Nem szállhat fel gőzmeghajtású rakétájával a laposföld-hívő, mert lerobbant a kilövőállás, és nincs engedélye sem

külföld
2017 november 26., 05:33
comments 255

A Mad, azaz Őrült Mike-nak becézett Mike Hughes összesen 20 ezer dollárt (több mint 5,2 millió forintot) költött arra, hogy hosszú évek alatt felépítsen egy gőzmeghajtású űrrakétát. Mindezt azért, hogy aztán ő maga felmehessen az űrbe, és onnan lefényképezhesse a Földet, bizonyítva a sok tamáskodónak, hogy szeretett otthonunk bizony egyáltalán nem gömb alakú, hanem lapos.

A 61 éves Hughes ugyanis laposföld-hívő, a rakétaépítését is egy ilyen csoport szponzorálta.

De hogy a Föld (legyen akár lapos, akár gömbölyű) a korlátlan lehetőségek és a merészség bolygója, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az amerikai férfinak sikerült megépítenie a rakétát, és meg is állapodott egy, a Mojave-sivatagban lévő szellemváros vezetőjével, hogy szombaton onnan száll fel, hogy elvégezze páratlan jelentőségű tudományos küldetését.

De sajnos kénytelen volt elhalasztani a kilövést, méghozzá két okból. Az egyik, hogy a rakéta kilövőállásának használt lakókocsi már Hughes háza előtt lerobbant, a másik pedig, hogy amerikai szövetségi hatóságok kezdték hívogatni a férfit, és tájékoztatták, hogy egy olyan országban él, ahol bizony engedélyek is kellenek az űrutazáshoz.

link Forrás

A férfi nemrég a Yotube-ra posztolt videójában azt mondta, hogy bár a felszállásra kijelölt várostól kapott engedélyt, a szövetségi hatóságoktól tényleg nem, de ő is valószínűleg csak azért kóstolták be, mert a terve az utóbbi napokban bejárta a világsajtót. De Hughest ilyen apróságok nem tántoríthatják el, csak elhalasztja a kilövést, és igyekszik más helyszínt találni hozzá. Becslései szerint akár már keddre megoldódhatnak a problémák, és indulhat is.

Azt is elismerte, hogy természetesen fél a haláltól, és tudja, hogy a küldetés veszélyes, de hát valahogy mindenki meghal egyszer ezen a bolygón.

Az egyébként limuzinsofőrként élő Hughesnek nem ez az első kísérlete, 2014-ben már a levegőbe emelkedett egy saját készítésű rakétával, amivel meg is tett néhány száz métert, aztán lezuhant. Két hétig ápolták utána.

Mike Hughes rakétája
photo_camera Mike Hughes rakétája Fotó: Mad Mike Hughes

Ebben az időben egyébként még nem volt laposföld-hívő. Szimplán csak az idegesítette, hogy csak a milliárdosok, az Elon Muskok építethetnek rakétákat, a limuzinsofőrök nem, márpedig ő mindenképpen híres akart lenni valamivel. (A Guinness Rekordok könyvében egyébként egy limuzinos ugratásával szerepel már.)

Aztán rájött, hogy irtózatosan sok pénz kell egy embert is szállítani képes rakéta otthoni megépítéséhez, és az adakozásokból nem gyűlt össze elég. Eredetileg 2016-ra tervezte a kilövést, az első forrásgyűjtő kampányában azonban még szó sem volt a lapos Földről. Ezután változtatta meg a Föld formájáról alkotott  elképzelését, így újabb forrásokat tudott bevonni vakmerő terve végrehajtásához. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.