A 444 ajtaját filmezte a közmédia stábja, majd némán elmenekült

Média
2017 április 25., 15:55
comments 774
link Forrás

Kedden fél kettőkor Plankó Gergő kilépett a 444-nek otthont adó Margit körúti társasház ajtaján. Egy operatőrnek tűnő férfi állt a bejáratnál, aki a kaputelefonon kereste a számokat. Gergő megkérdezte tőle, kit keres, mire a férfi azt mondta,, hogy a 444-et, és hogy a közmédiától jött. Kérdésre elmondta azt is, hogy vágóképeket kell készítenie, interjúkat viszont nem akar felvenni. Gergő megmondta neki a kapucsengő számát, majd elment.

Az operatőr pedig nem csengetett fel, hanem egyszerűen bejött az épületbe.

Néhány perccel később Ács Dániel észrevette, hogy az emeletünkön, a gang túloldaláról valaki filmezi a 444 bejáratát. Elkezdte kérdezgetni, hogy mégis kicsoda és mit csinál, és miért nem kér engedélyt, vagy legalább mutatkozik be, de a hallgatag operatőr csak annyit mondott, hogy közmédia, és tovább filmezett. Majd fogta a kamerát és az állványt, átsétált a szerkesztőség ajtaja elé, és tovább forgatott.

Én akkor értem ki a gangra, amikor Dani a hangos méltatlankodás mellé elkezdett filmezni is. Én is elővettem a mobilom, amire az operatőr összeszedte a motyóját, majd arcát a felszereléssel takarva elindult a lépcsőház felé. A ház előtt várta egy kollégája, akivel közösen menekültek tovább a kisbuszuk felé. A Török utcai zebránál szerencsére piros volt a lámpa, így beértem őket, de hiába mutatkoztam be, és próbáltam megtudni, kik ők, mit csinálnak, kinek dolgoznak, nem válaszoltak. Csak bepakoltak egy fehér furgonba.

Elnézést, hogy időnként belelógott az ujjam, azért meg végképp, hogy forgatás közben hangosan sajnálkoztam és sóhajtoztam, de én ezeket az embereket leginkább csak sajnálom. Hogy jobb legyen a hangulat, 

itt az egész hajsza Benny Hill zenéjével.

A suttyomban forgatással kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az MTVA sajtóosztályának, válaszukat néhány perccel cikkünk megjelenése után kaptuk meg. Levelüket betűhíven közöljük:

Tisztelt Bede Márton!

Ahogyan minden magyar médiaszereplő, kollégáink is csak a dolgukat végezték. Önöknél éppen vágóképeket készítettek a Médiaklikk c. magazinműsorunk legfrissebb adásához.

Az újságírók a bíróságok jogértelmezése alapján közszereplőnek minősülnek, ezért különös dolog, hogy pont az a 444.hu tesz fel szemrehányó kérdéseket, ahol mindennaposak közszereplőket előnytelen helyzetben ábrázoló lesifotók; így az előzetes engedélykérésre történő hivatkozásukat sem tudjuk értelmezni. Ahogyan az is egy különös sajtóetikai érvelés, hogy kollégáink csengetés nélkül mentek be a lépcsőházba.

Feltesszük, Önök sem kértek engedélyt Felcsút-Hatvanpusztán, mielőtt magántulajdonú ingatlanokról forgattak drónfelvételeket, majd be is mutatták azokat.

Kollégáink nem Önöket személyesen, hanem a helyiséget vágóképezték, ahol Önök dolgoznak.

Az Arany emlékév okán a költő barátjának, Petőfi Sándornak ide vágó, vagy talán éppen a 444-nek írt sorait idézzük: »Más szemében, ő a szálkát megleli, az Övében a gerendát feledi. A deákné vászonánál Ő se jobb: engem dönget a lopásért, s szinte lop, lopni jár ő...«

Tisztelettel,
MTVA Sajtóiroda
” 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.