Orbán Viktor azt mondta, hogy jöjjünk ide, erre kitiltanak Magyarországról?

politika
2017 június 01., 11:40
comments 269

„Orbán Viktor miniszterelnök szó szerint azt mondta, hogy várja a Nyugat-Európából érkező valódi menekülteket. El akartunk jönni, erre most kitiltanak?”

- ezt James Dowson mondta telefonon a 444-nek. A brit férfit a TEK javaslatára tiltották ki Magyarországról, miután a terrorelhárítás szerint a nemzetbiztonságot fenyegeti.

„Hat héttel ezelőtt a ferihegyi reptéren állítottak meg. Pár óra után annyit közöltek a TEK-től, hogy két évre ki vagyok tiltva Magyarországról. Milyen eljárást ez? Ha azt hiszik, hogy terrorista vagyok, akkor tartóztassanak le, és bizonyítsák be a bíróság előtt.”

Dowson azt mondta, hogy ügyvédeket fogadott, és a saját brit parlamenti és európai parlamenti képviselőjének is kérte a segítségét az ügyben. Arról beszélt, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is hajlandó elmenni az igazáért.

„Ha Magyarország az unió tagja, akkor az nem csak előnyökkel jár, be kell tartani a mindenkire vonatkozó szabályokat is.”

Meglepő mondatok ezek Dowsontól, aki egykor a szélsőjobbos Brit Nemzeti Párt (BNP) színeiben politizált, és Facebook csoportokból álló hálózatát arra használta fel, hogy Trump kampányát és a brit uniós kilépést népszerűsítse.

A Guardian szerint nagy vagyonnal rendelkező Dowson volt az egyik középpontja a nemzetközi szélsőjobb Magyarországon formálódó közösségének, róluk a héten itt írtunk hosszabban.

photo_camera Dowson a déli határnál Toroczkai László ásotthalmi polgármester társaságában

Dowson nem csak a Magyarországon élő külföldi szélsőségesekkel ápolt jó kapcsolatokat, a magyar radikálisokat is jól ismerte.

„Többen is dolgoztak nekem, de így, hogy nem tudok Magyarországra menni, nem tudom, hogy velük mi lesz.”

Dowson a 444-nek korábban arról mesélt, hogy a Hatvannégy Vármegye Mozgalom öt tagja is neki dolgozik, a fiatalok Patriotic News Agency nevű közösségi médiás hálózatában vesznek részt főállású szerkesztőként.

Dowson saját bevallása szerint 17 éve rendszeresen jár Magyarországra, az utóbbi időben félig itt is élt, és tavasszal még a teljes átköltözést tervezgette.

„Angliában már eladtunk dolgokat, az egész család arra készült, hogy Magyarországra jön, négy gyerek, hét unoka, mindenki.”

Dowson szerint a kitiltása egyértelműen politikai döntés lehetett, és saját állítása szerint semmilyen veszélyt nem jelent a magyar nemzetbiztonságra. A brit férfi egyébként Knights Templar International néven üzemeltet egy 500 ezer követővel rendelkező Facebook oldalt. A Knights Templar célja az volt, hogy egybegyűjtse az európai szélsőjobb militáns szervezeteit, és morális útmutatást nyújtson nekik.

„Semmilyen törvénytelen dolgot nem csináltam. Igen, kapcsolatban vagyok olyan emberekkel, akik extrém politikai nézeteket vallanak, de ők sem bűnözők, hanem jó magyar hazafiak, és én csak arról beszélek velük, hogy minden helyzetben jó keresztényként viselkedjenek.”

Dowson arról is beszélt, hogy semmi köze nincsen a vele kapcsolatban álló magyar szélsőséges szervezetek, az Identitesz, a Betyársereg és a Magyar Önvédelmi Mozgalom közös pártalapítási terveihez, bár tisztában van vele, hogy felmerült ilyesmi a radikálisokban. Azt mondja, hogy ő szigorúan távol tartja magát a magyar pártpolitikától, de el tudja képzelni, hogy a kitiltásáról szóló döntésbe a magyar hatóságoknál a radikálisok pártalapítási szándéka is számított. Az egyébként, hogy ő maga mennyire tartja magát távol a magyar politikától legalább is ellentmondásos, támogatta az Identiteszt, a Betyársereget is, ezekről a kapcsolatokról itt lehet bővebben olvasni.

Dowson azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kitiltása talán valami TEK-es magánakció része, és ha a kormány tudomást szerez az ügye körülményeiről, akkor meggondolják magukat. Dowsonnal egy időben volt BNP-s párttársát, a brit Nick Griffint is kiutasították Magyarországról. Ő Soros Györgyöt sejtette a döntés hátterében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.