Legördült a futószalagról az első tömeggyártott Tesla Model 3

autó
2017 július 09., 05:39
comments 484

Nagy nap a mai az elektromos autók szerelmesei és a Tesla Motors életében, hiszen elkészült az első példány a tömegeknek szánt, viszonylag megfizethető és egy töltésből viszonylag nagy távolság megtételére képes Tesla, a Model 3. A cég tulajdonosa, Elon Musk rögtön twittelt egy képet is az első legyártott egységről:

link Forrás

A gyártás fokozatosan fut majd fel a tervek szerint a cég új gyárában, augusztusban még csak száz, de szeptemberben már másfélezer, októberben pedig húszezer autó készül majd el.

A Tesla ezzel az autóval kényszerpályára állította nagyobb és tőkeerősebb versenytársait, akik egymással versenyezve próbálják bejelenteni, hogy ők is teljes mértékben átállnak az elektromos autókra – ezt jelentette be a héten a Volvo –, és hasonló modellt jelentett be többek között a Volkswagen és a GM is.

Ha ezek a nagy cégek valóban végigviszik a tervezett beruházásaikat, akkor az elektromos autók pár éven belül pont olyan olcsók lesznek, mint a benzines-dízeles modellek. Emiatt hiába kellett volna Musk tervei szerint ennek a hétnek a Tesla diadalmenetéről szólnia, a cég részvényárfolyama jelentőset zuhant.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.