Párizsban a városházát is megnyitják a hajléktalanok elszállásolására

A francia főváros polgármestere, Anne Hidalgo a  Journal du Dimanche hetilapnak adott interjújában bejelentette: Párizsban az idei télen megnyitják a középületeket, köztük a városházát és az állami tulajdonban lévő palotákat is a rászoruló hajléktalanok számára. 

Anne HidalgoFotó: Roland Macri/BELGA/AFP

Hidalgo az MTI szemléje alapján az interjúban arról beszélt, hogy nagyjából 3000 sürgősségi szálláshely hiányzik a városban, aminek a felét a város képes volt megteremteni, a maradék azonban az állam feladata, ám ameddig a helyzet nem rendeződik, a városvezetés nem késlekedhet megoldással. 

Az önkormányzat februárban 3 ezer utcán élő hajléktalant számolt össze Párizsban. A civilek bevonásával zajlott akcióra azok után került sor, hogy Julien Denormandie területfejlesztési államtitkár elengedett egy olyan mondatot, ami szerint alig 50 egyedülálló férfi tengődik csak Párizs és környéke utcáin, és ebből komolyabb botrány kerekedett.

Hidalgo bejelentette, hogy a városházán egy kifejezetten nőknek fenntartott hálóhelyet is kialakítanak, orvosi ellátással és élelemmel, de emellett több dísztermet is rendelkezésre bocsátanak, több száz ember számára biztosítva ezáltal fedélt a hideg hónapokban.

A polgármester nem titkolta, hogy szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a városházán, a Hotel de Ville-ben több helyiséget is rendelkezésre bocsátanak, mert  be kell bizonyítaniuk, hogy „hajléktalanokat mindenhol lehetséges elszállásolni, beleértve az állami palotákat is", és példát kell mutatniuk magánvállalatoknak is, akiktől hasonló felajánlásokra számítanak. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.