Nagyon kapar a kormány a Tesláért, 15 milliárdot tolnak még a zalai tesztpályába

Nagyon akarja a kormány a Tesla európai gyárát a kormány, ezért a zalaegerszegi járműipari tesztpályát fejlesztő cégbe beletolnak még 15 milliárdot, írja a Zoom.hu. A lap szerint az amúgy 42 milliárdba kerülő tesztcsík továbbfejlesztése jó pont lehet az elektromos autókat gyártó cégnél, aminek alelnökével ősz elején találkozik Szijjártó Péter külügyminiszter. 

A zalaegerszegi tesztpálya első ütemében előbb a fékteszteket, illetve az autonóm járművek vizsgálatát biztosító részek készülnek el, második ütemben pedig a nagysebességű tesztekre alkalmas ovális pályát építik meg a kiszolgáló épületekkel együtt. A kormány tervei szerint 2019 végére készül el a teljes beruházás. 

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.