Felépítette az egyik legjobb vidéki lapot, aztán beállt a Fidesz mögé, és most lezülleszti az egészet

Média
2017 augusztus 14., 06:38

Azt, hogy a 100 százalékban Fidesz-kontroll alá került megyei lapok honlapjai egységes képet mutatnak, az olvasóközönség jelentős részben egy mohácsi illetőségű újságírónak, a szakmában évtizedes tapasztalattal bíró Pauska Zsoltnak köszönheti. 

A Dunántúli Napló egykori sportújságíró-gyakornoka, aki később a hirado.hu főszerkesztői pozíciójáig rakétázott, ma a Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója, a kormányzati média egyik legbefolyásosabb figurája. Pauska Zsolt felemelkedésének története szép példája annak, hogyan lesznek jó képességű szakemberekből a rendszer kiszolgálói.  

photo_camera Fotó: mediaworks.hu

Pauska Zsoltot keménykezű, de szakmailag kifogástalan lapszerkesztőként ismerték Baranyában. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen dipomázott tanárszakon, aztán a budapesti Bálint György Újságíró Iskolában tanult írni. 1986-ban sportújságíró-gyakornokként került a Dunántúli Naplóhoz, ahol aztán fokról fokra kapaszkodott feljebb a ranglétrán: 1990-től már főállásban dolgozott, lassan átevezett közéleti témákra, 1997-től már ő volt a főszerkesztő. Olyannyira bedolgozta magát a kiadóba, hogy a vidéki lapokat összefogó Axel Springer tartalomfejlesztési vezetője lett. Állítólag Bayer József, a Springer tulaj-vezetője őt tartotta a legjobb főszerkesztőnek, és a DN hozta a legjobb eladási számokat is - a 90-es évek végén jobb napokon még 50 ezer példány is elment az újságból. 

A Naplóba fokozatosan épültek be a Pécsi Egyetem jellemzően magyar- és kommunikációs szakos diákjai, és Pauska az egyetemi lapok (Universitas, Pécsi Campus) újságíróit is begyúrta a csapatba. Helyenként hajcsárszerűen követelte a napi két cikket a fiataloktól, de szigorúan tartotta magát a szakmai sztenderdekhez és ebből sokat tanultak a diákok. "A konfliktusos sztorikat szerette, nem volt tabu téma, mindent megírhattunk" - egy korabeli munkatárs visszaemlékezése szerint "a Főnök" jó motivátor volt, még ha néha túlzottan durván bánt is a fiatalokkal. 

"Kiállt értünk politikusokkal és egyéb helyi hatalmasságokkal szemben, tartotta a hátát, sokszor csak később tudtuk meg, hogy ez vagy az becsörgött a szerkesztőségbe" 

- mesélte róla írásban egy másik egykori újságírója, aki szerint Pauska másik nagy érdeme az első korszerű vidéki online szerkesztőség összetákolása volt. Az ezredforduló környékén indult dunantulinaplo.hu a printtől külön, önálló csapatként működött; ilyesmivel vidéken akkortájt más még nem próbálkozott. 

"Aztán elkezdett politikát csinálni és minden elbaszódott. Olyan értelemben, hogy királybuktató meg királycsináló ambíciói voltak" 

Az években, amikor Pauska befolyásos figura lett a pécsi közéletben, a város leghatalmasabb emberét Toller Lászlónak hívták. Az MSZP-s politikus 1998-ban vette át a város vezetését a fideszes Páva Zsolttól, és a Fidesz-kormány idején nagy léptekkel haladt az országos karrier felé - megyei elnök, majd elnökségi tag lett. A Naplóval viszont hamar konfliktusos lett a viszonya. A vitának, mint az a Szabad Pécs miniportréjából kiderül, gazdasági eredője volt, ami végül személyes háborúba torkollott. 

2000-ben Toller és az önkormányzat a Pécsi Extrát bízta meg a városházi hírek közvetítésével a DN helyett. Pauskáék két évvel később megkapták a városi honlap üzemeltetésének jogát, de a polgármester egy évvel később ezt megvonta, és inkább megvette a városnak a Pécsi Extrát, hogy közvetlenül üzengethessen a választóknak. Innentől kezdve a DN egyre látványosabban fúrta Tollert, aki hangzatosan ki is akadt emiatt. A Népszabadság tudósítása szerint szóvá tette, hogy visszatérően "jelenlegi polgármesterként" hivatkoznak rá, képet pedig csak akkor mellékelnek róla, ha negatív hírben tűnik fel.

Pauska és lapja egyre látványosan tolták Pávát, aki egy időben jogi tanácsadó fogadóórát is tartott az olvasóknak. Ez sem volt elég a győzelemhez: Toller László 2006 nyarán súlyos autóbalesetet szenvedett és kómába esett, az őszi önkormányzati választáson már nem tudott elindulni, viszont a helyére lépő szocialista Tasnádi Péter is megverte Pávát. 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere 1994 és 1998, illetve 2009 és 2019 között.
photo_camera Páva Zsolt, Pécs polgármestere Fotó: Sóki Tamás

Pauska megcsúszott ezekben az években: elvállalta a Reggel majd a Budapesti Reggel című Axel Springer kiadványok szerkesztését, de az 50 ezer példányban nyomott lap 2004 decemberétől egy évet élt csak meg. Még visszatért a megújult Új Dunántúli Napló élére, de megromlott viszonya Bayerral, elfogyott körülötte a levegő, hamar távozott. Azt mondta, ráunt a nyomtatott sajtóra és egyre inkább online-ban gondolkodott. Az általa alapított Equator Média Kft. már csak netes lapokat adott ki: 2007-ben indult az általa szerkesztett Pécsi Újság, a Mohácsi Újság és a Kaposvári Újság, ahol már nyíltan kampányoltak Páva Zsolt és a Fidesz mellett.

2009-ben Tasnádi Péter halála után Páva Zsoltot végül megválasztották polgármesternek és el is kezdtek folyni a pénzek az Equator felé. Az Átlátszó pár éve kigyűjtötte az első megbízásokat: 2009-ben és 2010-ben bruttó 6, 2011-ben 5 millióért hirdetett a városi cégeket összefogó Pécs Holding Zrt. a cég lapjaiban, és azóta is jól megy nekik. 

A holding, majd később az alá tartozó médiaközpont egyre több pénzből gazdálkodhatott: 2013-ban épp a bama.hu írta meg, hogy 140 millióból működött az önkormányzati vállalat, tavaly már több mint 200 millió forintot kapott Pécstől. Az önkormányzati cég pénzelte a Toller idejében megvásárolt Pécsi Extra hetilapot, ami később Pécsi Hírek néven indult újra, a Pécs Ma portállal együtt. Pauskáékhoz nem csak tanácsért járnak a központból, azóta is küldik neki a pénzt: legutóbb 2016 szeptemberében kötött a központ az Equatorral 6,3 milliós, féléves szerződést hirdetésekre és marketingfeladatokra. 

2010 után kapóra jött Pauskának a médiapolitikában uralkodó ordító káderhiány és újra kipróbálhatta magát az országos porondon: előbb az MTI, aztán a Duna Médiaszolgáltató Zrt. alkalmazásában lett főszerkesztő és felügyelte az MTVA online lapjait. Ezekben az években ismerte meg az ország is a nevét, mert hiába a közfeladatok, Pauska publicisztikáiban egyre csak keményebb lett. 2010-ben egy Index-cikkre válaszul elküldte a "pesti újságírókat" melegebb éghajlatra "Pesti majmok, bekaphatjátok" felütésű cikkében:

"Pécs, ha tetszik nektek, ha nem, vasárnaptól hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa. Egyébként meg ezek után bekaphatjátok."

Egyik legemlékezetesebb írása  a Pécsi Újságban 2012-ben jelent meg:

50 ezer forintot ajánlott fel lapjában annak, aki segít kézre keríteni Gyurcsány Ferenc vitatott, "A Balaton-felvidék szőlészete és borászata" című szakdolgozatának eredeti példányát. 

A Dunántúli Napló, amit egykoron naggyá tett, fő ellenlábasává lett Pauskának és a helyi Fidesznek. 2011-ben itt (illetve az idetartozó bama.hu portálon) jelenhetett meg, hogy Páva Zsolt körei milliós jutalomban részesítették saját magukat, a lap sorozatosan tudósított a Fidesznek végtelenül kínos Zsolnay-botrányról és a Pécsett kifütyült Bayer Zsoltról. 

2015-től Pauska megkapta a hirado.hu főszerkesztői pozícióját. Ezt már annyira felelős megbízatásként élte meg, hogy a korábbi harcias hangvételű cikkeit inkább törölte a Pécsi Újság honlapjáról (a Mandineren azért még elérhetőek).

Pauska 2016 októberében, nem sokkal a Mediaworks bekebelezése után került az új fideszes médiabirodalom vezetésébe, tartalomfejlesztési igazgatóként ő felel az MW digitális divíziójáért. Ez azt jelenti, hogy a központilag irányított online tartalmak megjelentetését ő felügyeli. Például az ilyenekét: 

Április 15-ei címlapok a Mediaworkshöz került megyei lapok online kiadásában
photo_camera Április 15-ei címlapok a Mediaworkshöz került megyei lapok online kiadásában Fotó: 444

Decemberre a menedzsmentben "sikerült" megtisztítani az ország egyik legolvasottabb (havi 20 ezer példányban elkelő) megyei lapja, a Dunántúli Napló szerkesztőségét. Póré László kirúgott főszerkesztőnek ezek után annyira elege lett a magyar médiából, hogy kolbászárusnak állt, és vele együtt egy csapásra kirúgták a többi MW-lap vezetőjét is. Mennie kell a DN összes vezető munkatársának. Közülük hárman, Nimmerfroh Ferenc, Babos Attila és Katus Eszter Szabad Pécs néven indítottak új portált, a DN pedig megindult a lejtőn lefelé. 

A lap életét ismerők szerint a tavaly kinevezett Fülöp Zoltán főszerkesztő rendszeresen kap instrukciókat Máté Balázstól, a Pécsi Újság főszerkesztőjétől, aki sokáig Pauska alatt dolgozott a Naplóban, de előfordul, hogy személyesen Pauskával egyeztet. Nem nagy titok ez Pécsen: néhány hete Pauska közösen bulizott Bánki Erik fideszes képviselő közeli, közpénzből felturbózott mohácsi lovardájában is, ahol együtt koccintott a Napló, a bama.hu és a Pécsi Újság szerkesztőségének nagy része is. 

Jobbszélen Pauska Zsolt, mellette Fülöp Zoltán a DN és a bama.hu főszerkesztője és Máté Balázs, a "konkurens" Pécsi Újság főszerkesztője
photo_camera Jobbszélen Pauska Zsolt, mellette Fülöp Zoltán a DN és a bama.hu főszerkesztője és Máté Balázs, a "konkurens" Pécsi Újság főszerkesztője Fotó: Fülöp Zoltán Instagram

Berkecz Balázs, az Együtt politikusa egy posztjában megírta (és eljutott hozzánk más irányból is), hogy a felvásárlás után a bama.hu szerkesztősége átköltözött a Pécsi Újság szerkesztőségének épületébe.    

Az Equator által kiadott Mohácsi Újságból és Pécsi Újságból rendszeresen emelnek át anyagokat a Dunántúli Napló és online kiadása, a bama.hu felületeire. Ilyet poroltunk le a héten, miután a bama.hu egy az egyben vett át cikket a Mohácsi Újságból, egy méretes fafallosszal együtt,  de amikor ez a cikk készül, több egyezés is található a bama.hu és az Equator-lapok címlapján. A leglátványosabb kétségtelenül a 

Félszáznál is több migránst kapcsoltak le a szomszédban

című cikk, amit a Mohácsi Újságtól vett át a Dunántúli Napló, szóról szóra, de az sem szokványos, hogy egy helyi lap a konkurencia oldalán keres újságírói vagy korrektor állást. Többeknek feltűnt az is, hogy a pécsi székhelyű, legnagyobb megyei hírportál egy kis mohácsi újság fotósát, képeit és szövegeit használja fel egy kormányzati politikusok részvételével zajló pécsi sajtóesemény tudósítása során.  

Az állami megrendelésekkel kitömött Mediaworks és megyei lap illetve portálja többek szerint megbízásos szerződésben állnak az Equator Médiával, a cég egyik igazgatójának érdekeltségével. Rákérdeztünk a szerződésre Mészáros Lőrinc médiavállalatánál, nem reagáltak. A helyi hírek egy része mindenesetre látványosan a szomszédban gyártódik, a többit a Mediaworks központból küldik. (Erről itt írtunk.) Az egykoron patinásnak számító Dunántúli Naplót fél év alatt teljesen kiüresítették. 

Ha valami érdemi információ nem az Equator felől érkezik, akkor gyakran az önkormányzati Pécs Ma oldalról átemelt kész szövegről van szó. Ilyen volt az legutóbbi Páva Zsolt interjú arról, hogy több százmillióval nőtt Pécs bevétele tavalyhoz képest", miközben a testületi ülésen épp az önkormányzat 3,5 milliárdos hiánya miatt tüntetnek.  

link Forrás

Az egészen biztos, hogy a városvezetés nagyon megbecsüli Pauska Zsolt közösségért hozott áldozatait. Páva Zsolt most májusban "Újságírói, publicisztikai és főszerkesztői tevékenységének, valamint a pécsi közéleti média megújításában elért sikerei elismeréseként" Várady Ferenc-díj kitüntetést adományozott Pauska Zsoltnak. A Szabad Pécs munkatársai megpróbálták megszólaltatni egykori főszerkesztőjüket, de ő nem kívánt nyilatkozni. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.