Nagyon sötét szektabotrányba keveredtek a Smallville női főszereplői

botrány
2018 április 15., 20:22
comments 171

Nagyon kemény történetbe keveredett a tíz éven át futó amerikai tinédzsersorozat, a Smallville két női főszereplője, Allison Mack és Kristin Kreuk. A Superman korai éveit sajátos eszközökkel feldolgozó sorozat Chloe Sullivanjét és Lana Langját alakító, ma a harmincas éveikben járó színésznők egy eddig közepesen rossz hírű szekta, a NXIVM (ejtsd: nexium) követői voltak,melynek tagjai a magát mesternek szólíttató vezér számára hajtottak fel szexrabszolgákat.

link Forrás

Az MLM-rendszerben működő, magát spirituálisnak beállító társaság life coachinggal foglalkozott, tagjainak azt ígérték, rendbe hozzák személyiségük gyenge pontjait, és segítenek nekik jobban menedzselni életüket. A NXIVM-ot a most 57 éves Keith Raniere alapította 1998-ban, New York-ban, és egészen idáig nem voltak nagyobb botrányok körülötte annak ellenére sem, hogy meg sem próbáltak úgy tenni, mintha nem szekta lenne. A közösségbe szívesen csábítottak ismert embereket, így került a sztoriba a Smallville két színésznője is - Mack a mai napig tag, Kreuk már évekkel ezelőtt hátat fordított a társaságnak. 

A botrány tavaly év végén robbant: ekkor írt tényfeltáró cikket a New York Times újságírója a NXIVM, és az azon belül működő titkos társaság, a DOS (más néven The Project) tevékenységéről. A cikkben megszólalt egy korábbi tag, aki azt állította, őt is beszervezték a csak nők számára nyitott, belső körnek tartott társaságba, de amit ott tapasztalt, arra egyáltalán nem számított. 

Sarah Edmonson színésznő elmondása szerint 2017 márciusában kereste meg a társaság egyik prominens vezetője, Lauren Salzman, hogy rávegye, lépjen bele az elit csapatba, a belső körbe. A csatlakozás feltétele volt, hogy adjon magáról olyan információkat, melyek számára kínosak, és amelyekről semmiképp sem szeretné, ha nyilvánosságra kerülnének. Ezt kvázi zálognak tartották arra az esetre, ha ki akarna lépni a DOS-ból, merthogy arról persze szó sem lehetett. Salzman megjegyezte, a beavatási ceremónia része, hogy egy kis tetoválásszerűség kerül a testére. Arról is beszélt, minden belépőnek az a dolga, hogy rabszolgákat szervezzen be, később aztán majd számára szerveznek be az új belépők újabb női rabszolgákat. A beavatásról Edmonson nagyjából ugyanazt mondta, mint a társaság ügyeit blogban leleplező korábbi tag, Frank Parlato, utóbbi talán még plasztikusabban beszél a beavatás kegyetlen részleteitől.
A Frank Reporton leírja, az volt a dolgok szokásos menete, hogy öt nő bement egy helyiségbe, az újoncot lefektették egy asztalra, a négy többi nő pedig lefogta. Edmonson számára itt már világossá vált, hogy nem egy egyszerű tetoválásról lesz szó. A teremben ekkor megjelent a szektavezér Raniere csontkovácsa, Danielle Roberts, majd Salzman azt kérte, mondja, hogy „mester, kérlek jelölj meg engem, megtiszteltetés lenne”. Ezután Roberts 

egy felforrósított vassal szó szerint megbillogozta a magatehetetlen nőket. Érzéstelenítés szóba sem jöhetett. 

A billogon Keith Raniere monogramja állt, és a csípő alá, ágyéktájra került. Ráadásul nem csak egyszeri rettenetes fájdalmat okozott, több részletben került fel, közel fél órás pokoli szenvedést okozva így a csoport legújabb belépőjének. Hogy minél láthatóbb sebhely maradjon utána, a sebet Salzman folpackkal zárta le, hogy kevesebb oxigén érje - így lassabban és csúnyábban gyógyult.

A NXIVM-ot 2007 óta már szektaként emlegették, de rendőrségi ügy csak most lett tevékenységükből. Raniere híre már a titkos társaság lebukása előtt rossz volt, 

a nőket rabszolgaként kezelte, szexuálisan kihasználta, mindezt azzal a felkiáltással, hogy ez a módja fejlődésüknek, megvilágosodásuknak.

A szektát elhagyók arról beszéltek, észre sem vették, mennyire tudatosan fosztották meg őket személyiségüktől, hogyan fordították őket családjuk, barátaik ellen. Sokan az állásukat is otthagyták a NXIVM programjai miatt.
A szekta eközben hivatalosan olyan tréningeket kínált követőinek, melyek segítik őket céljaik elérésben, abban, hogy sikeressé váljanak.

A Smallville Lana Langja, Kristin Kreuk 23 éves korában került kapcsolatba a társasággal, és most eléggé kivan, hogy sokan azt feltételezik róla, ő is részt vett a DOS sötét tevékenységében. Miután gyanúba keveredett, egy Twitter-bejegyzésben igyekezett tisztázni magát. 

link Forrás

Ebben azt írta, valóban részt vett a NXIVM programjában, de már 2013-ban elhagyta a szektát. Állítja, ósoha nem szervezett be szexrabszolgákat, és nagyon rosszul érinti, hogy belekeveredett ebbe a botrányba. A tweetjét azzal zárta, reméli, hogy a nyomozás sikeresen zárul, és igazságot szolgáltatnak az ügy minden érintettjének. Merthogy már nyomozás van, 

Raniere-t március végén letartóztatták Mexikóban. 

Meg nem erősített hírek szerint letartóztatása idején vele volt Allison Mack is, a Smallville másik főszereplője, aki Kreukkal ellentétben soha nem hagyta el a Mestert.

Mack honlapja és rég nem frissített Youtube-csatornája arról árulkodik, a magát csak Vanguardnak (kb: élcsapat, frontvonal) szólíttató Raniere egyik legnagyobb rajongója és közvetlen munkatársa lehetett. 

link Forrás

Mack egy kisebb vállalkozást is alapított a szektán belül, mely kimondottan színészek számára tartott tréningeket. A Buzzfeed arról ír, a nyomozati anyagokban szerepel valaki, akit csak a második emberként emlegetnek, és egyre erősebb a gyanú, hogy Mackről lehet szó.

Raniere-t azzal gyanúsítják, manipulálta, mester/rabszolga kapcsolatba kényszerítette a nőket, és szigorú diétát erőltetett rájuk. A nőknek ezeken túl folyamatosan készenlétben kellett állniuk, ha hívta őket, azonnal meg kellett jelenniük a házánál. 

A férfi a héten állt először a bíróság elé New York-ban, a rövid meghallgatáson azt állította, nem bűnös. Legközelebb április 27-én hallgatja meg a bíróság, addig óvadék ellenében sem bocsájtható feltételes szabadlábra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.