Korrupcióellenes népszavazási kampány indul, az ellenzék nagy része beleáll

POLITIKA
2017 szeptember 17., 09:45
comments 412
Vágó Gábor
photo_camera Vágó Gábor az Egyenes beszédben.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?”

Erre a kérdésre lehet majd népszavazáson válaszolni, ha sikerül összegyűjteni országosan 200 ezer aláírást. A kérdést Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, a Korrupcióellenes Szövetség titkára nyújtotta be, vasárnap pedig öt ellenzéki párt állt ki közösen azzal, hogy támogatják a kampányt. Ezt Vágó mellet Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője, Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke, Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom szóvivője és Karácsony Gergely, Párbeszéd társelnöke jelentette be.

Vágó Gábor elmondta, a pártok között annyiban lesz koordináció, hogy beosztják az aláírásgyűjtő helyszíneket és időpontokat, de magukat az aláírásokat minden párt és szervezet saját pultjai mögött gyűjti. Vágó pénteken 27000 aláírási ívet vett át a Nemzeti Választási Irodától, ez 405 ezer aláíráshoz, vagyis a kötelezően szükséges mennyiség kétszereséhez elég.

A Momentum 200 ezer aláírást ígért, vagyis azt mondták, ők maguk összeszednek annyit, amennyi a népszavazáshoz kell. A párt „teljes szervezeti erejével” támogatja a kampányt. Az MSZP 50 ezer aláírást ígért, ők azt mondták, 2-3 nap alatt össze akarják ezt gyűjteni, ami már egy teszt a 2018-as kampányra. Az Együtt, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutya Párt 22500-at ígértek, és a Közös Ország Mozgalom is azt mondta, beszállnak a gyűjtésbe. A kampányba a Jobbikot is meghívták, de Vágó szerint egyelőre hezitálnak, és inkább saját, béruniós kampányukra koncentrálnak.

Az aláírásokat január 13-ig kell összegyűjteni, de Vágó szerint a cél az, hogy már az őszi parlamenti ülésszak ideje alatt összejöjjön a szükséges mennyiség. Hogy ha ez sikerül, mikorra lehet ebből népszavazás? Vágó szerint ha minden intézmény végzi a dolgát, időben megszámolják, és időben kiírják a népszavazást, akkor megtörténhet a 2018-as választás előtt, és ez is lenne a cél, mert ekkor lenne jóval nagyobb politikai súlya. Az viszont, hogy az intézmények így működnek-e, már nem tőlük függ, mondta.

Vágó egy másik kérdését is hitelesítette a Kúria, ez így hangzik:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?”

Ebben a témában már gyűjtik az aláírásokat, de ott jóval kisebb az ellenzéki pártok lelkesedése.

A nemzetbiztonsági bizottság múlt heti ülésén Vágó Gábor is szóba került, mert a Fidesz szerint ő is azok között az aktivisták között van, akik „zavargásokat terveznek ősszel”. Vágó a blogján így reagált:

„Mi volt nekem a bűnöm, hogy felforgató lettem? Népszavazást indítottam, és ennyire berosáltak a korrupciós bűnök elévülési idejének a megnövelésétől? Tüntetést szerveztem Felcsútra, és felborítottam a főfalu békéjét? Felszólaltam különböző demonstrációkon, és mindenhol azt hirdettem, hogy szervezetten kell leváltani a kormányt, de ne a düh és a harag vezényeljen?”

Később Kósa Lajos is név szerint említette Vágót, aki szerinte „törvényellenes, agresszív cselekményekkel” készülhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.