Ron Werber felmondott az LMP-nél

Ron Werber Kuncze Gáborral beszélget Százhalombattán, még az előző ciklusbanFotó: Botos Tamás

Nem dolgozik tovább az LMP-nek az izraeli kampánytanácsadó Ron Werber, aki korábban a szocialista pártnak adott sokáig tanácsokat. A hírről elsőként a jobbikos Alfahír számolt be, de később két elnökségi tag is megerősítette azt a 444-nek. Werbert egyelőre nem sikerült elérnünk.

A válás okairól nem akart beszélni egyikük sem, bár volt aki utalt rá, hogy Werber túlzottan „impulzív” természete sok volt a pártvezetésnek, ami miatt „kampánytechnikai nézetkülönbségek” adódtak. 

Közismert az LMP környékén, hogy Werber elsősorban Ungár Péter elnökségi taggal tartotta a kapcsolatot és dolgozott a párt kampányán. Ungár elértük, de nem akart nyilatkozni.

Werber, aki 2017 októbere óta dolgozott az LMP-nek, azzal lett ismert a magyar közéletben, hogy ő vezényelte az MSZP 2002-es harsány és elég primitív negatív kampányát, ami győzelemre vezetett. Érkezésekor úgy írtunk róla, mint akinek érkezése az LMP új, poszt-schifferi korszakát jelzi. 

Noha nemzetközi tapasztalata szerényebb volt, gyakran mérték össze Werber munkásságát a Fidesz nemrég elhunyt amerikai spin doctorával, Arthur Finkelsteinnel. 

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.