Annyira igazat írhattak egy Magyar Nemzet-cikkben, hogy Rogán Antalék rémült MTI-közleményben támadtak a kormány saját törvényjavaslatára

POLITIKA
2017 április 04., 09:15
comments 106

Ritka alkalom, hogy az ember újságolvasóként szinte szagolni tudja egy rajtakapott politikus rémült izzadságszagát, de most éppen ez történt Rogán Antal propagandaminiszterrel, vagyis pontosabban az általa vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodával.

Az előzmény annyi, hogy a keddi nyomtatott és online Magyar Nemzet nagyobb cikket írt az ügyvédi törvény tervezett módosításáról, lex Kertésznek nevezve azt. Az egyik tervezett változtatás ugyanis az eddigi összeférhetelenséget feloldva lehetővé tenné, hogy ügyvéd gazdasági társaság vezetője lehessen, sőt ezért díjazást is kaphasson. Márpedig Kertész Balázs ügyvédet, akit a sajtó Rogán egyik legfőbb bizalmasának nevez a politikus belvárosi polgármesterségének idejéből, tavaly rajtakapták, hogy ügyvezetőként irányítja a saját cégét, ami miatt kamarai eljárás indult ellene, aminek a végén le is kellett mondania a cégvezetésről. 

A Nemzet cikkében Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke elmondta, hogy nem az ügyvédek kérték ezt a változtatást. A cikkben Schiffer András sunyi lépésnek és Lex Kertésznek nevezte a tervezetet, a jobbikos Staudt Gábor pedig úgy fogalmazott, hogy

Úgy tűnik, ez a következő lépése annak, hogy a kormánypárt holdudvara magára íratja a szabályokat

Képtelenség nem észrevenni, hogy erre a kedden reggel megjelent írásra utalva adta ki a Kabinetiroda az alábbi, páratlan MTI-közleményt az előbb:

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem ért egyet az ügyvédi törvény módosításával

    Budapest, 2017. április 4., kedd (MTI) - A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az ügyvédi törvény tervezett módosításáról a Miniszterelnöki Kabinetirodának nem volt tudomása - olvasható a tárca közleményében.

    A kabinetiroda kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben    azt írta: "A tervezett törvénymódosítást nem látjuk szükségesnek, és javasolni fogjuk a kormánynak az eredeti szabályozás fenntartását."

Vagyis az Orbán személye körüli minisztérium közleményben határolódik el az Orbán-kormány tervezett törvénymódosításától? Nem mindennapi esemény. És nem mindennapi kommunikációs bravút egy propagandaminisztertől. 

Az sem mindennapi persze, hogy Rogán Antalt, a kabinetirodát vezető minisztert hónapok óta úgy eldugták a nyilvánosság elől, hogy ha március 15-én nem jelenik meg egy sajtófotó az Orbán Viktor kokárdáját igazgató Cecília Asszonyról - akit úgy radíroztak ki a közösségi médiából, mintha előtte nem ő lett volna a Fidesz Instagramkirálynője - azt is hihetnénk, hogy Rogán talán már nincs is életben, vagy ismeretlen helyre szállították. Ezt a közleményt is a minisztérium nevében adták ki, Rogán neve sehol sem szerepel rajta. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.