Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége: „Ismételten felhívjuk a Kormány figyelmét a hatályos jogszabályok betartására”

politika
2018 augusztus 23., 12:48
comments 141

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nyílt levelet írt Gulyás Gergelynek, miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a közigazgatásban dolgozók 15-20 százalékától válna meg a kormány

A nyílt levél teljes terjedelmében:

„Tisztelt Miniszter Úr!

Miniszteri kinevezéséhez két hónappal ezelőtt gratuláltunk Önnek, mely levelet egy hónappal ezelőtt újból elküldtük. A levélben szervezetünk bemutatásán túl leírtuk a központi közigazgatásban dolgozókat leginkább érintő kérdéseket és csatoltuk a 2019. évi állami költségvetéssel kapcsolatos javaslatainkat. Javasoltuk a meglévő érdekegyeztető fórumok (OKÉT, KÉF) működésének mielőbbi beindítását, valamint személyes konzultáció lefolytatását. Leveleinkre a mai napig nem kaptunk választ. Helyette »hidegzuhanyként« sokkoló hír érkezett.

A nyári szabadságolási időszak kellős-közepén, 2018. augusztus 14-én a Kormányinfon a Kormány nevében Ön bejelentette, hogy a központi közigazgatásban 15-20 %-os létszámleépítést terveznek. Egy korábbi Kormányinfon arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a témával a kormány ősszel foglalkozik és alapos előkészítés után hoz döntést. Ezzel szemben a bejelentést az év legforróbb hetében, Szent István ünnepe előtti héten tette meg, amikor a leépítésben potenciálisan érintett kormánytisztviselők megérdemelt szabadságukat töltötték gyermekeikkel, családjukkal. Több tízezer család pihenő napjait keserítették meg ezzel az elhamarkodott hírrel.

2008. óta változatlan a közszolgálati illetményalap összege, amely 38 650 Ft. A 25 %-os infláció és a megvont 13. havi bér következtében mintegy 35 %-kal csökkent a tisztviselők reálkeresete. 2014-ben életpálya modellt ígért a kormány a közszolgálati tisztviselőknek 50 %-os béremeléssel, lakástámogatási és közszolgálati biztosítási rendszer bevezetésével. Mindezekből semmi sem valósult meg.

A 2019. évi állami költségvetésről folytatott OKÉT ülésen a Kormány arról tájékoztatta a szociális partnereket, hogy mintegy 25-%-os béremelést tervez a központi közigazgatásban a jövő évben. Arról nem esett szó a megbeszéléseken, hogy a béremelés fedezetét a szektor saját maga termelje ki.

Az elmúlt hetekben az Országgyűlés döntött a képviselők béremeléséről és egyéb juttatásainak megemeléséről, valamint döntés született a miniszterek 60-400 % közötti béremeléséről. A központi közigazgatás dolgozóinak tíz éve csak az ígérgetés és a riogatás jutott.

Ismételten felhívjuk a Kormány figyelmét a hatályos jogszabályok betartására, a törvényes érdekegyeztető fórumok működtetésére (OKÉT, KÉF).

A Kormány figyelmébe ajánljuk az Európai Unió Központi Közigazgatás Ágazati Párbeszéd Bizottságában született Megállapodás azon részét, mely szerint »a szakszervezetekkel közösen határozzák meg . a foglalkoztatási és munkajogi jogviszonyban tervezett mindennemű változtatást a végrehajtás előtt, közben és után.«

Tisztelt Miniszter Úr! Továbbra is várjuk szíves válaszát.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.