A kormány már rég bevallotta Brüsszelben, hogy a tao is közpénz, amikor Orbán belehazudott a kamerába

POLITIKA
2018 február 19., 09:05
comments 118

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője megszerezte az Európai Bizottságtól a magyarországi tao-sporttámogatási rendszer jóváhagyásának teljes dokumentációját - írja a Népszava, amely ismerteti is az iratok tartalmát. Amiből az derül ki, hogy a kormány nem csak a választóknak, hanem a Bizottságnak is hazudik a tao-rendszerről 2011 óta.

  • Az Orbán-kormány 2011-ben vita nélkül elfogadta és írásban rögzítette, hogy a sportkluboknak adott tao állami támogatás. Vagyis amikor Orbán 2014-ben azt mondta az RTL-nek, hogy a tao csak a kommunisták szerint közpénz, addigra már szépen írásba adta a kormánya, hogy szerinte is az.
  • Magyarország azt ígérte, hogy a tao-pénzeket elsősorban létesítményfejlesztésre fordítják, nem pedig új stadionok építésére. Ennek az állításnak a hamisságát talán nem is kell sokat bizonygatni.
  • „Magyarország kötelezettséget vállalt a Bizottság felé arra vonatkozóan, hogy a hivatásos sportszervezetek által fizetett bérleti díj soha nem lesz alacsonyabb a bérelt létesítmény tényleges értékcsökkenési és működési költségei összegének 50 százalékánál.” A Népszava szerint ez a vállalás egyetlen stadion esetében sem teljesült.
  • A kormány azt is vállalta, hogy közzéteszi, milyen cégektől érkeztek a tao-pénzek, és hogy ezt mire költötték. A Felcsút például többéves pereskedés és jogerős bírósági ítélet után sem hajlandó erre.
  • Az engedélyezésért cserébe vállaltuk, hogy „a lakosság minden támogatott sporttelepet/létesítményt használhat”. A kormány kötelezte magát, hogy a létesítményeket a napi működés legalább 20 százalékában, valamint ezenkívül évente legalább 10 teljes napon át elérhetővé teszik iskolai és diáksport, szabadidős sport vagy egyéb közösségi programok számára. Hogy ez hány stadion esetében valósult meg, azt nem tudjuk, mert nincs semmi jele, hogy a Bizottság ezt ellenőrizte volna.
A fehérvári szurkolók világítanak mobiltelefonjaikkal az rossz időjárás következtében bekövetkezett áramszünet miatt félbeszakadt második félidőben a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Videoton FC - Ferencváros mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2017. augusztus 27-én
photo_camera A fehérvári szurkolók világítanak mobiltelefonjaikkal az rossz időjárás következtében bekövetkezett áramszünet miatt félbeszakadt második félidőben a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Videoton FC - Ferencváros mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2017. augusztus 27-én Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A megállapodás egyik legmeglepőbb eleme, hogy a kormány 2011-ben és 2017-ben is azzal védte a tao-rendszert, hogy a magyar sport európai viszonylatban jelentéktelen.

„Magyarország hangsúlyozza továbbá a bejelentett támogatási programból potenciálisan támogatásban részesülő sportegyesületek helyi jellegét (hiszen legtöbbjük csak országos szinten játszik, de nem jut ki nemzetközi sportrendezvényekre), és ezáltal az intézkedés Unión belüli kereskedelemre gyakorolt korlátozott hatását”.

A Népszava szerint ebből az következik, hogy a tao-program addig mehet tovább ebben a formában, amíg a magyar focicsapatok továbbra is eredménytelenek, és a magyar nevelésű játékosok sem jutnak ki az európai piacra.

„Az Orbán-kormány százmilliárdos nagyságrendű közpénzt irányít az egészségügy vagy az oktatás helyett a sportba a miniszterelnök kedvéért, de a kontroll nélkül elkölthető közpénz-százmilliárdok Orbánnak láthatóan a focinál is sokkal fontosabbak” - mondta Jávor a lapnak, és megígérte, hogy ismételten panaszt tesz a Bizottságnál, mivel a korrupció és a pénzmosás gyanúját is fölvető programot gyakorlatilag nem ellenőrzik. (via)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.