Alig kezdődött el, máris teljes érdektelenségbe fullad az NBI

futball
2017 július 23., 18:36
comments 100

Minden adott volt, hogy sok néző menjen ki az NBI második fordulójára. Mármint a minőségi focin kivül. Jó idő, csak egyetlen csapat, a szombathelyi Haladás volt kénytelen a stadionja építése miatt albérletben játszani, a másik öt klub új/felújított stadionban fogadhatta az ellenfelét. Márpedig a stadionépítések hívei szerint az új arénák növelik majd a nézőszámot. Plusz Újpest-Fradi meccs is volt, ami korábban, még azelőtt, hogy a kormány irgatlamtalanul sok pénzt kezdett beleölni a fociba, viszonylag sok nézőt érdekelt. 

De vegyük sorra. 

Balmazújvárosban például történelmet írtak. A csapat először jutott fel az első osztályba, most játszották az első hazai bajnokijukat az NBI-ben. Összesen 1396-an írtak történemet a lelátókon. A Vasas 1-0-ra nyert. A második meccshez biztosan nagy kedvet kaptak Balmazon. 

Kispesten a bajnokcsapat játszott. Ahhoz képest, hogy mekkora eufória volt az utolsó fordulóban telt ház előtt megnyert bajnoki cím után, az első fordulóban csak 2090-en, a másodikban - amikor szintén otthon játszott a Honvéd - 2605-an mentek ki a meccsre. Aligha tett jót a lelkesedésnek a sima kiesés a Bajnokok Ligája-selejtezőjéből. A Diósgyőrrel most 2-2-t játszottak. 

Felcsúton a Videoton lépett pályára. Ennél közelebbi helyszínre nem tudtak volna utazni a székesfehérvári szurkolók, becsukott szemmel is tudhatják az utat, mert a stadionjuk építése miatt a Panchóban játszák a hazai meccseiket is. Most az NBI-be visszajutó Puskás Akadémia volt a házigazda. Sem a régóta első NBI-es hazai bajnoki nem hozta lázba a szurkolókat, sem az, hogy a Videoton az egyetlen talpon maradt magyar csapat a nemzetközi kupák harmadik fordulójában, fél ház volt, mármint hivatalosan 1983-an látták a meccset, a Videoton nyert 3-1-re. A felcsútiak akadémistát csak egyet láthattak a saját csapatukban. A Videotonban viszont pályára lépett egy, Szabó Bence, aki tavaszzal epizódszerepet sem kapott Pintér Attilától az NB II-ben Felcsúton. Pintérnek nem kellett, inkább vett helyette játékost, a Videoton szerződtette Szabót, és játszik is. 

Derbinek nevezett Újpest-Fradi is volt. Nagyon régóta nem voltak ilyen kevesen a rangadón, mint most, 6567-an látták a derbinek nevezett meccset (tavaly még 8000-en), 2-2 lett a vége, a hazai szurkolók tüntettek a belga tulajdonos ellen, aki önkényesen megváltoztatta a csapat címerét, a Fradi-szurkolók az újabb, szokásos gyors nemzetközi felsülést emésztik. A 4,4 milliárdos költségvetésű klub itthon sem sikeres, két bajnokiból egyen sem tudott nyerni. 

A tavasszal a kiesés elől menekülő Mezőkövesd nyert az első fordulóban, ehhez képest nem volt telt ház az első hazai bajnokijukon, 2356-an látták a meccset. A Mezőkövesd vezeti egyébként z NBI-et, az egyetlen csapatként, amelyiknek két győzelme van.

A Haladás volt az egyetlen, amelyik albérletben játszott a satdionja építése miatt. Sopronban 1260 néző előtt verték a Debrecent. Annak ellenére nincs sok szombathelyi szurkoló, hogy a Haladásban kifejezetten számítanak a saját nevelésű fiatal játékosokra. 

A totális érdektelenségtől a magához képest alulteljesítő Újpest-Fradi még így is megmentette a fordulót, az átlagnézőszámot 2695-re tornázva fel. Összesen látták a hat meccset 16 ezren, kétezerrel kevesebben, mint egy hete. Az andorrai elleni hosszú nyári szünet után belenéztek az emberek a magyar fociba, és azzal a lendülettel kerestek maguknak másik szórakozást. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.