Sürgősen be kéne tiltani a gyilkos robotokat

külföld
2017 november 14., 11:25
comments 131
link Forrás

Megrázó kisfilmet tett közzé a múlt pénteken a Future of Life Institute a Youtube-on. A „Mészárbotok” (Slaughterbots) című, kevesebb mint nyolc perces alkotás disztópikus jövőjében miniatürizált, autonóm drónokkal vadásszák le ellenfeleiket, a történetben éppen a szabadságjogaikért kiálló egyetemista aktivistákat a hatalmasok.

A film igazán attól megrázó, hogy az abban ábrázolt valóság nem a távoli jövő. Amit látunk, már nem scifi: a szakértők szerint már most rendelkezésünkre áll minden technológia a kisfilmben is láthatókhoz hasonló gyilkos, autonóm drónok legyártásához.

A film készítői erre, illetve még inkább arra akarták felhívni a figyelmüket, hogy már most, megelőző jelleggel szabályozni, vagy még inkább tiltani kéne az ilyen és ehhez hasonló, autonóm gyilkos robotok fejlesztését. A filmet hétfőn az ENSZ hagyományos fegyvereket szabályozó egyezményéről tartott konferenciáján is bemutatta a Kampány a Gyilkos Robotok Megállításáért nevű szervezet és a Kaliforniai Egyetem berkley-i fakultásának vezető mesterségesintelligencia-kutatója, Stuart Russel.

„A filmben bemutatott technológia szimplán a már jelenleg is létező kapacitások integrálásával megalkotható. Ez nem scifi. Mi több, egy ilyen robot könnyebben megvalósítható az önjáró autónál, aminek sokkal szigorúbb minőségi és biztonsági szabványoknak kell megfelelnie” – mondta Russel a Guardiannek.

Az aggályok korántsem alaptalanok, különös tekintettel arra, hogy a hadseregek már most a legnagyobb anyagi támogatói a mesterségesintelligenia- és robotikai kutatásoknak. Észak- és Dél-Korea demilitarizáltnak nevezett, valójában a világ fegyverekkel legsűrűbben telepakolt határán például már szolgálatban vannak olyan autonóm drónok, amelyek akár négy kilométer távolságból is képesek felismerni és azonosítani az őrzött területet megközelítő célpontokat, írja a Guardian.

Russel szerint az ilyen gyilkos, autonóm robotok kifejlesztése "drasztikus mértékben csökkentenék a nemzetközi, nemzeti és személyes biztonságot".

A hetvenes években a tudósvilág hasonló pánikot érzett a biológiai fegyverek miatt. Akkor a nyomásgyakorlásuk eredménnyel járt, nemzetközi tilalmakkal szabályozták a biológiai fegyvereket.

A biológiai fegyver azért is jó analógia, mert az autonóm robotok technológiája is viszonylag költséghatékony, vagyis akár a nagyhatalmaknál jelentősen kevesebb forrásból gazdálkodó, rossz szándékú államok is hozzáférhetnek. Ez elméletileg jó hír a tiltásért lobbizóknak, mert ezzel az érvvel a nagyhatalmakat is a tilalom pártjára állíthatják.

A tudósvilág mindenesetre már megmozdult. Augusztusban a világ száz vezető mesterségesintelligencia- és robotika-kutatója nyílt levélben fordult az ENSZ-hez a gyilkos robotok fejlesztésének és használatának betiltását kérve. A levelet többek között Elon Musk és a Google mesterségesintelligencia-részlegét vezető Mustafa Suleyman is aláírták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.