A Burberry inkább elégeti a ruháit, mint hogy szegény emberek hordják őket

Óriási felháborodást okozott, hogy kiderült, a brit luxusmárka tavaly több mint 10 milliárd forint értékű, vadonatúj ruhát, kiegészítőt és parfümöt semmisített meg, csak hogy ne lehessen olcsón megvásárolni őket. A rajtuk maradt árut egyszerűen elégették, és nem titkoltan azért, hogy megőrizzék a márka luxus jellegét. 

A hírre reagáló bejegyzések elöntötték a közösségi oldalakat, az emberek kiakadtak. Sokan írják, hogy részben érthető, hogy a cég nagyon félti a hírnevét, ugyanakkor nem értik, az elégetés helyett (ami egyébként környezetszennyező is) miért nem találtak egy másik, szociálisan érzékenyebb megoldást a problémára. Nem értik azt sem, miért nem szabadultak meg az árutól kiárusításon vagy aukción.

A Burberry azonban nem tart kiárusítást, épp azért, mert nem akarják, hogy olyan emberek hordják a ruháikat, akik az eredeti áron azokat nem engedhetik meg maguknak. 

Szezon végén minimális kezdvezményt ők is adnak rövid ideig, de legfeljebb 25 százalékkal csökkentik az eredeti árat. A márka védelmén túl még egy oka van a tömeges ruhaégetésnek: minden divatház egyik legnagyobb ellensége a hamisítás, a megsemmisítéssel attól is óvják kollekcióikat, hogy nagyon olcsón beszerezhessék az eredeti terméket a koppintók. Egyébként a mostani égetés áldozatául főleg parfümök estek egy új, a dekorkozmetikai óriás Coty-val kötött szerződés következményeképpen.

„Azért csinálják, mert nem akarják, hogy elárasszák a piacot a leárazott termékeik” - mondta a BBC-nek Maria Malone, a Manchester Metropolitan divatipari professzora. „Nem akarják, hogy olyanok kezébe kerüljenek a Burberry termékei, akik aztán alacsony áron adják tovább azokat, leértékelve ezzel a brandet”.

A Burberry nem véletlenül óvja mindenáron luxus imidzsét. A kétezres évek elején mélyrepülésben voltak, mert egyszerűen túl sok olyan ember viselte a ruháikat, akiket a cég, és főleg tehetős vásárlóik vállalhatatlannak tartottak. Lehet ezt szépítgetni, de valójában az történt, hogy sok ismert trash arc kezdte ízléstelen, hivalkodó módon viselni a cuccaikat, és ez nagyon megviselte a kimondottan a felsőosztály igényeit kiszolgálni hivatott márkát. A mélypontnak azt tekintették, amikor a népszerű brit szappanopera, az EastEnders egyik színésznőjét, Danniella Westbrookot és kisbabáját kapta le egy lesifotós tetőtől talpig Burberryben. A divattervező Alex Eagle a BBC-nek azt mondta, ez döntő pillanat volt a márka történetében, egyértelművé vált, hogy változtatni kell azon, ahogy a Burberryre tekintenek az emberek. 

„Túl sok volt a minta, és így a kép a hivalkodó luxus szimbólumává vált” 

- tette hozzá. Nem sokat segített az sem, hogy a szintén nem épp az elithez tartozó, sokat fotózott, újgazdag focistafeleségek is rákaptak a márkára.

A megmentő a kép megjelenését megelőző évben, 2001-ben Christopher Bailey személyében érkezett. A tervező az évek során sikeresen visszaállította a márka hírnevét, és levakarta róla a számukra annyira nem kívánatos középosztályt és a méltatlanul híres realityszereplőket. 

Ez az az imidzs, amit a Burberry akár a rajtuk maradt áru elégetésével is védelmez.

A módszert egyébként nem ők találták ki, és nem is ők alkalmazzák csak a divatvilágban. Az ötlet Coco Chanel fejéből pattant ki, aki közismerten nagyon alulról kaparta fel magát az elit világába. A tervező nagyon kényes volt rá, hogy ruháikat, kalapjaikat csak olyan emberek viseljék, akik tényleg megengedhetik magukat, és akik nem ártanak a Chanel hírnevének. 

A másik luxusóriás, a Louis Vuitton egyáltalán nem tart leárazást, a Chanel viszont - a nagyon elterjedt tévhittel szemben - igen. Ugyanakkor ezek az akciók meglehetősen visszafogottak, jelentősen nem csökkentik a rajtuk maradt táskák, ruhák, kalapok árát, és ha így sem kelnek el, ők is inkább leveszik az árut a polcról, sem minthogy olyan ember kezébe kerülhessenek, aki nem elég gazdag hozzá.

Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto

Az, hogy a Louis Vuitton kényszeresen retteg a hamisítóktól, érthető. Becslések szerint a világon fellelhető Louis Vuitton táskák 99 százaléka hamis, és a többségüket úgy veszi meg a vásárló, hogy pontosan tudja, hogy nem eredeti terméket kap. A Chanel jótékonysági árverésre sem adja a termékeit, akkor sem, ha garantáltan olyan közönség vesz részt az aukción, akik a divatház magas elvárásainak is megfelelnek. Azokat a szezonális táskákat, amik rajtuk maradnak, csakúgy, mint a Burberry, elégetik. Bár néhány outletet a Chanel is működtet, de az Egyesült Államokban csupán egyetlen ilyen üzlet található.

Vannak azért olyan márkák is, melyek égetés helyett - vagy mellett - adományoznak is ruhákat, ilyenkor rendszerint kivágják a címkéket, és minden olyan részletet, mely a márkára utalna. De azért előtte megpróbálják saját alkalmazottaiknak eladni, olyan alacsony áron, ahogy üzleteikben sosem kínálnák. A Kering groupnak, melyhez olyan márkák tartoznak, mint az Alexander McQueen vagy az Yves Saint-Laurent, feltörekvő tervezőknek adományozza a rajtuk maradt luxusárut, hogy felhasználják azokat saját kollekcióikban.

Néhány évvel ezelőtt az egyébként is ellentmondásos megítélésű, luxusmárkának egyáltalán nem tekinthető Abercrombie & Fitch akkori főnöke, a céget több mint húsz évig vezető Mike Jeffries lett közutálat tárgya, miután közölte, előbb égetné el a kollekció megmaradt darabjait, mint hogy hajléktalanoknak adományozza. A márka már akkor is elég ellenszenves volt sokak számára, mert nyíltan zárkóznak el a nem elég szép vagy nem elég vékony vásárlóktól. Szándékosan nem gyártanak nagy méretű ruhákat, hogy túlsúlyos emberek ne hordhassák a márkát, és csak kimondottan vonzó megjelenésű embereket alkalmaznak üzleteikben. Jeffries szívtelen kijelentése után egy fiatal, kaliforniai filmes, Greg Karber indított harcot a cég ellen, kampányában mindenkit arra buzdított, túrják át szekrényeiket, barátaik és szomszédaik gardróbját, és adják a hajléktalanoknak az Abercrombie & Fitch cuccaikat.

De hogy miért semmisítik meg, miért nem tárolják a rajtuk maradt árut? Egyszerű, mert az iszonyú drága, csak az Egyesült Államokban évente 50 milliárd dollárt költenek rá a kiskereskedők.

Cara Delevingne a Burberry 2018-as őszi-téli kollekciójának bemutatójánFotó: Vianney Le Caer/Vianney Le Caer/Invision/AP

2017 őszén a svéd fast fashion lánc, a H&M került bajba, amikor dán oknyomozók kiderítették, hogy évi 12 tonna új ruhát égetnek el, ráadásul erről elfelejtenek beszámolni a fenntarthatósági jelentéseikben. A cég magyarázkodni kényszerült, azt mondták, ez nagyon ritka gyakorlat náluk, és csak olyan termékek kerülnek az égetőbe, melyek biztonságosan már nem használhatóak vagy újra-felhasználhatóak, és nem is adományozhatóak, például mert káros vegyi anyagot tartalmaznak vagy szállítás közben penészesek lettek.

Ahogy a H&M, úgy a Burberry is arra hivatkozik, az égetés követi a fenntarthatósági követelményeket, és energiát termelnek vele. De a botrány attól nem csillapodik, sőt egyre nagyobb a felháborodás. A márka bármit posztol Facebook-oldalára, melyet 17 millióan követnek, a kommentekben csak az égetés miatt ekézik.

„Úgy látszik, egy pedofil viselhet Burberryt, de egy szegény ember nem... Túl undorító hozzá, hogy akár egy másodpercet töltsek az üzletetekben.”
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.