Lekerült az Orbánék pénzügyeivel foglalkozó cikk, távozott a főszerkesztő

media
2017 szeptember 18., 03:04
comments 227
  • Szeptember 7-én töröltek egy olyan cikket a Zoom.hu-ról, amiben az Orbán család furcsa pénzügyeiről volt szó.
  • Néhány órával később távozott a főszerkesztő.
  • A Zoom.hu egy elég furcsa lap.

Szeptember 7-én délután közlemény jelent meg a Zoom.hu-n, amelyben bejelentették, hogy „közös megegyezéssel” távozott Zappe Gábor főszerkesztő, akinek a tulajdonos-ügyvezető Tarjányi Péter megköszönte a munkáját, sok sikert kívánt neki, a főszerkesztői feladatokkal pedig Murányi András hírigazgatót bízta meg.

Ez tipikusan az a hír, ami a médiában dolgozókon kívül keveseket érdekel. Néhány órával Zappe távozása után viszont még egy hír elkezdett keringeni a Zoom.hu-ról, igaz, ez már nem a nyilvánosság előtt, inkább csak újságírók küldözgették egymásnak: szeptember 7-én délelőtt a Zoom.hu-ra kikerült, majd néhány óra múlva lekerült egy „Furcsa pénzmozgás az Orbán-család cégénél” című cikk. Úgy tudjuk, hogy a törlést a Zoomnál annyira nem verték nagy dobra, hogy volt olyan munkatársuk, aki máshol dolgozó kollégájától értesült a cikk eltávolításáról.

A négy bekezdéses írás egy majdnem teljesen ugyanilyen című Magyar Nemzet-cikk összefoglalója volt, amely arról szólt, hogy Orbán Viktor apja és testvére, akiket egyaránt Győzőnek hívnak, milyen ügyesen vesznek, vagy legalábbis terveznek pénzt kivenni a híres-hírhedt Gánt Kő és Tőzeg Kft.-ből. Az érdekes Magyar Nemzet-információt szemlézte a HVG.hu és a 24.hu is, náluk a cikkek máig olvashatók.

Ha egy lapnál ugyanazon a napon történik főszerkesztőváltás és egy cikk törlése, nehéz nem arra gondolni, hogy van valami kapcsolat a két esemény között. Mivel a cikk törlése előbb történt, mint Zappe távozása, arra is lehet tippelni, hogy mi volt az ok, és mi az okozat. A volt főszerkesztőt a magyar médiából többen próbálták szóra bírni, de mindenkinek ugyanazt mondta, amit a 444-nek:

„Nem nyilatkozom. Kérdezzétek meg Tarjányit, Murányit.”

Ahogy az ilyen esetekben viszonylag szokásos, lehet, hogy Zappe azért sem mondhat semmit, mert ezt a szerződése szigorúan tiltja. Nem tudjuk, milyen munkaszerződéseket íratnak alá a Zoomnál, de a lappal kapcsolatos ennél alapvetőbb információkat is homály fedi. A furcsaságokkal és rejtélyes háttéremberekkel teli magyar médiapiacon ugyanis a Zoomnál nem nagyon van most furább lap.

2017 tavaszán érkeztek az első hírek arról, hogy Tarjányi Péter újságírókat keres egy hamarosan beindítandó internetes laphoz, április végén pedig Tarjányi már a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy komplett médiabirodalomban gondolkodik, rádióadóval és elemzőcéggel. Ekkor jelentették be azt is, hogy a vállalkozáshoz igazolt a tavaly ősszel bezáratott Népszabadság legutolsó főszerkesztője, Murányi András.

Tarjányinak nem ez volt az első próbálkozása a magyar médiapiacon. 2008-ban már nagyon nagy mellénnyel elindított egy Zoom nevű lapot, ami alig egy év után meg is szűnt. Nem sok vizet zavart, ezért is volt meglepő, amikor Tarjány most tavasszal azt nyilatkozta, hogy kollégáival azért is gondolkodnak erősen a Zoom2.0 néven,

„mivel a Zoom egy jól ismert és kedvelt médiamárka volt”.

A Zoom első kiadására a médiában dolgozókon kívül ma már kevesen emlékeznek, az „ismert és kedvelt” elég erős túlzás volt, de ez a magát a Facebookon „író és biztonságpolitkai szakértőként” meghatározó Tarjányitól nem volt meglepetés. Az egykor rendőrként is szolgáló Tarjányi még a Nógrádi György és Georg Spöttle előtti boldog békeidőkben volt az ország egyik kedvenc biztonságpolitkai szakértője, aki rendszeresen oszthatta az észt a magyar média ilyesmire fogékony részében.

A korábban inkább baloldali kötődésűnek tartott Tarjányi előéletéről ez a 2002-es, kétrészes Heti Válasz-cikk szolgál részletekkel, olyan sokat sejtető mondatokkal, mint például hogy „Tarjányi Péter az újságíró Juszt László támogatásával érhetett MSZP-közeli vállalkozóvá”.

Tarjányi 2017-es médiapiaci visszatérését olyan lózungokkal magyarázta, mint például hogy „zavarta a független médiumok megszűnése”, de ennek ellenére könnyen sikerült felállítania a Zoom.hu egy induló laphoz képest szokatlanul népes szerkesztőségét.

Úgy tudjuk, Tarjányiék a felvételi beszélgetések során több jelentkezőnek sem árulták el, hogy pontosan kitől fogják majd a fizetésüket kapni. A határozottabb érdeklődésre is csak ködös válaszokat adtak arról, hogy ne aggódjanak, van elég pénz, és a Zoom.hu mögött „multik” állnak befektetőként, akik majd hamarosan előlépnek a nyilvánosság elé. Ez azóta sem történt meg.

A magát „független, szabadelvű, Európa-párti” lapként definiáló Zoom.hu végül július végén indult el, igaz, csak „tesztüzemben”, ami máig tart. Az induláskor Zappe főszerkesztő a Kreatívnak egy sajtópiacilag értelmezhetetlen „konkrét tulajdonosi elvárást” említett: menjenek el minél többen szavazni 2018-ban, illetve 2019-ben.

Zappe alig egy hónappal későbbi távozásával, valamint az Orbán család pénzügyeit szemléző cikk eltüntetésével kapcsolatban megkerestük a Zoom.hu-t is.

Két kérdést tettünk fel Murányi András immár megbízott főszerkesztőnek:

  1. Miért került le a cikk a zoom.hu-ról?
  2. Mi a kapcsolat a cikk törlése és Zappe Gábor Távozása között?

Murányitól ezt a szó szerinti választ kaptuk:

„Minden szerkesztőségben megesik – pláne erőteljes tesztidőszakban lévőnél –, hogy a túlpörgetett kommunikáció során az ember, a vezető, bármelyik munkatárs téved, hibázik vagy csak szimplán rosszul méri föl a helyzetet. Nincs kétség, ebben az esetben a zűrök és zajok összeadódtak, ennek nyomán az említett lapszemle esetében szerencsétlen helyzet állt elő. Mint mindenből, ebből is levontuk a tanulságot, amelyet kamatoztatunk további működésünk során. Alapvetésünk és célunk nem változott. Zappe Gábor távozása mögött nem hirtelen döntés húzódik meg, egyebekben az az irányadó, amit Tarjányi Péter tulajdonos-ügyvezető nyilatkozott a 24.hu-nak: a főszerkesztővel barátsággal, különösebb konfliktus vagy dráma nélkül, eltérő vezetői elképzelések miatt váltak el egymástól.”

Szeptember 15-én Tarjányi Péter a Facebookon bejelentette, hogy Magyar Progresszív Mozgalom néven hamarosan útjára indít egy izét, aminek célja „egy egységes ellenzéki politikai erő szervezése a demokrácia helyreállítása érdekében”. A hírről beszámolt a Zoom.hu is, de az erről szóló rövid közlemény szintén lekerült az oldalról. Pedig csak ennyit állított:

„Tarjányi Péter, lapunk tulajdonosa és ügyvezetője közösségi oldalán pénteken bejelentette az általa (is) életre hívott civil szervezet, a Magyar Progresszív Mozgalom (MPM) megalakulását. Ennek kapcsán a Zoom.hu tájékoztatja a közvéleményt, hogy szerkesztőségünk – alapvetéseinek megfelelően – az MPM-től függetlenül végzi munkáját, a mozgalomról legföljebb hírszerű, pártatlan tájékoztatást közöl a jövőben.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.