Először volt Pristina Pride

külföld
2017 október 10., 13:48
comments 85

Először rendeztek nagyszabású melegfelvonulást Koszovóban, ahol kedden néhány százan vettek részt kedden Pristinában az első olyan melegfelvonuláson, amelyet a helyi LMBT-szervezetek közösen tartottak meg.

Az elsõ alkalommal megrendezett koszovói melegfelvonulás résztvevõi Pristinában 2017. október 10-én.
photo_camera Az elsõ alkalommal megrendezett koszovói melegfelvonulás résztvevõi Pristinában 2017. október 10-én. Fotó: Visar Kryeziu/MTI/MTVA

A szeretet nevében mottójú felvonulás kilenc civil szervezet összefogásával valósult meg, a célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a koszovói társadalomban tapasztalható homofóbiára és előítéletességre.

A felvonuláson részt vett Hashim Thaci koszovói elnök, valamint a kormány és a politikai pártok több tagja is. Az államfő az eseményen kijelentette: minden koszovói állampolgárnak joga van kifejezni saját hitét, véleményét és nemi hovatartozását.

A hivatalos szervek támogatása ellenére a rendezvény több fenyegetést is kapott, ezért több száz rendőr biztosította a felvonulás útvonalát a koszovói főváros központjában.

Annak ellenére, hogy a hírekben az első koszovói melegfelvonulásról beszéltek, az országban az utóbbi néhány évben több kisebb rendezvényt is szerveztek. A legutóbb tavaly, a homofóbia-ellenes világnap alkalmából tartottak melegfelvonulást Pristinában, amelyen szintén több százan vettek részt, közöttük Hashim Thaci is.

A koszovói alkotmány tilt mindenféle negatív diszkriminációt, ugyanakkor nem tér ki külön az LMBT-közösséget érintő jogokra, a főleg muszlim vallású országban az azonos neműek házassága sem engedélyezett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.