A focihoz hasonló közpénztemető a magyar kézilabda is

sport
2017 december 12., 17:56
comments 95

15. helyen végzett a női kézilabdaválogatott a még zajló, de számunkra nagyon gyorsan befejeződött világbajnokságon. 2003-ban és 2005-ben még érmet nyert a csapat, ennyire hátul még soha nem volt, mint most, bár az előfordult azóta, hogy ki sem jutott a vébére.

Pedig a kézilabdába is ömlik az állami pénz, a bajnokság a világ legerősebbje, lett nemzeti kézilabdaakadémia és a klubok úsznak az elvileg kizárólag utánpótlásra fordítható tao-pénzekben.

Az Index elemezte a gyenge szereplés okát, és mutatta be, hogy a kézilabdába ölt közpénzekből arra jut, hogy külföldi világsztárok játszanak Magyarországon, miközben a 2013-ban alapított Nemzeti Kézilabda Akadémiából az ígéretek ellenére nem özönlenek a tehetségek.

Már az is erős, amit az Index röviden összeszedett.

  • A Bajnokok Ligája győztes Győrben több norvég, mint magyar válogatott van, 3-2 az arány. Görbicz Anita most mondta le a válogatottságot, így már csak 3-1 lesz az arány.
  • A bajnokságban középcsapatnak számító Siófokból öten is játszanak a világbajnokságon, egyikük sem a magyarban.
  • Kisvárdáról is hárman mentek a vb-re, ők is mind másik válogatottban léptek pályára.
  • A magyar válogatott, különösen a védelme a Ferencvárosra épül, ők még nem jutottak a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
  • Az EHF-kupában a komoly légiósokkal megerősített magyar csapatok az utolsó körben elhullottak, és nincs a csoportküzdelmekben egy magyar klub sem, kiesett az Érd, Vác, Dunaújváros, Debrecen.

Azért van ennyi légiós, mert a klubok tele vannak pénzzel. Az Index ugyan nem nevezi néven, de egyértelműen körülírja, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter hogyan csábít világklasszis játékost Kisvárdára. Seszták megkereste a francia átlövő, Alexandra Lacrabere menedzserét, hogy mindenáron le akarja szerződtetni a játékost Kisvárdára. "Mondjon egy számot, milyen fizetést szeretne". Lacrabere végül mégsem jött, de érkezett egy brazil világbajnok, Samira Rocha, aki az Index szerint megdöbbent, hogy mennyit kereshet, a havi pár ezer euró felével is beérte volna.

Játékosok képzésében, felkészítésében a magyar kézilabda mellett pedig időközben elment a világ, reális, hogy nem vagyunk a világ legjobb nyolc csapat között. A férfi és a női válogatott élén is külföldi edző van.

A hosszabbitas.hu is elemzett, a baj szerintük is nagy: egyetlen egy nemzetközi klasszisunk van, a 34 éves, válogatottságot most lemondó Görbicz. Nincs a csapatban nemzetközi szintű átlövő és beállós, csak egyetlen balszélsőnk van, és a csapat négy védőspecialistájából hárman abból a Ferencvárosból jönnek, amelynél az egész BL-csoportkörben csak két csapat kapott több gólt.

A kézilabda szövetség élén egyébként fideszes politikus, Kocsis Máté áll.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.