Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított a Tesla ellen

külföld
2018 szeptember 19., 06:04
comments 91

Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musk korábbi, a cég tőzsdéről való kivezetéséről szóló Twitter-bejegyzései miatt – tudta meg a Bloomberg.

Elon Musk még augusztusban írta ki a Twitterre, hogy kivezeti a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és ehhez megvan a szükséges tőke is. De azt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet kérdésére sem volt hajlandó közölni, hogy honnan, miből fedezi a tőzsdei kivezetést, vagyis a vállalati részvények felvásárlását. Musk augusztusi bejelentése után a Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, de ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a kivezetéshez. Amerikai lapok akkor kínai befektetőt, vagy befektetőket sejtettek a háttérben.

Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított, és beidézte a Tesla igazgatóit. Polgári peres eljárást indítottak a cég részvényesei is, mondván: Elon Musk elnök-vezérigazgató félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Elon Musk és Grimes a MET-gálán.
photo_camera Elon Musk és Grimes a MET-gálán. Fotó: Angela Weiss/AFP

A Bloomberg szerint bűnvádi eljárásról van szó, a Wall Street Journalnek pedig egy szakértő arról nyilatkozott, hogy valószínűleg értékpapírpiaci csalás miatt folyik a minisztérium vizsgálata. A Tesla kedd este közleményt adott ki, amiben azt írta: a cég nem kapott büntetés terhe melletti idézést, és egyébként is együttműködik a minisztériummal. Az igazságügyi minisztérium szóvivője nem kommentálta a Bloomberg értesüléseit. (Frissítés: a cikkben eredetileg privatizálás szerepelt, de mint többen jelezték, a tőzsdei kivezetés a pontos.) (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.