Jogsértést követett el Simonka György, amikor saját magát reklámozó pólókat küldött az ovisoknak

POLITIKA
2018 március 09., 23:19
comments 101

A Nemzeti Választási Bizottság egyhangú döntéssel megállapította: jogsértő volt, hogy Simonka György fideszes képviselőjelölt a Facebook-oldalát hirdető pólót küldött Békés megyei óvodásoknak. 

Először a Békés megyei 4. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz (oevb) azért fordultak kifogással, mert a Fidesz-KDNP jelöltje egy Békés megyei óvoda rajzpályázatán részt vevőknek küldött a Facebook-oldalával és a like-jelével ellátott pólókat. Az elsőfokú választási bizottság elutasította a kifogást, arra hivatkozva, hogy a kampánytevékenység nem sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást, és nem ütközik tételes jogszabályi rendelkezésbe. 

A Fidesz pedig ezen a ponton bevetette a kampány egyik legsúlyosabb érvét:

A helyi bizottság tehát rendben talált mindent, de egy fellebbezés után az NVB elé került az ügy, amely megállapította, hogy

a képviselőjelölt megsértette a választási eljárás alapelveit és a köznevelési törvényt is, amely a köznevelési intézményekben tilt mindenféle politikai tevékenységet. 

Patyi András, az NVB elnöke a vitában hangsúlyozta, hogy választójoggal nem rendelkező gyerekek között nincs helye kampányeszközök osztogatásának - írja az MTI.

photo_camera Fotó: Facebook/Simonka György

Maga Simonka azt nyilatkozta a HírTV-nek, hogy nem kell ebbe a kérdésbe politikát vinni, mert ő csak egy rajzpályázat győzteseinek küldött ajándékot, ami ráadásul a keresztény értékrendről szólt. Az ellenzék pedig el akarja venni a gyerekektől a pólókat.

Simonka Facebook-oldala ezen kívül is tele van kitakaratlan arcú gyerekekkel, ahogy rajta kívül is rengetegen használják kampánycélra a gyerekeket. Itt egy nagyobb gyűjtés, ezen az oldalon pedig találnak még sokkal többet, de nehéz mindet számon tartani. (Mondjuk, az NVB például megpróbálhatná.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.