Kirúgta Antonio Contét a Chelsea

futball
2018 július 12., 14:44
comments 7

A brit sajtó értesülései szerint a londoni klub szerződést bontott az olasz menedzserrel. Conte a tavalyi szezonban az ötödik helyre tudta csak elvezetni a csapatot, ez pedig azt jelenti, hogy a Chelsea idén nem indulhat a Bajnokok ligájában.

photo_camera Fotó: GLYN KIRK/AFP

Conte mindössze két szezont töltött el a Chelsea kispadján, és hiába nyert az első szezonban bajnokságot a csapattal, illetve a második szezon végén behúzta a csapat a FA-Kupát is, ez kevésnek bizonyult. Conte szerződéséből még egy év lett volna hátra, sajtóértesülések szerint 9 millió font illeti most meg, amiért idő előtt kell mennie.

Egybehangzó értesülések szerint a klub padjára Maurizio Sarri, a Napoli ex-edzője érkezik majd. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.