A Figyelő listázta azokat, akik szerintük Soros zsoldosai

POLITIKA
2018 április 12., 07:20
comments 572

„Gyere őrült, gyere őrült! Névsorolvasás! Gyere őrült, gyere őrült! Szükségem van rád!” (Pataky Attila)

„Megpróbáltunk utánajárni, pontosan kikről van szó, így átnéztük a milliárdoshoz közvetlenül vagy akár csak közvetve kötődő, jelentősebb magyarországi szervezetekben dolgozók névsorát – már ahol egyáltalán van ilyen. A teljes feltérképezés bajosan lehetséges, ahogy azt sem lehet bizonyosan megmondani valakiről, hogy tudatában van-e annak, kinek is dolgozik, vagy éppen milyen küldetést teljesít.” Ezzel a szöveggel vezeti fel a Figyelő az A SPEKULÁNS EMBEREI című cikkét, amiben listázták azokat a politikusokat, civileket és újságírókat, akik szerintük benne vannak „Soros 2000 fős zsoldoshadseregében”.

Az inkriminált Figyelő-cikk, aminek ügyében most született ítélet.
photo_camera Schmidt Mária kormánybiztos képtelen hátradőlni és élvezni az új kétharmadot, a lapjában máris tovább üti az újságírókat és a civileket. Fotó: Botos Tamás/444

Ez a szám egyébként egy Magyar Idők-cikkből van, ami szerint Tracie Ahern, a Soros Fund Managament volt pénzügyi vezetője állított ilyesmit. Kovács Zoltán kormányszóvivőt a választás előtt meg is kérdezték arról, ki ez a 2000 ember. Akkor azt mondta, szeretnék látni, hogy maguk az érintett szervezetek mit mondanak erről.

A cikket szerző Csanády András listáján CEU-s tanárok között ott vannak egykori miniszterek (Balázs Péter, Bokros Lajos és még az egykori fideszes miniszter, Chikán Attila is), a rendszerváltó volt SZDSZ-es Kis János. A cikk szerint Demszky Gábor is Soros embere, hiszen a CEU akkor jött Budapestre, amikor ő volt a főpolgármester. Ugyanígy Magyar Bálint akkori oktatási miniszter is sorosista a lap szerint.

Természetesen a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International, az Amnesty International és a TASZ munkatársait is felsorolják, ahogy az Eötvös Károly Intézet tagjait is. A Menedék – Migránsokat segítő Segítő Szervezet szociális munkásait is megemlítik. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány és a Romaversitas Alapítvány tagjai is nagyon feldühítették Schmidt Máriáékat.

A lap szerint a korrupcióellenes harc is sorosizmus, hiszen a K-Monitor munkatársai és a Direkt36 újságírói is fel lettek sorolva.

Ahogy a Mérce megírta, halottak is vannak a listán: Tóth István György az MTA doktora 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben, míg Ernst Gellner 1995-ben hunyt el. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.