Kun-Mediátor Marcsi hatmilliárd forintot változtatott köddé

bűnügy
2017 június 14., 09:02
comments 148

Vádat emelt az Jász-Nagykun megyei ügyészség a Karcag város megtakarítóit kifosztó piramisjátékot szervező Dobrai Sándorné "Kun-Mediátor" Marcsikával szemben, akit tavaly decemberben toloncoltak haza regényes búvóhelyéről, a közép-amerikai Belizeből. A nagy Kun-Mediátor svindliről itt írtunk a botrány kirobbanása idején.

A vád: üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények (sikkasztás, számvitel rendjének megsértése, jogosulatlan pénzügyi tevékenység).

A nyomozók, ahogy azt megszokhattuk az utóbbi évek pénzügyi csalásainál, terjedelmes anyagot állítottak össze: 64 ezer oldalnyi nyomozati irat, 1729 oldalas vádirat.

Összesen 767 sértettet talált az ügyészség – ami egyébként lehet, hogy nem a valós szám, hiszen a sértetteket képviselő ügyvéd 2015 nyarán maga javasolta, hogy aki nem tud elszámolni a befektetett pénz eredetével, az inkább ne jelentkezzen be. Kun-Mediátor Marcsi pedig, mint az ügyészség is megállapítja, maga nem vezetett értékelhető nyilvántartást.

A vádiratról szóló rövid közleményből kiderül egy fontos érdekesség: mintegy tízmilliárd forint kerülhetett be a piramisjátékba, a kifizetések összege viszont nem haladta meg a négymilliárd forintot.

Hatmilliárd forint tehát vagy van valahol, vagy köddé vált.

Az ügyészség szerint Kun-Mediátor Marcsi "maga és a családja megélhetését is ebből biztosította, emellett nagy értékű ingatlanokat, gépjárműveket is vásárolt, családtagjaival költséges utazásokon vett részt, továbbá a cég működési költségeit fizette" – ezek viszont nyilvánvalóan nem tehettek ki hatmilliárd forintot. A rendőrség egyébként néhány hete még 16 milliárd forintos kárról beszélt.

D. Sándorné vezetőszáron
photo_camera Előállítják Dobrai Sándorné "Kun-Mediátor" Marcsit.

Volt olyan ügyfele Kun-Mediátor Marcsinak, aki egymilliárd forintot fektetett be.

További érdekessége a közleménynek, hogy egyetlen vádlott van, maga Dobrai Sándorné, aki a vád szerint 1999 óta vette fel a pénzeket illegálisan. Sem Fazekas Sándor földművelési miniszter, aki a jelzett időszak nagy részében a várost vezette, sem a Karcagra szintén gyakran látogató Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem került elő az ügyészség munkája során.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.