Éppen Áder János városában fuccsolhat be egy milliárdokkal támogatott napelemgyár

Akár szép gesztusként is értékelhető, hogy az EcoSolifer Kft. Csornát szemelte ki egy napelemgyár helyszíneként. Ez Áder János városa, márpedig az államfőről két dolog tudható:

  1. számára a népszerűségnél fontosabb az elvszerűség
  2. szeret sokat beszélni a megújuló energiaforrások fontosságáról 
Áder János leteszi a gyár alapkövét 2014-benFotó: CSEH DÁNIEL/MTI

Csorna díszpolgára természetesen meg is jelent a 2014. szeptemberi alapkőletételen, ahol azt mondta: 

„Mindaz, ami itt épül, közös siker lesz globális egymásra utaltságunkban, és ugyanakkor magyar büszkeség is.”

Azt is hozzátette, hogy az üzemben évente annyi napelem készülhet, amennyi 300 ezer ember éves energiaigényét fedezheti.

Az üzemben 2015 vége óta 200 alkalmazottnak kellene termelnie. De még egyetlen ember éves energiaigényét sem fedezi az itt készült napelem, aminek elég kézenfekvő magyarázata, hogy még egyetlen napelem sem készült Áder szülővárosában. 

A csarnokot is csak tavaly júniusban jelentették készre. Azóta üres. Pontosabban annyira volt kész, hogy a terület közművesítését tavaly augusztusban az önkormányzat végeztette el, 24 millió frointért. És egyelőre nem készült el az a bekötőút sem, ami a 85-ös főútról ágazna le a gyárhoz.

A beruházáshoz hétmilliárd foritos hitelt adott az állami Eximbank, a Nemzetgazdasági Minisztérium jóvoltából kétmilliárd forintos uniós támogatást is nyertek, és lóg a levegőben egy egymilliárdos költségvetési támogatás is, a kormány döntése alapján. 

A cég honlapján még ez találhatóFotó: EcoSolifer

A projekt megvalósítását nem könnyíti az sem, hogy a hvg tavalyi cikke szerint a befektetők mögött ott volt a Kulcsár-ügyben másodrendű vádlott, Kerék Csaba cége is. Az Eximbank ki is pöckölte őt a háttérből. Emiatt per indult. 

A beruházás sorsát többen firtatták már, most éppen Harangozó Tamás, MSZP-s képviselő kérdezte Lázár Jánost, Szijjártó Pétert és Varga Mihályt.

Az NGM válasza szerint "a fejlesztéssel kapcsolatban jelenleg szabálytalansági eljárás van folyamatban. Abban az esetben, ha az eljárás «szabálytalanság történt» megállapítással zárul, az Irányító Hatóság elrendelheti a szbálytalansággal érintett támogatási összeg visszakövetelését". Ez az 1,9 milliárdos támogatásra vonatkozhat. 

Szijjártó Péter válaszában azzal indokolja az Eximbank hétmilliárdos hitelét, hogy a cél az, hogy "minél több csúcstechnológiás kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitást vonzzunk Magyarországra". Azt is írja, hogy „az Eximbank továbbra is a projekt befejezésében érdekelt, de ez kizárólag bankszerű módon elfogadható”. 

Az Eximbank annak ellenére adott hitelt, hogy nemcsak Kerék Csaba felbukkanását ítélte rizikósnak, hanem azt is, hogy a beruházás menedzsere, Maczinkó István vezetett már bebukott napelem-projektet. A közelmúltban csődbe ment szolnoki Agulhas-Solar igazgatója volt Maczinkó. Azt a projektet is támogatta egyébként az Eximbank 936 millió forinttal. A napelemgyárak sorsa nem vidám Magyarországon, kicsit korábban, 2009-ben a rétsági üzem kivitelezése is leállt. 

Maczinkó István, a csornai beruházás fejlesztési igazgatója tavaly májusban a Kisalföldnek azt mondta, hogy a kínai napelemek megjelenése okozott problémát a piacon, de Csornán annyira korszerű napelemeket gyártanak majd, amire a kínaiak még nem képesek. 

Maczinkó tavaly májusban 2016 nyarára ígérte a próbaüzem elindítását.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.