Az egyenruhás diáklányok harmadát tettleg is zaklatják Nagy-Britanniában

külföld
2018 október 08., 10:02
comments 293

Az iskolai egyenruha viselésére kötelezett brit diáklányok harmadát zaklatták már nyilvános helyen, derült ki a Plan International UK gyerekjogi jótékonysági társaság felméréséből. Az ezer, 14-21 éves brit nő megkérdezésén alapuló beszámolójuk szerint az egyenruhás brit diáklányok kétharmada érezte úgy, hogy megjelenésük nem kívánt figyelmet kelt fel, szexuális vagy fizikai közeledést eredményez. Egyharmaduk mondta azt, hogy fogdosták, tapogatták, amikor iskolai egyenruhában volt.

A legrémisztőbb adat talán az, hogy a diáklányok negyedét filmezték le beleegyezésük nélkül, amikor iskolai egyenruhában voltak.

A Plan International UK ez alapján arra szólította a brit kormányt, hogy az ilyen utcai zaklatást ismerjék el "gender-alapú erőszakként". Javasolták, hogy induljon tájékoztatási kampány arról, hogy "Ez nem OK", illetve felvilágosító kampányt arról, hogy az ilyen zaklatás tanúi hogyan léphetnek fel a történtek ellen.

Ajánlásuk szerint a nyilvános helyen - tömegközlekedésben, áruházakban - dolgozókat is képezni kéne arra, hogy felismerjék és megakadályozzák ezt a fajta zaklatást, amit a felmérésben megkérdezett nők tragikus módon a felnötté válás részeként írtak le. "Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy akár már 12 éves lányok után kurjongatnak a nyilt utcán, akaratuk ellenére fogdossák, bámulják, vagy akár követik őket" - mondta Tanya Barron, a Plan International UK vezérigazgatója, aki szerint felmérésük eredményei "megrázóak és nagyon is aggasztóak". (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.