Amit Berlinben 1,3 milliárd forintból kihoztak, az nálunk 30 milliárdos költségvetéssel indul

POLITIKA
2017 június 16., 13:18
comments 277

Tavaly döntött arról a magyar kormány, hogy Magyarország rendezné meg 2019-ben az úgynevezett zsidó olimpiát, az Európai Maccabi Játékokat. Ez a sportrendezvény is négyévente zajlik, de elsősorban nem professzionális sportolók vesznek rajta részt, inkább amolyan ünnepe ez a sportoknak és az együttlétnek. 

A héten derült ki, hogy a budapesti esemény megrendezés 30 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek. 

Ehhez képest is izgalmas, amiről a valasz.hu ír, hogy ugyanezt a sporteseményt 2015-ben mennyiből oldották meg Berlinben: az akkori sajtóhírek szerint a játékok összköltségvetése 4,5 millió euró, azaz 1,37 milliárd forint volt. Azaz sikerült Németországnál több mint hússzor drágább költségvetést bevállalnunk, de csak előzetesen, hiszen ismerve a hazai trendeket, a kivitelezés költségei akár még nőhetnek is majd. 

Mindez azért is érdekes, mert a pályázás ötletének felvetésekor elhangzó érv volt, hogy remekül fog jönni a játékokra a vadonatúj MTK-stadion, ehhez képest még rejtélyesebb, hogyan tud felemészteni egy ilyen rendezvény 30 milliárd forintot. 

A németeknél amúgy, teszi hozzá a cikk, nem is a teljes költségvetés ment közpénzből, a központi kormány 122 millió forintnak megfelelő euróval segített be, míg 153 millió jött magánadományokból, 92 millió a Zsidók Központi Tanácsából és a legnagyobb része a költségeknek a részvételi díjakból jött. 

Tavaly itthon is 2,1 milliárd forintos költségvetésről volt szó, de akkor még futott mellette az olimpiai rémálompályázat is, alighanem akkor kevesebb közbeszerzési potenciált láttak még ilyesmire nyitott szemek a játékokban. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.