinekent – Európa és azon belül Magyarország egyik legnagyobb sörkészítő és forgalmazó vállalatát – sem mentesítené a tiltás alól, bár a kormánynál könyöröghetne, hogy ne kelljen megváltoztatnia a csomagolását. A Heineken mellett a San Pellegrino Magyarországon forgalmazott üdítőitalain és ásványvizein is van vörös csillag.

A magyar állam korábban kétszer volt a strasbourgi bíróság előtt, miután vörös csillag viseléséért büntetett, és mindkétszer veszített.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.