A Fidesz legyőzhető

POLITIKA
2018 február 25., 20:23
comments 750

A hódmezővásárhelyi polgármester-választást nagy fölénnyel megnyerte az ellenzéki jelölt.

Egy olyan településen sikerült győznie, ahol még csak a KDNP vagy a Fidesz adott polgármestert. Ahol sokáig Lázár János volt a polgármester, és most is ő a parlamenti képviselő, és akit helyiek a mai napig város igazi irányítójának tartottak. 

Márki-Zay Péter független jelölt úgy győzött, hogy az összes ellenzéki párt őt támogatta.

Alig több mint egy hónappal a parlamenti választás előtt nagyon fontos üzenete van ennek az eredménynek. 

Mindent beleadott a Fidesz és Lázár is, de ez sem volt elég

A legfontosabb, hogy kiderült, a Fidesz legyőzhető, még a legkeményebben megdolgozott településen is. Hiába nyertek meg minden országos választást a 2006 ősze óta, most egy olyan választáson maradtak alul, amibe minden erejüket beleadták. 

Hiszen Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek személyesen is nagyon fontos volt, hogy az emberét győzelemhez segítse. Orbán Viktor miniszterelnök a kampány hajrájában személyesen fogadta a fideszes jelöltet, míg Lázár több fórumot tartott a városban.

Mindent bevetettek: elindítottak egy volt szocialista politikust, hogy megosszák az ellenzéki szavazatokat. Márki-Zayt és szimpatizánsait megpróbálták megfélemlíteni, a jelöltet kirúgták az állásából, bekamerázták az utcáját, szórólapon mocskolták azokat, akik támogatták őt. 

Közben rengeteg pénzt ígértek a fideszesek a településnek, ha az ő emberük győz, a választás előtt pedig 10 ezer forintos utalványokat kaptak a nyugdíjasok.

A fideszes kampány kifejezetten durva volt, hasonlóan az országos kampányhoz: sorosozás, simicskázás, hazaárulózás ment. Nem álltak szóba az ellenzéki jelölttel, vitapartnernek sem tekintették. A kormánypárti sajtóban egészen durva, hazug támadások sorozatát indítottak Márki-Zay Péter ellen. Nagyon nem jött be. És mivel országosan is ez a stílus megy, ez nem sok jót ígér a parlamenti választásokra a Fidesznek. A primitív hazugságok nem működnek annyira, mint gondolják.

Egy alkalmas jelölt kellett

Márki-Zay Péter egy helyben ismert és hiteles ember, ez nagyon fontos volt a győzelméhez. Ahogy a város többsége, úgy ő is inkább jobboldali elkötelezettségű. Hétgyermekes családapa, az egyik helyi katolikus közösség világi vezetője.

Mindig hangoztatta, hogy korábban a Fideszre szavazott, és sokáig Orbán Viktort tartotta a legjobb magyar politikusnak. Vagyis nem kellett szembeköpnie magát annak, aki korábban a Fideszre szavazott, amennyiben támogatni akarta. Kezdettől külön és hangsúlyosan szólította meg a korábbi fideszes szavazókat.

Nyilatkozataiban nyugodtan mondta el mindig, hogy neki nem a jobboldali politikával, hanem az erkölcstelenséggel van baja.

A parlamenti választásokra a jelölt-állítások már elkezdődtek. Éppen ezért nagy kérdés, hogy akik már gyűjtik az aláírásokat, azok közül hány, hozzá hasonlóan sokaknak elfogadható jelölt van. Még nagyobb kérdés, hogy ezeket a jelölteket sikerül-e a pártoknak azonosítaniuk, és a saját jelöltjeiket visszaléptetni a javukra.

Teljes összefogás kellett

Ehhez a győzelemhez ugyanis az is kellett, hogy az összes párt viták nélkül beállt Márki-Zay mögé. A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt és a Momentum is. Márki-Zay kampányzáróján árpádsávos jobbikosok hallgatták Dés Lászlót zenélni a színpadon.

Ez a szintű összefogás aligha reális a parlamenti választásokon, hiszen az egyéni jelöltekre adott szavazatok beszámítanak a listás eredményekbe is, továbbá állami pénz jár az egyéni indulók után, és évek óta azt látjuk, hogy sokszor jobban utálják egymást az ellenzéki pártok, mint a Fideszt.

A hódmezővásárhelyi összefogás azért is volt lehetséges, mert a pártoknak nem volt vesztenivalójuk, egyetlen pozícióért ment a harc. 

A helyezettek semmit se nyertek volna, szemben a parlamenti szavazással, ahol a töredékszavazatok is számítanak, és az ellenzéki pártokat az egymáshoz képest elért eredmény is nagyon érdekli. 

Óriási nyomás lesz most az ellenzéken, hogy fogjanak össze

A mostani eredmény nagyon fontos következménye lesz, hogy van immár erős hivatkozási alap arra, hogy a teljes összefogás működik. Innen már komoly érvvel felvértezve lehet azt követelni, hogy az ellenzéki pártok minden választókörzetben egyetlen jelöltet támogassanak. 

Ez egyébként nem teljesen lehetséges, mert az Nemzeti Választási Bizottság kiadott egy iránymutatást, hogy legalább 27 egyéni jelölt mindenkinek kell, és mivel 106 körzet van, ezért legfeljebb 3 párt lenne képes mindenütt egyeztetni. Holott legalább 4 pártlistának van esélye átlépni a parlamenti küszöböt (Jobbik, MSZP-Párbeszéd, DK, LMP), és még más pártok is akarnak listát. Az NVB döntése egyébként azért felháborító, mert iránymutatásukkal egy kétharmados törvényt írtak felül.

Viszont már így is elindult több különböző mozgalom, hogy arra biztassa az embereket, hogy a helyben legerősebb egyéni jelöltre szavazzanak. Erről beszélt egy interjúban Vona Gábor Jobbik-elnök és egy sajtóbeszélgetésen Karácsony Gergely, az MSZP listavezetője is. Vagyis az ellenzék két legerősebb pártjában van elvi nyitottság egymás pártjai felé terelni a választóikat, de addig nem mentek el még, hogy intézményes megegyezéssel irányítsák híveiket. 

Lehetséges, hogy most ebben is lesz változás, és lesznek hivatalos visszalépések is a jelöltek között.

A Fidesz nem olyan erős

Kiderült, hogy hitelesek azok a mérések, amelyek szerint a kormányváltást akarók többen vannak, mint a kormány maradását akarók. Ha Hódmezővásárhelyen, a Fidesz egyik fellegvárában is, akkor valószínűleg az egész országban is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.