A kiszolgáltatottság és a propaganda letarolta a Fidesznek a szegény vidéket

társadalom
2018 március 30., 16:04
comments 954

  • A választási kampány vidéken is dübörög: a legkisebb falura is jut egy-egy plakát.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszegényebb környékén jártunk utána, mi foglalkoztatja a helyieket, elmennek-e szavazni.
  • Kiderült, hogy még a legszocialistább faluban is szinte mindenki a Fideszt támogatja.
  • A helyiek teljesen ki vannak szolgáltatva a közmunkának és az ajándékba küldött Erzsébet-utalványoknak, a kormánypropaganda pedig meggyőzte őket, hogy a migránsok életveszélyt jelentenek számukra.
  • Hiába van ezernyi problémájuk, a bevándorlóktól mindennél jobban félnek, a migránsveszély pedig még a cigány-magyar ellentétet is elmélyítette.
  • Soros Györgyöt többen egyszerűen agyonlőnék.

Rakaca néhány száz lakosú falu Miskolc és az országhatár között, de közelebb az utóbbihoz. Másfél óra kell ahhoz, hogy az ember elbuszozzon onnan a borsodi megyeszékhelyre, a környéke pedig az ország egyik legszegényebb régiója. Egy valami viszont ott is ugyanolyan, mint manapság bárhol máshol az országban: választási kampány van. Szerda délben egy csoport helyi nő ült a falu közepén, a közért előtt, Demeter Zoltán helyi fideszes képviselő plakátja alatt.

„Itt már megy a kampány, tegnap sonkát osztottak” - mondta az egyikük.

A Fidesz volt - tette hozzá, később azonban kiderült, hogy ez nem igaz, az ételt az önkormányzat osztotta, de erre csak legyintettek. Azt mondták, az olyan, mintha a Fidesz osztaná, korábban ugyanis nem volt ilyen osztogatás. Majd az egyikük megjegyezte, hogy ő biztosan a kormánypártra fog szavazni, a többiek pedig helyeseltek.

photo_camera Rakacán dübörög a kampány Fotó: botost/444.hu

23 kilométerrel arrébb, a szlovák határ mentén fekszik Tornanádaska. Ott is hatalmas a szegénység, a falu hétszáz lakójának harmada közmunkás. A falu közepén, a polgármesteri hivatal előtt pedig két választási plakát árválkodik:

  • A kisebben szereplő jelöltről senki sem tudja, hogy kicsoda, ő az LMP helyi jelöltje, Koleszár István.
  • A nagyobb plakát mindenki számára ismerős, azon a Fidesz-KDNP jelöltje van, Riz Gábor. 

A helyiek közül kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy ők a Fidesz jelöltjére fognak szavazni a jövő heti választáson, ez nem is lehet kérdés.

Tizenakárhány kilométerrel arrébb fekszik az ország egyik legszegényebb települése, az utóbbi tíz évben masszív MSZP-s szavazóbázissal rendelkező Csenyéte (a hátrányos helyzetű faluról korábban az Index forgatott videót). 

„Ide Orbán Viktor kell” - mondták az ottaniak.

Több mint húsz helyivel beszélgettünk a három településen, főleg szegény, hátrányos helyzetű, sok esetben közmunkát végző emberekkel. Ők pedig félelmetesen precízen mondták fel a kormány utóbbi hónapokban, sőt, lassan már években sulykolt üzeneteit, és tökéletesen rámutattak arra, miért okoz hatalmas károkat az, hogy a Fidesz-KDNP csúcsra pörgette a félelemkeltésen alapuló propagandát.

photo_camera Tornanádáskán mindenki ismeri a Fidesz jelöltjét Fotó: botost/444.hu

A borsodi végeken élő szegények szerint ugyanis az április 8-ai szavazás sorsfordító jelentősségű, mert mindennél, még a saját mindennapi problémáiknál is fontosabb az, hogy ne jöjjenek az országba migránsok, akikről egyébként azt sem tudják, kicsodák, csak azt, hogy rossz emberek.

Eközben az ajándékba küldött Erzsébet-utalványok elfeledtetik velük, hogy sokaknak már a gyógyszerekre sem elég a nyugdíja, a közmunka-program pedig olyannyira az állam kegyéhez láncolja őket, hogy nélküle elvesznének.

Soros Györgyöt pedig többek szerint egészen egyszerűen agyon kéne lőni.

A Fidesz munkát és pénzt ad

A kis falvakban élő szegényekre rájár a rúd, még ha ez nem is látszik első ránézésre. Tornanádaskán szerda délelőtt szinte mindenki tüsténkedett: a közmunkások takarították az árkot, metszették a fákat. Volt, aki a telefonfülkét ellenőrizte, hogy megvan-e még benne a kagyló, mert azt el szokták lopni. A faluban közel 250 közmunkás dolgozik, ők teszik ki a település felnőtt lakosságnak nagy részét.

photo_camera Illusztráció: botost/444.hu

Egy nyugdíjas férfi szerint utoljára a Kádár-korban volt ekkora élet a faluban, és ez személy szerint Orbán Viktornak köszönhető.

A közmunka valóban létkérdés a helyieknek, és nem csak Tornanádaskán: anélkül ugyanis szinte semmihez nem tudnának kezdeni. Munkalehetőség helyben alig van, Csenyétén például egyetlen kicsiny bolt működik, amelyről kívülről még azt sem lehet megmondani, hogy az. De még ha lenne is, sokuknak iskolája sincs.

A falunak a 80 százaléka nem végezte el a 8 általánost - mondta Csenyéte egyik önkormányzati képviselője és alpolgármestere, Horváth József.

Közmunka nélkül ezeknek az embereknek havi 22 ezer forintból kellene megélniük, viszont ha behívják őket közmunkásnak, akkor ez felugrik 80 ezer forintra. Többen is hangsúlyozták, hogy többgyerekes családjuk van, számukra ez egyáltalán nem mindegy.

A Fidesz adja a közmunkát – mondták a helyiek Csenyétén, az ország egyik legszegényebb településén.
photo_camera A Fidesz adja a munkát - mondják a helyiek Illusztráció: Botos Tamás/444

Az pedig nem számít, hogy a közmunkát elvileg az önkormányzat biztosítja, kormányzati pénzből, a megkérdezett közmunkások egyértelműen a Fidesz kegyének tulajdonítják azt, hogy van munkájuk, és ezért el is mennek szavazni április 8-án, mert így érzik biztosnak azt, hogy májusban is behívják őket dolgozni.

Mi itt a Fideszre szavazunk, mert ők adják a munkát - mondták többen is.

Több helyi nyugdíjas pedig örömmel számolt be arról, hogy a közelmúltban kétszer is kaptak Erzsébet-utalványt.

  • „Emelnek mindent” - mondta egy férfi Tornanádaskán.
  • „A nyugdíjat is?”
  • „Persze, jött az Erzsébet-utalvány. Kétszer is.”
  • „És az elég?”
  • „Vettem belőle lisztet, kenyeret” - mondta, majd azt kívánta, hogy Orbán Viktor legyen az ország vezetője még vagy 15 évig.

Csenyétén is volt, aki odáig volt az utalványoktól, bár azt azért hozzátette, bárcsak minden hónapban küldenének. Az Erzsébet-utalvány ugyanis nem rendszeres támogatás, és hiába érkezett tavaly még nyugdíjprémium is az időseknek, a KSH adatai szerint az elmúlt négy évben az átlagnyugdíj összege valójában csak igen keveset nőtt, az átlagkeresethez képest pedig még csökkent is az értéke.

A Fidesz megvéd a migránsoktól

Van azonban valami, amit a borsodi szegények még a munkájuknál és a nyugdíjuknál is fontosabbnak tartottak. Ez pedig az, hogy a Fidesz megvédje az országot a határkerítés előtt várakozó migránsok tömegeitől.

A kormány menekültellenes propagandája nem egyszerűen csak foglalkoztatta a helyieket, sokan egyáltalán nem gondoltak semmi mást az április választásról, csak azt, hogy nekik muszáj elmenniük szavazni, mert így állíthatják meg az országra törő migránsokat.

Ezt mindenki saját maga mondta el, arra a kérdésre, hogy elmennek-e jövő héten szavazni, és ha igen, miért.

photo_camera A helyiek azt mondták, mindenképpen elmennek szavazni Fotó: botost/444.hu

A beszélgetések alapján kiderült, hogy a tornanádaskai, rakacai és csenyétei emberek szinte csak annyit tudnak a menekültválságról, amennyi a kormányközeli tévéadásokból vagy az internet keresztül így-úgy eljut hozzájuk. Sokan még azzal is bajban voltak, hogy egyáltalán körülírják, ki az a migráns.

Volt, aki a kérdést azzal próbálta elütni, hogy rámutatott az előtte éppen elbicikliző cigány származású földijére. „Nézze, ott egy pakisztáni!” - nevetett, mire a biciklis visszanevetett rá.

Más egyenesen megmondta, hogy nem akar arabokat látni szomszédjában, ők ugyanis nem ugyanolyan emberek, mint az olaszok vagy a franciák. Aztán a válaszát kicsit végiggondolva kijavította magát, hogy talán mégiscsak emberek, de akkor sem látná őket szívesen, holott még sohasem találkozott bevándorlóval.

Jellemző volt a következő beszélgetés egy csenyétei asszonnyal:

  • „Látott már migránst?"
  • „Dehogy láttam, itt sose volt.”
  • „Akkor miért tart tőlük?”
  • „Mert rossz emberek, közülük kerülnek ki a terroristák is. Ezt mondja a tévé, az csak nem mond hülyeséget”.

Egy rakacai férfi azt mondta, ő úgy tudja, a határkerítés előtt százezrek várják, hogy bejussanak az országba, majd amikor rákérdeztünk, hogy ezt mégis miből gondolja, azt mondta, hogy a tévében hallani, illetve az interneten olvassa. „Mi csak ezekből tudunk tájékozódni” - mondta.

photo_camera Csak a tévéből tudnak tájékozódni Fotó: botost/444.hu

A három településen többen is azt mondták, hogy elsősorban a Tv2-n, az RTL Klubon és a köztévén nézik a híradót, a háromból két tévé pedig mindenféle kritika nélkül veszi át a műsorába a kormány bevándorlásellenes hergelését.

Ez az üzenet pedig eljut a legszegényebb környékeken élőkhöz is, akik a saját módjukon értelmezik: azt majdnem mindenki elképzelhetlennek tartotta, hogy akár egy migráns is odatévedjen a településükre, a félelemhez viszont már bőven elég volt az is, hogy egyáltalán bejutnak az ország területére. Mert ha itt vannak, akkor meg fogják erőszakolni a nőket.

Soros Györgyről ennél is markánsabb vélemények hangzottak el, többen is azt mondták, hogy a magyar-amerikai milliárdost egyszerűen agyon kellene lőni azért, mert segíti a migrációt.

Pedig sokan láthatóan azt sem tudták, hogy ki Soros György. Egy nő például Sörös Lacinak nevezte, a szomszédai javították ki.

Egy másik nő pedig - amikor Soros után érdeklődtünk - felmutatott a falu egyetlen választási plakátjára, amely Demeter Zoltán fideszes képviselőt ábrázolta, és azt mondta, ő Soros, majd amikor kijavítottuk, meglepődve vette tudomásul, hogy a plakát nem Sorost ábrázolja, hanem egy fideszes politikust.

photo_camera Csenyétén még a fideszes politikusból is Soros György lett Fotó: botost/444.hu

A migránsozás még a cigány-magyar ellentétet is elmélyítette

Mindez azért is nagyon káros, mert a borsodi kistérségekben valójában rengeteg olyan, kifejezetten súlyos, a mindennapi életet döntően befolyásoló problémával szembesülnek a helyiek, amelyekről akár véleményt is mondhatnának egy országos választáson.

Csenyétén egy nyugdíjas asszony három receptet szorongatva jött elénk a házából, és az első mondata az volt, hogy a 28 ezer forintos nyugdíjából nem képes kiváltani a gyógyszereit. A választás legfontosabb problémájának mégis a migránskérdést nevezte.

A szomszédja arról mesélt, hogy az unokája meghalt a minap, mert hiába értesítették a mentőket, egyszerűen nem ért ki időben a mentőautó. A választáson ő is a migránskérdést tartja a legfontosabbnak.

photo_camera Csenyéte Fotó: botost/444.hu

Egy rakacai nyugdíjas hosszan mesélt arról, hogy nem tud már mit kezdeni a betörésekkel és a lopásokkal, amiket a rendőrség sem megelőzni, sem felderíteni nem tud. Amikor megkérdeztük, hogyan látja, a kormány képes volt megoldani ezt a problémát, azt felelte, hogy nem. A választáson viszont a Fideszre fog szavazni, nehogy migránsok jöjjenek az országba.

A menekültellenes kormánykommunikáció pedig még a cigány és magyar népesség közti ellentéteket is mélyítette. Az előbb említett rakacai nyugdíjas a következőképpen indokolta, hogy miért szavaz a kormánypártokra:

„Itt élnek azok a migránsok, akik 500 éve jöttek be, nem kellenek újak” - mondta egyértelműen a helyi cigányságra utalva.

photo_camera Nem kellenek új migránsok - mondta egy helyi asszony Fotó: botost/444.hu

Két utcával arrébb pedig egy cigány származású nő beszélt arról, hogy hiába született ő Magyarországon, a magyarok mégis megvetik, az államtól pedig „szart sem kap”. „De ha ők idejönnének, akkor őket bezzeg támogatni kéne” - mondta a bevándorlókról.

Többeknél rákérdeztünk arra is, hogy mit gondolnak a közelmúltban nyilvánosságra kerülő, fideszes politikusokat érintő botrányokról, például Kósa Lajos esetéről a mesés vagyont öröklő csengeri nővel, Semjén Zsolt svédországi vadászatairól vagy Szabó Zsolt államtitkár állítólagos, külföldön parkoltatott milliárdjáról.

Volt, aki erre azt mondta, hogy elege van a korrupt politikusokból, más azt, hogy

„nagypolitikával nem foglalkozok, mert hülye vagyok hozzá”.

photo_camera Nagypolitikával nem foglalkoznak Fotó: botost/444.hu

Csenyétén egy nő azt mondta, hogy ezek az ügyek nem érintik őket, így nem az ő problémájuk, hogy Kósa vagy Semjén mit csinál. Egy tornanádaskai férfi pedig elmagyarázta, miért nem számítanak most ezek az ügyek.

„Ahhoz képest, amekkora veszélyt a migránsok jelentenek, minden más eltörpül. Maga sem akarja, hogy 40 év múlva itt mindenkinek olyan legyen a színe!” – mondta.

A három faluban összesen egyetlen embert találtunk, aki nyíltan azt mondta, hogy nem a Fideszre fog szavazni, Horváth Józsefet, a szocialista vezetésű Csenyéte alpolgármesterét. „Ezt a Sorost felfújják, sok erre a tudatlan, tájékozatlan ember, akikkel bármit meg lehet etetni, miközben a Fidesz nem tud mit kezdeni a szegénységgel” – mondta, majd ezen jól összeveszett az egyik földijével, aki azt mondta, hogy az MSZP sem tett többet.

photo_camera A Fidesz nem tud mit kezdeni a szegénységgel - mondta Horváth József Fotó: botost/444.hu

Abban viszont mindketten egyetértettek, hogy a kerítést csak azért építették a határon, hogy a haveroknak csússzon pármillió forint, a migránsoktól pedig nem kell félni. „Ők csak átutaznak, mit csinálnának itt? Ez az ország egy nyomortelep” – mondta a másik férfi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.