A Fidesz hódmezővásárhelyi receptje: vita nem lesz, nyugdíjasoknak tízezer lesz

POLITIKA
2018 február 12., 18:26
comments 248

Emelkedik a hangulat a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt a városban. A Fidesz és Lázár János támogatását bíró alpolgármester, Hegedűs Zoltán hétfőn ismét megismételte a miniszter ígéretét: 

akkora költségvetési tartalékkal, 416 millióval fogadták el a város költségvetését, hogy abból minden nyugdíjasnak 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt tudnak adni.

Még a választások előtt. Az ajándékcunami 11 ezer embert érint Hódmezővásárhelyen, a posta napi 1000-1200 címre kézbesíti az utalványokat, írja a Délmagyar. Lázár János az utalványküldözgetésről elmondta, hogy mivel a településen átlagosan 100-105 ezer forint a nyugdíj összege, senki se sajnálja azt 10 ezer forintot az érintettektől. 

"Azt kérem, mindenki tartsa vissza magát, és ne sértse meg a hódmezővásárhelyi nyugdíjasokat azzal, hogy azt állítja, a 10 ezer forintos utalvánnyal szavazatot lehet tőlük venni,"

mondta. Az ellenzéki jelölt felhívására, amiben Márki-Zay Péter egy élő vitára hívja a kormánypárti jelöltet, Hegedűs úgy reagált:

nem lesz vita.

A fideszes induló ezt azzal indokolta, hogy nem vitázik hazug emberrel, aki gyűlöletet szít a városban. A Hegedűs-Lázár duó turnéja egész héten tart a városban

  • hétfő 18 órától a Csúcsi Olvasókörben,
  • kedden szintén 18 órától a HSZC Eötvös József Szakgimnáziumban,
  • szerdán 17 órától a Tóalj utcai Hódtói Olvasókörben,
  • csütörtökön 18 órától a Tabáni Olvasókörben,
  • míg pénteken 17 órától a Mátyás utcai Olvasókörben tart választási fórumot. 

A keddi helyszín különösen bizarr. Lázár február elején mondta a diáktüntetés kapcsán

„az iskolákba nem szoktunk választási kampányt vinni.”

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.